87. A missziós munka különleges lelkiséget kíván, ez vonatkozik mindenkire, akit Isten missziós munkára hívott.
Engedjük, hogy a Lélek vezessen
Ez a lelkiség főként abban jut kifejezésre, hogy tanulékonyan figyelünk a Lélekre: a tanulékonyság arra kötelez, hogy ki-ki hagyja magát alakítani a Lélek által, míg egyre jobban hasonlítani fog Krisztushoz. Senki sem tehet bizonyságot Jézusról anélkül, hogy ne az ő képét tükrözné, amely elevenné válik benne a kegyelem és a Lélek működése által. A Lélek iránti tanulékony lelkiség arra kötelez, hogy elfogadjuk a lelki erősség és a bölcsesség ajándékát, amelyek ennek a lelkiségnek nélkülözhetetlen tényezői.
Ennek példáját látjuk az apostolok esetében, akik képtelenek voltak világosan megérteni tanítását a Mester nyilvános élete során, jóllehet szerették őt, és készségesen válaszoltak hívására, és csak ellenkezéssel követték a szenvedés és a megaláztatás útján. Később azután a Lélek átalakította őket Krisztus bátor tanúivá és szavainak meggyőző hirdetőivé: a Lélek vezette őket a misszió új, nehéz és viszontagságos útján.
A misszió ma sem kevésbé nehéz és összetett feladat, mint az előző korokban, ugyanúgy szükség van a Lélek erejére és világosságára: gyakran megéljük az első keresztény közösségek gondját, látván, hogyan "szövetkeznek az Úr és Fölkentje ellen" a hitetlen és ellenséges erők. Miként abban az időben, ma is kérnünk kell Istent, hogy adjon merészséget az Evangélium hirdetésére; feladatunk keresni a Lélek rejtett útjait, és hagyni, hogy elvezessen a teljes igazságra.
Krisztusnak, a "Küldöttnek" a titkát élni
88. A missziós lelkiség egyik lényeges eleme a bensőséges közösség Krisztussal. Nem lehet a missziót megérteni és életre váltani, ha nem Krisztushoz mint az igehirdetőjéhez térünk vissza. Szent Pál így írja le ezt a magatartást: "Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Jézus Krisztusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig".
Itt a megtestesülés és a megváltás titkát mint tökéletes önkiüresítést írja le, ami Krisztust arra készteti, hogy az emberlét állapotát egészen átélje és az Atya tervét a végsőkig teljesítse. Olyan önkiüresítésről esik itt szó, amelyet áthat a szeretet, és amely megnyitja a szeretetet. A misszió ugyanezt az utat járja, végcélja a kereszt lábánál van.
A misszionáriustól azt kívánják, hogy "mondjon le önmagáról és mindenről, amit eddig birtokolt, hogy mindenkinek mindene lehessen": a szegénységben, ami az Evangélium számára teszi szabaddá, a környezetéhez tartozó személyekről és javakról való lemondásban képessé válik arra, hogy testvére lehessen azoknak, akikhez küldik, hogy elhozza nekik az üdvözítő Krisztust. A misszionáriusok lelkisége arra irányul: "A gyöngék között gyönge lettem... mindenkinek mindene lettem, hogy másokat üdvözíthessek. Mindezt az Evangéliumért teszem".
A misszionárius "küldött" voltánál fogva megtapasztalja Krisztus bátorító jelenlétét, aki elkíséri életének minden pillanatában: "Ne félj..., mert én veled vagyok", és őt várja minden ember a szívében.
Úgy szeretni az Egyházat és az embereket, ahogyan Krisztus szerette őket
89. A missziós lelkiség ismertetőjele az apostoli szeretet, ami sajátja volt Krisztusnak, aki azért jött, "hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse", a jó pásztor lelkülete, aki ismeri juhait, keresi őket, és odaadja értük életét. Akiben missziós lelkület van, azt átjárja Krisztusnak a lelkek iránti lángoló szeretete, és Krisztus módján szereti az Egyházat.
"A lelkekért való buzgóság" serkentse a misszionáriust; ez a buzgóság Krisztus szeretetéből fakad, amely figyelmes és gyengéd, irgalmas és jóságos, készséges, és enyhíti az emberek gondját. Krisztus szeretete fenséges: Ő az aki, "tudta, mi lakik az emberben", mindenkit szeret, akinek felajánlotta a megváltást, és fájt neki, ha visszautasították.
A misszionárius a szeretet embere, hogy minden testvérének hirdethesse, Isten szereti őt, és ő is viszontszeretheti Őt; szeretetét mindenki iránt azzal kell tanúsítania, hogy hajlandó feláldozni életét felebarátaiért. A misszionárius "egyetemes testvér"; magáévá teszi az Egyház lelkületét és nyitott szellemiségét, minden nép és minden ember, főleg a kicsinyek és szegények gondját. Nem ismer határokat és válaszfalakat fajok, osztályok és meggyőződések között. Isten szeretetének jele a világban, annak a szeretetnek, amely senkit sem rekeszt ki és senkit sem részesít előnyben.
Végül úgy kell szeretnie az Egyházat, mint ahogyan "Krisztus szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte". A misszionárius számára a legfőbb az a szeretet, amely önmagát is kész odaadni, minden más ennek van alárendelve. Csak az Egyház iránti szeretet képes erősíteni a misszionárius buzgóságát; mindennapi törődése -- ahogyan Szent Pál mondja -- "minden egyháznak a gondja". Egyetlen misszionáriust sem "szakíthat el a Krisztus iránti hűség az az Egyház iránti hűségtől".
A hithirdető valódi szent
90. Minden missziós meghívás természeténél fogva a szentségre való meghívásból ered. Minden egyes hithirdető csak akkor igazi misszionárius, ha vállalja a szentség útját. "A szentség alapvető előfeltétel és helyettesíthetetlen követelmény az Egyház üdvözítő küldetésének teljesítéséhez."
A szentségre való általános meghíváshoz szorosan kapcsolódik a misszióra való általános meghívás: minden hívő meghívást kapott az életszentségre és az igehirdetésre. Az volt a zsinat sürgető kívánsága, "hogy minden teremtménynek hirdetve az Evangéliumot, minden embert megajándékozzon Krisztus világosságával, amely ott tündöklik az Egyház arcán". A missziós szentséghez vezető út az Egyház lelkisége.
A népek missziójának megújuló vágya szentéletű misszionáriusokat követel. Nem elegendő sem a lelkipásztori módszerek megújítása, sem az egyházi erők jobb szervezése illetőleg összehangolása, vagy a bibliai és teológiai hitalapok elmélyültebb kutatása: sokkal fontosabb újraéleszteni az "életszentség vágyát" a misszionáriusok között és az egész keresztény közösségben, főként azok között, akik misszionáriusok közvetlen segítőtársai.
Kedves fivérek és nővérek, gondoljunk az első keresztény közösségek missziós lendületére! Az akkori szegényes közlekedési és hírközlőeszközök ellenére, milyen rövid idő alatt jutott el az evangélium a földkerekség végső határáig. És akkor a kereszten kiszenvedett Emberfia vallásának terjesztéséről volt szó, "ami a zsidóknak botrány, a pogányoknak ostobaság"! Ennek a missziós hatóerőnek az alapja az első keresztények és az elsőközösségek életszentsége volt.
91. Ezért buzdítom a fiatal közösségek és egyházak megkeresztelt fiait és leányait. Napjainkban ti vagytok ennek a kétezer éves Egyháznak a reménysége. Minthogy fiatalok vagytok a hitben, követnetek kell az első keresztényeket. Lelkesedést és bátorságot kell sugároznotok Isten és a felebarát iránti önzetlen odaadástokkal; egyszóval az életszentség útján kell járnotok. Csak így lehettek Isten jele a világban és éleszthetitek fel országaitokban az ősegyház missziós lendületét. És még az idősebb egyházak számára is kovásszá váltok.
A misszionáriusok pedig fontolják meg azt a szentséget, amelyet hivatásuk ajándéka megkövetel tőlük. Minden egyes napon újuljanak meg lélekben, és a legújabb követelményeknek megfelelően bővítsék teológiai és lelkipásztori ismereteiket. A misszionáriusnak szüksége van a "szemlélődésre". A különböző problémákra Isten szavának fényében, a személyes és a közösségi imában keressék a választ. Amikor a legfontosabb nem keresztény hagyományok képviselőivel találkoztam, különösen Ázsiában, megerősödtem abban a meggyőződésben, hogy a missziók jövője leginkább a kontemplációtól függ. Ha a misszionárius nem tud szemlélődni, nem tudja Krisztust hitelesen hirdetni. Ő az Isten megtapasztalásának tanúja, és neki is el kell tudnia mondani az apostolokkal: "Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük: az élet Igéjét".
A misszionárius a nyolc boldogság embere. Jézus oktatja a Tizenkettőt, mielőtt az Evangélium hirdetésére küldené őket. Feltárja nekik a misszió útját: szegénység, szelídség, a szenvedés és üldöztetés elfogadása, az igazság utáni vágy, a béke és a szeretet. Mindez a boldogságok megvalósulása az apostoli életben. A boldogságok megélésében a misszionárius megtapasztalja, életével pedig bizonyítja, hogy Isten országa már elérkezett, és hogy ő azt már elfogadta. Minden igaz missziós élet lényeges ismertetőjele a benső öröm, amely a hitből fakad. Egy zaklatott és oly sok nehézséggel terhelt világban, amely a dolgok pesszimista értelmezésére hajlik, az "örömhír" hirdetőjének olyan embernek kell lennie, aki Krisztusban már megtalálta a szilárd reményt.
BEFEJEZÉS
92. Még sohasem volt az Egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az Evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa. Látom már egy új missziós korszak derengését, amely fényes nappallá lesz és bővelkedik gyümölcsökben, ha minden keresztény, különösen a misszionáriusok és a fiatal egyházak, nagylelkűen és szentül válaszolnak korunk felhívására és kihívásaira.
Ahogyan az apostolok Krisztus mennybemenetele után, úgy kell az Egyháznak egybegyűlnie az utolsó vacsora termében "Máriával, Jézus anyjával", hogy kiesdje a Szentlelket, erőt és bátorságot kapjon a missziós feladatokra. Minket is meg kell változtatnia és vezetnie kell a Léleknek, még jobban, mint az apostolokat.
A harmadik évezred küszöbén arra hivatott az Egyház, hogy mélyebben megélje Krisztus misztériumát, és hálával telve működjék közre az üdvösség művében. Teszi ezt Máriával és Mária példájára, aki anyja és előképe. És Mária előképe annak az anyai szeretetnek, amelynek lelkesítenie kell mindenkit, aki az Egyház apostoli küldetése keretében az emberiség újjászületésén fáradozik. "Krisztus jelenlétével megerősítve halad az Egyház az időben a történelem teljessége felé. Megy Ura elé, aki elébe jön. De zarándoklásában ugyanazon az úton halad, amelyet Szűz Mária is megtett."
"Mária közbenjárásának hatékonyságára, amely teljesen Krisztusra mutat és az ő üdvözítő erejének megnyilvánulására irányul", bízom az Egyházat és különösen azokat, akik a mai világban a missziós munkára adják magukat. Amint Krisztus küldte apostolait az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, úgy én megújítom ezt a küldetést, és megajándékozlak benneteket ugyanannak a
Szentháromságnak nevében az apostoli áldással. Amen.
Kelt Rómában, Szent Péternél 1990. december 7-én, az Ad gentes dekrétum kiadásának 25. évfordulóján, pápaságunk 13. évében.
II. JÁNOS PÁL