Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Egyházmegyék

Domonkos nővérek Irakban 

Az itt olvasható levelet a jelenleg Erbilben élő Domonkos Nővérek írták, akik – s ez a levél visszafogott stílusából nem derül  – az Iszlám Állam egyik katonai bázisától mindössze 30 km-r élnek.

"Jézus az én Megváltóm" 

A mumbai nemzetközi eucharisztikus kongresszus előtt indiai hívek tettek tanúságot hitükről. Ezek közül kitűnik Kanaka Rekha Nayaka tanúságtétele, aki túlélte a 2008-as keresztényellenes pogromot.

Louis Martin & Marie-Azélie Guérin 

Ízelítő a pásztói és a nagybárkányi, Ifjúsági és Gyermekmissziósok eléőadásából.  Louis Martin és Zélie-Marie Guérin házaspár szentté avatására 2015. október 18-án, a Világmisszió vasárnapján került sor Rómában a családszinódus idején.

Muzulmán áldás a katolikus papságra 

Egy muzulmán asszony megáldotta katolikus diakónus fiát, a templom oltáránál, ahol nem sokkal ezelőtt pappá szentelték. A maumere-i (Flores szigete) nagyszeminárium kápolnájában történt az eset. Tizenegy verbita diakónust szentelt pappá az ende-i püspök, mons. Vincensius Poto Kota Pr.

Meggyógyult muzulmán kislány 

 Egy muzulmán kislány meggyógyult Szent Charbel közbenjárására.

GAMBIA-BWIAM 

„ Nem győzők hálát adni a jó Istennek azért a kiváltságért, hogy olyan helyre születtem, ahol megvan mindenem. Van mit ennem, van mit innom, van hol aludnom, van gyógyszer a betegségeimre, nem rémiszt a háború…  Az Isten megajándékozott mindezzel, s hív arra, hogy általam másokat is megajándékozhasson! „Kis imával, kis áldozattal” tudunk óriási dolgokat tenni, ha komolyan vesszük sokan, együtt!”  (M. Fidelis SSND, Makó)

Magyar misszionáriust szenteltek fel Toledóban 

Július 1-jén Braulio Rodrigez Plaza, Toledo érseke nyolc diakónust szentelt pappá, köztük a soproni születésű Szabó Zsolt Józsefet, a Giovanni Salerno által alapított Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Mozgalom tagját. A magyar misszionárius Peruban, Cuzco közelében szolgál.

előző12345következő