I. Az evangéliumot hirdető Krisztus és az evangéliumot hirdető egyház

Jézus tanúságtétele és küldetése

6. Krisztus Urunk maga tesz tanúságot arról, mi a küldetése. Így olvassuk Szt. Lukácsnál: "Hirdetnem kell az Isten Országa evangéliumát". Ez a kijelentése igen fontos, mert Jézus egész küldetését, feladatát magában foglalja: "Evégre jöttem". E szavak teljes értelmét akkor látjuk, ha egybevetjük Krisztus Urunknak azzal a kijelentésével, amelyben magára alkalmazza Izaiás próféta szavait: "Az Úr Lelke rajtam, azért kent fel engem. Ô küldött, hogy a szegényeknek hirdessem az evangéliumot". Jézus maga mondja, hogy az Atya azért küldte: hirdesse az örömhírt városról-városra; főleg a szegényeknek, mert a szegények készségesebb lélekkel fogadják. Hirdetnie kell, hogy beteljesültek az ígéretek, amelyeket az Ószövetségben Isten tett. Az evangélium hirdetését szolgálta Jézus egész működése: már maga a megtestesülés is, majd csodái, tanítása, a tanítványok meghívása, a tizenkét apostolnak adott megbízás, a kereszt, a feltámadás és állandó jelenléte övéi körében.

Jézus az evangélium első hirdetője

7. A püspöki szinodus alkalmával ismételten szó esett arról, hogy Jézus önmaga is az 'Isten örömhíre", és ő volt ennek az örömhírnek első és legnagyobb hírnöke. Erre tette föl egész életét, önmaga teljes feláldozásáig. "Hirdetni az evangéliumot": Vajon maga Krisztus hogyan értelmezte ezt a küldetést? Nem könnyű dolog szavakban összefoglalni, hogy az evangelizáció Jézusnál mit jelentett, mi tartozott hozzá, mi volt a módja, amelyet Krisztus elgondolt és megvalósított. Hiába is próbálnók mindezt összefoglalni, sohasem jutnánk a végére. Legyen elég tehát, hogy rámutassunk néhány kiemelkedő jellegzetességre.

Isten Országának hirdetése

8. Az evangelizáló Krisztus elsősorban az "Országot" hirdeti, azaz az Isten Országát, amelyet olyannyira fontosnak tekint, hogy ami rajta kívül esik, az csupán a "többi'" amelyet hozzáadnak. Az Isten Országa tehát a legfőbb; minden egyebet ehhez kell mérni. Sokféle formában érzékelteti, mily boldogság az Isten Országához tartozni, de ennek a boldogságnak különös útjai vannak: olyanok, amelyeket a világ megvet. Leírja ennek az Országnak követelményeit, -- úgy mondhatni "Magna Charta"-ját, beszél az Isten Országának hírnökeiről, titkairól, "kicsinyeiről". Szól arról, hogy akik az Isten Országának eljövetelét várják, azoknak virrasztaniuk kell és hűségesnek kell lenniük.

A megszabadító üdvösség örömhíre

9. A legfőbb "Jó Hír", az evangélium lényege az üdvösség. Isten nagy ajándéka ez. Azt jelenti, hogy az embernek szabadságot ígér mindentől, ami rajta zsarnokoskodik, szabadságot elsősorban a bűntől és a Gonosztól. Ez a szabadság együtt jár azzal az örömmel, hogy ismerjük Istent és ő ismer minket, láthatjuk őt és bízunk benne. Mindezek már Krisztus földi életében elkezdtek megvalósulni; halála és feltámadása végleg megfizette üdvösségünk vételárát, de a történelem során sok szenvedés között kell türelemmel kitartani, míg csak minden be nem teljesül Krisztus végső eljövetelében, amelynek időpontját senki sem tudja, kivéve az Atyát.

A legnagyobb áldozatok árán is

10. "Isten Országa" és "üdvösség": ez a két szó kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni Jézus tanítását. Az Isten Országát és az üdvösséget Isten ingyenes kegyelméből és irgalmából nyerjük el, de nekünk magunknak is erőfeszítést kell tennünk érte. Az Úr szavai szerint az erőszakosak ragadják el azt. Fáradoznunk kell és szenvednünk; az evangélium elvei szerint kell élnünk, meg kell tagadnunk magunkat és felvenni keresztünket; a nyolc boldogság szelleméhez kell tartanunk magunkat. Főképpen pedig arra van szükség, hogy lelkileg teljesen megújuljunk. Az evangélium "metanoia"-nak nevezi a megtérést, felfogásunk és szívünk teljes megváltoztatását.

Szüntelenül tanít

11. Az Isten Országát Krisztus szüntelenül hirdeti, máshoz nem fogható szavakkal. "Miféle tanítás ez? Új tanítás, hatalommal." "Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos szavakon, amelyek ajkáról fakadtak". "Ember így még nem beszélt". Krisztus szavai ugyanis Isten titkait nyilvánítják ki, az ő terveit és ígéreteit: ezért képesek arra, hogy átalakítsák az emberszíveket és az emberi életet.

Jelek kísérték

12. Krisztus az evangélium hirdetését számos jellel kíséri. Ezek a jelek felkeltik a tömegek érdeklődését, látni-hallani kívánják őt, készek megváltoztatni életüket. Ilyen jelek: a betegek meggyógyítása, a víz borrá-változtatása, kenyérszaporítás, halottak feltámasztása. Kiemelkedik a "jelek" közt az, amelynek ő a legnagyobb fontosságot tulajdonítja: a kicsinyeknek, azaz a szegényeknek hirdetik az evangéliumot, tanítványokká lehetnek, az ő nevében jönnek össze, így jön létre a benne hívők nagy közössége. Mert ugyanaz a Jézus, aki azt mondta: "Hirdetnem kell az Isten Országát", János evangélista szerint azt is kijelentette, hogy azért jött és azért hal meg, "hogy Istene szétszórt fiait egybegyűjtse". Ily módon teszi teljessé az önmagáról szóló kinyilatkoztatást. Bevégzi és megerősíti mindennel, amit tesz: szavával és tetteivel, jelekkel és csodákkal, főleg pedig halálával, feltámadásával, és az Igazság Lelkének elküldésével.

Evangelizált és evangelizáló közösséget alapít

13. Mindazok, akik őszinte szívvel befogadják a Jó Hírt, e befogadott üzenet és a közös hit egységében, Jézus nevében gyűlnek össze. Együtt keresik az Isten Országát, együtt építik, együtt valósítják meg saját iletüket. Ily módon közösséget alkotnak, és maga ez a közösség lesz az evangélium hírnöke. Ha különböző fokban is, de minden keresztényre vonatkozik a parancs, amelyet a Tizenkettőnek adott: "Menjetek, hirdessétek az evangéliumot". Ezért nevezi Péter a híveket így: "Ti választott nemzetség vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára."Isten dicsőségén azokat a "nagy tetteit" kell érteni, amelyeket a hívek valamennyien saját nyelvükön hallhattak. Isten Országának közénk jött és elkezdődött evangéliuma minden idők minden emberéhez szól. Akik az evangéliumot befogadták és akik az evangélium erejével a megváltottak közösségét alkotják, a Jó Hírt maguk is továbbadhatják és kell is terjeszteniük.

Az evangelizálás: az egyház sajátos hivatása

14. Az egyház ezt jól tudja. Tisztában van vele, hogy elsősorban őrá vonatkozik, amit az Üdvözítő mondott: "Hirdetnem kell az Isten Országát". Szívesen alkalmazza önmagára Szent Pál szavait: "Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot". Ami pedig minket magunkat illet, nagy örömünkre és vigasztalásunkra szolgált, amikor az 1974. októberi püspöki szinodus végén ezt a nyilatkozatot hallhattuk: "Ismételten is hangsúlyozni akarjuk, hogy az egyháznak első és magától értetődő feladata hirdetni az evangéliumot minden embernek". Ezt a hivatást, ezt a küldetést a mai társadalmi átalakulások is égetően sürgetik. Az evangelizálás tehát az egyház különleges isteni ajándéka és hivatása; benne maga az egyház tükröződik vissza. Az egyház létjogosultságát éppen az evangelizálás adja: vagyis, hogy Isten szavát hirdesse, tanítsa, a kegyelem közvetítője legyen Isten és ember között, a bűnösöket Istenhez visszavezesse. Krisztus áldozatát pedig minden időkre megjelenítse a szentmisében, mely halálának és dicsőséges feltámadásának emlékezete.

Az egyház és az evangelizáció kölcsönös viszonya

15. Aki az Újszövetségben figyelemmel kíséri a fiatal egyház kezdeteit, történelmének első lépteit, azt, ahogyan élt, ahogyan cselekedett, észreveheti, mily szoros kapcsolat áll fenn az evangelizáció és maga az egyház között: -- Az egyház Jézus és a 12 apostol igehirdetésével veszi kezdetét. Ô, az egyház ennek az evangelizációnak természetszerű, közvetlen, kézzelfogható gyümölcse -- úgy, ahogyan Jézus mondta: "menjetek és tanítsatok minden nemzetet". "Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért... Az Úr pedig napról napra növelte az üdvösségre rendeltek számát". -- Az egyház, amely az evangelizálás gyümölcseként született, maga is az evangelizálás feladatát kapja Jézustól. Jézus visszatér az Atyához, de egyházát hagyja itt saját követeként. A világban marad mint Jézus új jelenlétének homályba burkolt és mégis tündöklő jele: a mennybe távozott és mégis itt élő Jézusé. Ôbenne Krisztus élete folytatódik. Elsősorban az a hivatása, hogy az ő küldetését, az ő evangelizáló művét folytassa. A keresztények közössége nem valami önmagába zárt közösség. Legbensőbb élete: imája, a szentírás és az apostolok tanításának hallgatása, a testvéri szeretet gyakorlása, a kenyértörés -- mindezek éppen azáltal válnak életerősekké, hogy tanúságot tesznek mások előtt. Csodálkozást keltenek, megtéréseket idéznek elő, hirdetik a Jó Hírt. Az evangelizálás így válik az egész egyház közös művévé, amelyhez mindenki a saját munkájával járul hozzá a többiek javára. -- Az egyház az evangélium hírnöke, de elsősorban önmagának hirdeti az evangéliumot. Az egyház ugyanis azok közössége, akiknek közös a hitük, közös a reményük. A hit és remény ébrentartásához szüksége van arra: hogy mindezt együtt vallják meg, együtt éljék, a szerető testvéri közösségben gyakorolják. Az egyháznak szüntelenül hallania kell, hogy mi is az, amit hisz, miért remél, mit jelent a szeretet főparancsa. Isten népe az egyház, de itt él a földön, ahol gyakran megkísértik a világ bálványai. Kell azért, hogy újra és újra hallja "Isten magasztos tetteit", amelyek egykor az Úrhoz fordították, és amelyek révén most is mindig meghallja az Úr hívását és egyesüljön őbenne. Tömören tehát úgy lehet mondani: az egyházat magát is mindig evangelizálni kell, hogy maga is megőrizze az evangelizáló munkában frissességét, lelkesedését, erejét. Erről szólt a II. vatikáni zsinat is, az 1974. évi püspöki szinodus pedig újból felidézte az egyházról szóló tanításnak azt a gondolatát, hogy az egyháznak mindig meg kell térnie, meg kell újulnia, önmagát kell evangelizálnia ahhoz, hogy szavahihetően evangelizálhassa a világot is. -- Az egyház annak a Jó Hírnek letéteményese, amelyet hirdetnie kell. Rá vannak bízva Jézus Krisztus Újszövetségének ígéretei, az Úr és az apostolok tanítása, az élet igéje, a kegyelem és Isten ajándékainak forrásai, az üdvösség útja: mindez rá van bízva. Az evangéliumnak ezt az életadó drága kincsét nem azért bízták rá, hogy lakat alatt tartsa, hanem hogy minden embernek hozzáférhetővé tegye az evangelizálás által. -- Az egyház, mint láttuk, önmagát is evangelizálja és másokhoz is küldetése van. Ô maga is küld hírnököket az evangélium terjesztésére. Az üdvösség igéit adja ajkukra, átadja nekik azt a tanítást, amelynek ő maga is letéteményese, és elküldi őket, hogy hirdessék az evangéliumot. Hirdessék: ne önmagukat, nem saját nézeteiket, hanem az evangéliumot. Ennek az evangéliumnak sem ők, sem maga az egyház nem önkényes ura és tulajdonosa; nem bánhat vele tetszése szerint. Szolgálat ez, amelyet teljes hűséggel kell továbbadni.

Az egyház nem választható el Krisztustól

16. Szoros kapcsolat áll tehát fenn Krisztus, az egyház és az evangelizálás között. Most, az "egyház korszakában", az ő feladata az evangelizálás. Nem lehet az evangéliumot az egyház nélkül hirdetni, még kevésbé az egyház ellen. Nem árt ezt a tényt emlékezetbe idézni. Akadnak ugyanis korunkban sajnos olyanok, akik föltételezhetően jó szándékkal, de mégis tévesen azt mondják, hogy ők szeretik Krisztust, de az egyházat nem. Hogy ez a megkülönböztetés mennyire képtelen, kitűnik az evangélium szavaiból: "Aki titeket megvet, engem vet meg". Hogyan is lehetne szeretni Krisztust, ha valaki nem szereti az egyházat? A Krisztusról írt legszebb tanúságtételek egyike Szent Pálé: "Krisztus szerette egyházát és föláldozta magát érte".