VI. fejezet A MISSZIÓ LELKIPÁSZTORI MUNKÁJÁNAK FELELŐSEI ÉS VÉGREHAJTÓI

61.     Nincs tanúságtétel tanúságtevő nélkül, és nincs misszió misszionárius nélkül. Ezért Jézus maga választott ki és küldött embereket mint az ő tanúit és apostolait, hogy együttműködjenek küldetésével és folytassák üdvözítő művét. "Tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Judeában és Szamariában és a föld végső határáig".

Az egyetemes misszió első munkása a Tizenkettő: az apostolok a misszió "kollegiális alanyai". Jézus választotta ki őket, hogy mellette legyenek, majd elküldte őket "Izrael házának elveszett juhaihoz". Ez a "kollegialitás" nem akadálya annak, hogy a csoportból egyes személyek ki ne tűnjenek, mint Jakab, János és mindenekelőtt Péter, akinek személye, mint a megfogalmazás is tanúsítja, igen jelentős: "Péter és a többi apostol". Az ő intézkedése folytán nyílt meg az út az egyetemes misszióhoz, amelyben Pál tűnt ki, aki isteni akaratból kapott meghívást és küldetést a pogányok térítésére.

A missziós munka kezdete után az apostolok mellett találunk más alázatos munkatársakat, akikről nem hallgathatunk: egyes személyeket, csoportokat, közösségeket. A helyi egyház egyik tipikus példája az antiochiai közösség, amely elfogadva az Evangéliumot maga is evangelizálóvá vált, az övéi közül küldött hithirdetőket a pogányokhoz. Az ősegyház a térítést a közösség feladatának tekintette, de ismer "rendkívüli misszionáriusokat", avagy "a pogányoknak rendelt misszionáriusokat", mint Pált és Barnabást.

62.     Mindaz, ami kezdetben a kereszténység számára az általános misszió volt, máig megőrizte érvényességét és jelentőségét. Az Egyház ugyanis természeténél fogva missziós jellegű, mert Krisztus megbizatása nem alkalomszerű, és a felszínt érintő, hanem magának az Egyháznak a lelkére vonatkozik. Ebből következik, hogy az egyetemes Egyház és minden egyes egyház küldetést kapott a pogányokhoz. Az Egyház hajtásainak arra kell törekedni, "hogy a missziós buzgóság a haza fiai közt viruljon. Vegyenek részt minél előbb az egyetemes Egyház missziójában, azzal, hogy misszionáriusokat küldenek az Evangélium hirdetésére mindenhová, akkor is, ha maguk paphiányban szenvednek." Sokan dolgoznak már ilyen módon, akiket újból arra bátorítok, hogy a jövőben is ezt tegyék.

Az egyetemes Egyház és a részegyházak közötti szoros kapcsolatban bontakozik ki az igazi és teljes missziós tevékenység. "Ezen a földkerekségen, ahol csökkennek a távolságok és ennek révén szűkül a világ, az egyházi közösségek sokféle kötelékkel kapcsolódjanak egymáshoz az erők és eszközök együttes alkalmazásában, ugyanakkor kapcsolódjanak közösségbe az Evangélium hirdetésében és élésében... A fiatalnak nevezhető egyházak erőt nyernek a régiektől, a régiek viszont a fiatalok lendületétől és tanúságától úgy, hogy minden egyház merítsen a másik gazdagságából."

A missziós buzgóság fő felelősei

63.     A föltámadt Úr az apostoli testületnek, amelynek feje Péter, parancsot adott az általános misszióra, következőleg ez a megbízatás áthárult a püspökök kollégiumára, amelynek élén Péter utóda áll. Ennek tudatában kötelességemnek tartom, hogy ezt a felelősséget mind az újraevangelizálásra, mind a világmisszióra vonatkozólag megosszam a püspökökkel, valahányszor találkozom velük. Útjaim során megragadtam az alkalmat, hogy " hirdessem az Evangéliumot" és a hitben "megerősítsem testvéreimet", hogy vigasztaljam az Egyházat, köszöntsem az embereket. Ezek az utak alkalmat adtak a vándor-katekézisre, az Evangélium hirdetésére,az apostoli tanítás terjesztésére mindenfelé, "a földkerekség minden területén".

Az Evangéliumnak az egész földkerekségen való hirdetésében velem együtt közvetlenül felelősek püspöktestvéreim, akár mint a püspöki kollégium tagjai, akár mint a helyi egyházak főpásztorai. A zsinat ezt tanítja: "A pásztorok testületének kell gondoskodnia arról, hogy az egész földkerekségen hirdessék az Evangéliumot, mert mindnyájuknak egyszerre adta Krisztus a parancsot". Azt is hangsúlyozza, hogy a püspököket "nemcsak az egyházmegye szolgálatára szentelik fel, hanem az egész világ üdvösségéért is". Ennek a kollegiális felelősségnek gyakorlati kihatásai is vannak. Hasonlóképpen "a püspöki szinódus... egyetemes fontosságú ügyei között is különös gondot szenteljen a missziós munkának, az Egyház legnagyobb és legszentebb feladatának". Hasonló felelősség terheli a püspöki konferenciákat és intézményeiket, az egyes kontinenseket illetően; ezeknek részt kell vállalniuk a missziós munkában.

Minden püspöknek, mint a részegyház főpásztorának súlyos missziós kötelessége van. Ugyanis "a püspökre, mint az egyházmegyei apostolkodás fejére és irányítójára tartozik a missziós tevékenység előmozdítása, vezetése és egybehangolása... Ezen felül gondja legyen arra, hogy az apostoli tevékenység ne korlátozódjék a már megtértekre; a missziós munkaerők és anyagi eszközök kellő mértékben jussanak a nem keresztények evangelizálására is."

64.     Minden helyi egyház nyíljék meg nagyvonalúan a mások szükségletei előtt. Az egyházak kölcsönös együttműködése, amely készségesen tud adni és elfogadni, gazdagít mindnyájunkat és eléri az egyházi élet különböző területeit. Példaadó ebben a tekintetben a püspökök pueblai nyilatkoztata: "Végre elérkezett az óra, amikor Latin-Amerika a határain túli népek felé fordulhat. Igaz ugyan, hogy nekünk is szükségünk van misszionáriusokra, de szegénységünkből adnunk kell valamit."

Ebben a szellemben kérem a püspököket és a püspöki konferenciákat, valósítsák meg nagylelkűen azokat az előírásokat, amelyek a Papi Kongregáció Direktóriumában találhatók a helyi egyházak együttműködésére valamint arra vonatkozóan, hogyan lehet jobban elosztani a klérust a világon.

Az Egyház missziós küldetése több, mint "az egyes egyházak közötti együttműködés". Az újra-evangelizációhoz nyújtott segítségen túl ugyanis elsősorban a sajátos missziós feladatokra kell irányulnia. Felszólítok minden egyházat, fiatalokat és régieket, hogy osztozzanak e gondomban azáltal, hogy törekszenek a missziós hivatások növelésére és fáradoznak a különböző nehézségek legyőzésén.

A pogány misszió munkásai és intézményei

65.     A missziók lelkipásztori munkájában most is azok a személyek és intézmények foglalják el a legfontosabb helyeket, akikhez az Ad gentes dekrétum külön fejezetben szól A misszináriusok címmel. A missziós kötelezettséggel összefüggésben az a megfontolás tarthat számot különleges figyelemre, mely szerint a missziók megítélésében bekövetkezett változások miatt sokan már nem értik meg saját hivatásukat, és nem tudják, hogy tulajdonképpen mit is vár tőlük ma az Egyház.

A fő kérdést, amelyre a többi is visszavezethető, a zsinat ebben határozta meg: "Krisztus minden tanítványának vállalnia kell ugyan a hitterjesztés reá eső részét, Krisztus Urunk mégis újra meg újra hívja a tanítványok közül azokat, akiket kiválasztott, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket a pogányokhoz prédikálni. Éppen ezért a Szentlélek által -- aki tetszése szerint osztja a közösségi karizmákat -- missziós hivatást ébreszt egyesek szívében, és egyúttal olyan intézményeket létesít az Egyházban, amelyek az Egyház egészének evangelizáló küldetését sajátos feladatként vállalják."

"Különleges elhivatottságról" van tehát szó az apostolok példája szerint. Ez az evangelizációs munka természetéből következik. Olyan feladatról van ugyanis szó, amely igénybe veszi a misszionárius egész személyét és életét, idejének és erejének teljes odaadását követeli. Akik vállalják ezt a hivatást, azok "a törvényes tekintély megbízásából a hit és az engedelmesség nevében mennek azokhoz, akik távol vannak Krisztustól, és kizárólag annak a műnek szentelik magukat, amit az Evangélium szolgáiként vettek át". A misszionáriusok állandóan töprengjenek azon, hogyan tudnak megfelelni a nékik ajándékozott adománynak, és hogyan tudják tanításukat és missziós módszereiket a legújabb követelményekhez igazítani.

66.     A misszionáriusoknak fel kell használniuk minden szükséges eszközt, a missziós intézményeket, valamint saját tapasztalataikat és kezdeményező készségüket, hogy a jelölteket megfelelően előkészítsék, és hogy növendékeik szellemi, erkölcsi és fizikai energiáikat megfelelő módon kibontakoztathassák, hűségesen ragaszkodva eredeti karizmájukhoz. Érezzék magukat az egyházi közösség eleven tagjainak, és dolgozzanak vele egységben. Mert "minden intézmény az Egyház számára jött létre, és azt kell gazdagítania sajátos szellemiségével és saját küldetésével". A püspökök feladata, hogy vigyázzanak az eredeti karizma iránti hűségre.

A missziós intézmények többnyire a korai Egyházban keletkeztek, és a századok folyamán a Hitterjesztési Kongregáció szervei voltak a hit terjesztésére és új egyházak alapítására. Napjainkban nagyobb számmal vesznek föl jelölteket az olyan fiatal egyházakból, amelyeket ők maguk alapítottak, ugyanakkor új intézmények is alakultak olyan népeknél, amelyek előzőleg csak kaptak misszionáriusokat, most azonban már ők küldenek másokhoz. Csak dicsérni lehet ezt a kettős törekvést, hiszen ez igazolja ezeknek az intézményeknek a hatékonyságát és missziós lendületét, amelyre napjainkban "feltétlenül szükség van", nem csupán a pogányok közti missziós munka miatt, amely hagyományos feladatuk, hanem azért is, mert élénkítik ezt a munkát a régi egyházakban és ugyanakkor a fiatalokban is.

A misszionáriusok sajátos, az egész életet követelő hivatása napjainkban is megőrzi teljes érvényességét, jelképezi az Egyház missziós tevékenységét, amely mindig gyökeres és teljes odaadást kíván, új és merész indításokkal. A misszionáriusok, férfiak és nők, akik egész életüket a Feltámadt Krisztus melletti tanúságtételre szentelték, ne tűrjék, hogy kétségek, téves vélemények, visszautasítás és üldözés megingassák őket. Inkább szítsák fel saját karizmájuk kegyelmét, bátran folytassák útjukat, részesítsék előnyben a legalantasabb és a legnehezebb feladatokat, hitből fakadó odaadással, az engedelmesség és az összetartozás szálaival kötődve főpásztoraikhoz.

Egyházmegyés papok az általános misszióért

67.     A püspökök segítőtársai, a papok a felszentelés szentségének erejénél fogva arra is hivatottak, hogy megosszák velük az egyetemes misszió gondját."Az a lelki adomány, amelyben a papok fölszentelésük alkalmával részesülnek, nemcsak valamilyen korlátozott és egy adott helyhez kötött küldetésre készíti fel őket, hanem az üdvözítésnek mindent átfogó egyetemes küldetésére is, "egészen a föld végső határáig". Minden papi szolgálat részesedik ugyanis "annak a küldetésnek az egyetemességében, amelyet Krisztus apostolainak adott." Ezért már a papnevelés során arra kell törekedni, hogy a növendékek "az igazán katolikus lelkülettel töltekezzenek, szokják meg, hogy túltekintsenek saját egyházmegyéjük, nemzetük vagy rítusuk határain, és az egész Egyház gondjain segítsenek. Legyenek készek arra, hogy az Evangéliumot bárhol hirdessék." Minden pap rendelkezzék missziós lelkülettel és érzékenységgel, nyíljanak meg az Egyház és a világ szükségletei előtt, legyenek tekintettel a távollévőkre is, mindenekelőtt a saját környezetükben lévő nem keresztény csoportokra. Imájukban és főként az eucharisztikus áldozatban osztozzanak az Egyháznak az egész emberiségre kiterjedő gondjában.

"A buzgóság és missziós törődés különösen azokat a papokat hassa át, akik olyan területen dolgoznak, ahol a keresztények kisebbségben vannak, mert az Úr nemcsak a keresztény közösség lelki gondozását bízza rájuk, hanem azoknak, és különösen azoknak az evangelizálását is, akik nem tartoznak az ő nyájához. Készen kell lenniük arra, hogy a Szentlélek és a püspök rendelkezésére álljanak, és vállalják, hogy az Evangélium hirdetéséért saját hazájuk határain túlra küldjék őket. Ez tőlük nemcsak kiérlelődött hivatást kíván, hanem egy szokatlan képességet is: tudjanak hazájuktól, népüktől, saját családjuktól elszakadni; és azt a készséget, hogy okosan és tisztelettel beépüljenek egy más kultúrába."

68.     XII. Pius Fidei Donum kezdetű enciklikájában prófétai előrelátással arra buzdította a püspököket, hogy néhány papjukat engedjék át ideiglenesen az afrikai egyháznak, szentesítve egyúttal a már meglevő ilyen irányú kezdeményezéseket. Huszonöt esztendő múltán szeretném aláhúzni ennek a dokumentumnak a nagy újítását, amely a papi szolgálat területi kötöttségén túllépve "az egész Egyházra kiterjesztette" azt. Látható, hogy mára beigazolódott ennek a kísérletnek a haszna és hatékonysága; ugyanis a Fidei Donum csoporthoz tartozó papok egyénenként tanúskodnak az egyházak közötti kapcsolatokról, és a szűkölködő egyházaknak nagy segítséget nyújtanak fejlődésükben, viszonzásul pedig az újak életrevalóságából és hitéből ők is merítenek... Természetesen az egyházmegyés papok missziós szolgálatának meg kell felelnie bizonyos követelményeknek és feltételeknek. Olyan papokat kell küldeni, akiket a legjobbak közül választottak, és akik a reájuk váró munkára alkalmasak és jól fel is készültek. Be kell illeszkedniük annak az egyháznak a helyzetébe, amely őket nyitott és testvéri szívvel fogadja, hiszen a püspök fönnhatósága alatt a helybeli papokkal egyetlen papságot alkotnak. Az a kívánságom, hogy az egyházmegyés papok missziós szolgálata a régi egyházak papjai között növekedjék, a fiatalabb egyházak körében továbbfejlődjék.

A szentelés missziós termékenysége

69.     A Szentlélek kimeríthetetlen és sokféle gazdagságából támadt hivatásokat a Megszentelt Élet Intézményei foglalják keretbe. Tagjai attól a pillanattól kezdve, amelyben "szentelésük erejénél fogva elkötelezik magukat az Egyház szolgálatára, vállalják, hogy sajátos missziós munkát végeznek az intézmény elgondolása szerint". A történelem tanúsítja a szerzetes-családok nagy érdemét a hitterjesztésben és az új egyházak alapításában. Nem csupán a régi nagy monasztikus a rendekről van szó, hanem napjaink kongregációiról is.

a) A zsinatot követve felhívom a kontemplatív életet élő intézményeket, szervezzenek az új egyházaknál közösségeket, hogy a nem keresztények között meggyőző bizonyságot tegyenek Isten fönségéről és szeretetéről, valamint Krisztusban való egységéről. Ez a jelenlét a nem keresztény világban mindenütt jótékony hatású, különösen azokon a vidékeken, ahol kiváltképp becsülik a vallásos kontemplatív életet, az aszkézist és az Abszolútum keresését.

b) A tevékeny élet intézményeiben tágas tér nyílik a szeretet, az evangélium hirdetése, a keresztény nevelés és kultúra számára, valamint a szegényekkel, a hátrányos helyzetben lévőkkel, az elnyomottakkal vállalt szolidaritás számára. Ezek az intézmények -- függetlenül attól, hogy közvetlenül a missziókat szolgálják, vagy sem -- kérdezzék meg önmaguktól, készek-e és felkészültek-e arra, hogy munkájukat kiterjesszék Isten Országának terjesztésére a pogányok között. Ennek a követelménynek az utóbbi időben több intézmény is eleget tett. Mégis azt szeretném, hogy ezt a követelményt kötelező feladatként mérlegeljék és teljesítsék. Az Egyháznak arra kell törekednie, hogy megismertesse az Evangélium értékeit. Senki sem tanúsíthatja ezeket hitelesebben, mint az, aki tisztaságban, szegénységben, engedelmességben és tökéletes szeretetben él, aki teljesen átadja magát Istennek, és Krisztus példája szerint készséggel szolgálja embertársát és a közösséget.

70.     Különösen nagy elismeréssel fordulok a missziós nővérekhez, akiknek szűzi élete Isten országa számára a lelki anyaság sokféle gyümölcsét termi a lélek szerint. A pogányok misszionálása nagy lehetőséget kínál nekik "az egyetemes és osztatlan önátadásra". A szűzi életet választó asszonyok példája és munkája, akik Isten és a felebarát, különösen a legszegényebbek iránti szeretetnek szentelik magukat, az Evangélium jeleként nélkülözhetetlen azoknál a népeknél és kultúrákban, amelyeknél a nőnek még hosszú utat kell megtennie emberi méltósága és szabadsága elnyeréséig. Forrón óhajtjuk, hogy a fiatal keresztény nők megértsék ezt a hívást, örömmel ajánlják magukat Krisztusnak, szentelésükből nyerjenek erőt és örömet, hogy azok között a népek között tanúskodjanak, akik még nem ismerik Őt.

Minden laikus misszionárius a keresztség révén

71.     Az utóbbi időkben a pápák nagyon kiemelték a laikusok szerepét a missziós munkában. A Christifideles laici kezdetű apostoli buzdításomban kiemeltem: "Az Egyház nem mondhat le az örök feladatról, vagyis arról, hogy az Evangéliumot mindazokhoz -- férfiak és nők millióihoz -- eljuttassa, akik Krisztust, az emberek megváltóját még nem ismerik", ami a világi hívők feladata. Ez Isten egész népének küldetése; noha egy új egyház alapítása megköveteli az Eucharisztiát,következőleg a papságot, maga a misszió, amely különböző formákban valósul meg, minden hívő feladata.

A kereszténység kezdete óta bőségesen dokumentálható a laikusok részvétele a hit terjesztésében, akár az egyes híveket, családokat, akár az egész közösséget tekintjük. Már XII. Pius emlékeztet erre, amikor első missziós enciklikájában felhívta a figyelmet a laikus misszió mozgalmas történetére. A legutóbbi időben sem hiányzott a laikus misszionáriusok -- férfiak és nők -- közreműködése.

Hogyan feledhetnők el az ő fontos közreműködésüket? Munkájukat a családokban, az iskolákban, a politikában, a szociális és kulturális életben és mindenekelőtt a keresztény oktatásban? El kell ismernünk -- ami dicséretükre szolgál --, hogy sok egyház a világi misszionáriusok, férfiak és nők a munkája nyomán jött létre. A II. Vatikáni Zsinat ezt a hagyományt szentesítette, amikor megvilágította Isten egész népének missziós jellegét, különösen a laikusok apostolkodását hangsúlyozva, egyúttal meghatározta azokat a területeket, amely missziós tevékenységüknek megfelel. Nemcsak az apostolkodás hatékonysága követeli meg, hogy ebben a teherben és feladatban minden hívő osztozzék. Ez olyan jog és kötelesség, amely a keresztség méltóságában gyökeredzik, általa ugyanis "a laikus hívek részesednek Krisztus hármas tisztségében: a papi, prófétai és királyi hivatalában". Ezért "általános kötelességük és joguk, hogy mind egyénileg, mind társulásokban azon dolgozzanak, hogy az üdvösség isteni hírét az egész világon minden ember megismerje és elfogadja; ez a kötelesség különösen olyan körülmények között sürgető, amikor az emberek az Evangéliumot csakis általuk hallhatják, és Krisztust csakis általuk ismerhetik meg". Ezenfelül sajátos világi helyzetüknél fogva az ő dolguk, hogy "a világi dolgok alakításával és Isten szándéka szerinti rendezésével Isten országát keressék."

72.     A laikusok missziós tevékenységének a köre rendkívül kiterjedt. "A terület..., amely sajátjuk, a legszélesebb értelemben vett politikai, szociális és gazdasági élet", mind helyi viszonylatban, mind pedig nemzeti és nemzetközi vonatkozásban is. Az Egyházon belül sokféle szolgálat, tisztség, beosztás és sokféle keresztény lelkiség létezik. Itt gondolok a legújabb idők egyik újdonságára, "az egyházi mozgalmak" kibontakozására sok egyházban, amelyek erős missziós töltettel rendelkeznek. Ha ezek megfelelően beilleszkednek a helyi egyházakba, a püspökök és a papok szívesen befogadják őket az egyházmegyei és plébániai közösségbe. Ebben az esetben ezek valóban Isten ajándékai az evangelizálás és a szó szoros értelmében vett missziós munka számára. Ezért buzdítok mindenkit: terjesszék és vegyék igénybe ezeket a mozgalmakat, általuk ugyanis új lendületre tesz szert a keresztény élet és maga az evangelizáció, különösen a fiatalok körében, a pluralista társadalom keretei között. "Szem előtt kell tartani, hogy a missziós munkában a laikusok különböző tevékenységet folytatnak, és figyelembe kell venni azok természetét és célját. Ilyenek a laikus missziós egyesületek, az önkéntes munkatársak nemzetközi keresztény szervezetei, egyházi mozgalmak és csoportok, valamint különböző társulatok, amelyek a pogány misszió ügyéért fáradoznak közösségben a helyi egyházak törekvésével. Ilyenformán segítjük annak az érett és felelős laikusságnak lényeges és nélkülözhetetlen közösségi munkáját, amelynek kialakítását a fiatal egyházakban, lényeges és elsődleges elemnek kell tekinteni az Egyház gyökereztetése szempontjából."

A katekéták munkája és a szolgálatok különbözősége

73.     A hithirdető laikusok között kiemelkedő helyet foglalnak el a hitoktatók. A missziós dekrétum megállapítja róluk: "az a dicséretes társaság, amelynek nagy érdemei vannak a népek közötti missziós munkában, nevezetesen a férfi és női hitoktatóké, ... apostoli lelkülettől indítva, nagy áldozatot hozva, egyedülálló és pótolhatatlan munkát végzett az Egyház és a hit terjesztésért". Az új evangelizálásban elkötelezett régi egyházak nem hiába növelték meg a hitoktatók számát és magát a katekézist. A hitoktatók, akik a missziós területeken élnek, méltán nevezhetők katekétáknak. Nélkülük nem épülhettek volna a ma virágzó egyházak.

Az egyházi és az egyházon kívüli szolgálatok egy tőről fakadnak ugyan, mégis a hitoktatók munkája külön fontossággal bír, és sajátos képességeket igényel. A katekéták különösen felkészült munkások, közvetlen tanúk, az Evangélium hirdetői és ebben nem pótolhatja őket senki. Ők adják az új egyházak erejét. Missziós útjainkon ezt többször elmondtuk és megerősítettük. Az új Egyházjogi kódex elismeri feladataikat, szükséges voltukat és érdemeiket.

De nem szabad elfelejtenünk, hogy a katekéták munkája a jelenlegi egyházi és kulturális változások között egyre nehezebb és igényesebb. Ezért továbbra is érvényes, amit a zsinat már javasolt: gondosabb elméleti és pedagógiai előkészületre, állandó apostoli és lelki megújulásra van szükség, a "megfelelő megélhetést és szociális biztonságot" is szavatolni kell a katekéták számára: "azoknak, akik főfoglalkozásként végzik munkájukat, megfelelő fizetéssel biztosítsák az állásukhoz illő megélhetést és létbiztonságot". Az is fontos, hogy létesítsenek és erősítsék a katekéta-képző intézeteket, amelyeket a püspöki konferenciák megerősítenek, és kapják meg az általuk hivatalosan elismert tanulmányi minősítést.

74.     A katekéták mellett meg kell említenünk az Egyház élete és a misszió javára végzett egyéb szolgálatokat és szolgálattevőket. Az imádságok, az énekek és a liturgia vezetőit, a "bázisközösségek" vezetőit, a bibliakörök, a karitatív tevékenység irányítóit, az egyházi javak kezelőit, különböző apostoli egyesületek vezetőit, az iskolai hitoktatókat. Minden világi hívő szentelje idejének egy részét az Egyháznak, azzal a meggyőződéssel, hogy ez hitéletéhez tartozik.

A Hitterjesztési Kongregáció és más missziós intézetek struktúrái

75.     A missziós munka felelősei és munkatársai érezzék magukat közösségben a misztikus testtel. Maga Krisztus ezért imádkozott az utolsó vacsorán: "Hogy mindnyájan egyek legyenek, amint te Atyám bennem és én tebenned, úgy legyenek ők is egyek bennünk, így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem."  Ebből adódóan a missziós munka hatékonyságának alapja az egységben rejlik. Az Egyház látható és rendezett közösség, ezért követeli meg a misszió a különböző szolgálatok és tisztségek közötti külső és jól szervezett kapcsolatot, hogy mindenki "egységesen fordítsa erejét az Egyház építésére".

A Missziós Kongregáció feladata, hogy "irányítsa és szervezze az egész világon a népek evangelizálásának művét és a missziók együttműködését; tiszteletben tartva a Keleti Egyházak Kongregációjának illetékességét". Ez azt jelenti, hogy "feladata továbbra is gondoskodni misszionáriusokról, és szétosztani őket az egyes vidékek sürgősebb szükségletei szerint... állítson össze jól átgondolt munkatervet, bocsásson ki a helyzethez alkalmazott irányelveket és szabályokat az Evangélium hirdetésére, és ő adja a lendítő erőt". Én csak helyeselni és megerősíteni tudom ezeket a bölcs határozatokat. Azért, hogy a népek misszionálása új lendületet kapjon, szükség van egy intézményre, amely a munkát serkenti, irányítja és szervezi, és ez a Népek Evangelizálásának Kongregációja. Arra buzdítjuk a püspöki konferenciákat és szerveiket, továbbá a nagyobb rendek és kongregációk vezetőit és a missziós munkában érdekelt világi szervezeteket, hogy a fent említett Missziós Kongregációval közösen kitartóan munkálkodjanak. Ennek megvan a szükséges tekintélye, hogy világszerte intézze és irányítsa a missziós munkát és az azt segítő tevékenységet.

Ez a kongregáció, amely hosszú múltra tekint vissza és hasznos tapasztalatokkal rendelkezik, a körülmények mérlegelésével képes megjelölni a legfontosabb feladatokat és azok hatékony teljesítésének módját, amire az Egyháznak szüksége van, hogy a különböző síkokon még erőteljesebben vesse be magát a missziós munkába. E célból szoros kapcsolatot kell teremtenie a Kongregációnak a Szentszék más hivatalaival, a helyi egyházakkal és a missziós művekkel. Az Egyház élete egészében, mely jóllehet természete szerint missziós jellegű, nélkülözhetetlenek a különleges hivatások és intézmények a hitterjesztés munkájához. A missziós kongregáció irányító és rendező szerepe nagyon fontos marad, hogy közösen oldjuk meg az általános érdeket szolgáló nagy kérdéseket, minden illetékes tekintély és szervezet jogainak tiszteletben tartása mellett.

76.     A különböző népek és vidékek missziós munkájának irányításában és összehangolásában nagy segítséget nyújtanak a püspöki konferenciák és a velük kapcsolatos szervek. Azt kívánja tőlük a zsinat, hogy a "nyomósabb kérdéseket és a sürgős problémákat közös tanácskozásban vitassák meg, anélkül azonban, hogy a helyi adott feladatokat elhanyagolnák". Ez vonatkozik az inkulturáció egész problematikájára is. Valójában ezen a téren már rendezetten folyik a munka, aminek gyümölcsei is mutatkoznak. Fokozni kell ezt a tevékenységet, és jobban össze kell kapcsolni más intézmények és konferenciák munkájával, nehogy a missziók gondja csak egy részük vagy néhány intézmény terhét képezze, hanem arányosan vegye ki belőle a részét mindenki.
Ugyanúgy minden intézmény és testület, amelynek gondja a missziók ügye, hasznosan kapcsolja össze erőit és kezdeményezéseit. A rendfőnökök konferenciái saját céljaiknak megfelelő feladatot vállaljanak, együttműködve a Püspöki Konferenciákkal, a létező előírások és rendelkezések szerint, igénybe véve a vegyes testületek segítségét is. Végül igen kívánatos a különböző missziós intézetek közötti sokrétű együttműködés a nevelésben és továbbképzésben, valamint az apostoli munkára történő felkészítésben.