Bajorország szívében, Regensburg és Ingolstadt között fekszik Mindelstetten, a bajorországi kisváros, ahol Anna Schäffer, a helyi asztalosmester leánya 1882. február 18-án megszületett.
Bár a család szerény körülmények között élt, Anna egészséges, erős leánnyá fejlődött. A kicsiny gyermekkorától fogva csendes természetű kislányban édesanyja katolikus nevelése hamar kialakította a jámborságot és istenszeretetet. 12 évesen, elsőáldozása napján áldozatul ajánlotta fel magát Istennek. Mivel azt a vágyat dédelgette magában, hogy egy missziós nővér lehessen, iskolaévei végeztével különböző munkákat vállalt el, hogy a szerzetesrendbe való belépéshez szükséges hozományt előteremthesse.
1898. júniusában Anna életének elkövetkező idejére döntő üzenetet kapott Jézustól: hamarosan sokat és sokáig fog szenvedni. Bár nagy eltökéltség volt benne arra, hogy teljesen átadja magát Jézusnak, az esemény hatására Anna ugyanúgy reagált, mint bármely egészséges ember: megszökött akkori munkahelyéről. A következő helyen, egy erdészházban azonban 1901. február 4-én elkeződött szenvedésének ideje.
A kemence csöve a mosóüst felett kiesett a falból, ő pedig megpróbálta ezt megjavítani. Eközben megcsúszott és térdig belezuhant egy üstbe, amelyben forró mosólúg főtt. Sebeit a gondos orvosi kezelések sem tudták meggyógyítani. 1902-ben elhagyta a kürházat, de állapota egyre súlyosbodott, olyannyira, hogy teljesen ágyhozkötötté vált.
Súlyos betegsége mellé nyomorúságos szegénység társult. A szenvedés e kemény iskolájában tanulta meg Anna, hogy felismerje Isten akaratát és egyre inkább örömét lelje benne. Szenvedéseiben és szegénységében a Megfeszített Krisztus szerető meghívását látta arra, hogy váljék Hozzá hasonlóvá. Ez vált életének feladatává és céljának beteljesedésévé. Nagylelkűen úgy határozott, hogy életét és szenvedéseit engesztelő áldozatul Istennek ajánlja. Bölcs lelkivezetőjétől naponta vette az Eucharisztiát.
1910. őszén különös dolgok történtek. Látomásaiban, amelyeket Anna „álmoknak” nevezett, előbb Szent Ferencet, majd a Megfeszítettet látta, aki elfogadta Anna  engesztelő felajánlását. Ettől az időtől kezdve – és erről csak kevesen tudtak – viselte testén Krisztus sebeinek jeleit. Azért, hogy szenvedéseit továbbra is rejtve viselje és elkerülhessen minden szenzációt, azt kérte az Úrtól, hogy vegye el a látható stigmákat, de ugyanakkor készséggel vállalta, hogy még több szenvedést viseljen el. Ugyanebben az időben Anna tovább mélyítette szolgálatát az apostolkodásban. Mindeninek megígérte, hogy imádkozik érte, vígasztalt személyesen és levelezésben minden hozzáfordulót.
1923. április 25-én, Szent Márk ünnepén maga is végigélte a nagypénteki eseményeket; ettől kezdve állapota egyre romlott. Lábai teljesen lebénultak, hátgerincproblémái fajdalmas görcsökkkel jártak együtt, majd végül rák okozott nagy fájdalmakat neki. Öt héttel a halála előtt – miután leesett az ágyáról – olyan súlyos agykárosodást szenvedett, amely miatt elvesztette beszédképeségét, és ettől fogva „néma áldozattá” vált. 1925. október 5-én részesült utoljára a szent Eucharisztiában. Keresztet vetett, és ezt mondta: „Jézus szeretlek” – e szavakkal adta vissza évtizedes szenvedésekkel teli életét Teremtőjének.
Október 8-án, Anna Schäffer temetésén igen sokan gyűltek össze. Lelki vezetője, aki éveken keresztül gondozta őt, a halotti anyakönyvbe is bejegyezte, mennyire meg van győződve Anna szent életéről.
A zarándokok, látogatók hosszú sora Anna halála után sem szűnt meg . A hívek többszöri kérésére Dr. Graber püspök engedélyezte, hogy földi maradványait a mindelstetteni temetőből átszállíítsák a templomba, és kezdeményezte Anna Schäffer szenttéavatási eljárását. II. János Pál pápa dekrétumban rögzítette, hogy Anna Schäffer hősiesen és példamutatóan gyakorolta a keresztény erényeket. Szenttéavatásához szükséges csoda elismerésére 1998. július 3.án került sor.
Mit üzen nekünk Anna Schäffer élete?
Isten szeretetének világító jeleként választotta ki őt. Minden középszerűség ellenére ez a fiatal nő komolyan vette Krisztus követését. A tettekkel végbevitt apostolkodást (számtalan levelet írt a szükséget szenvedőknek és tanácsot kérőknek, kézimunkákat készített templomoknak, kápolnáknak) összekapcsolta az imával, áldozattal és szenvedéssel. Szeme előtt mindenkor az örök haza lebegett. Csendes rejtőzködésben életfeladatának tekintette, hogy szenvedéseit Isten iránti szeretetből felajánlja, az egyházért és az emberek lelki üdvéért. Ebben áll Anna Schäffer emberi nagysága és lelki jelentősége.
Egy 1929. január 29-én kelt levelében ezt írta:
„Számomra mindennél előbbrevaló, hogy imádkozzam és szenvedjek az Anyaszentegyházért és pásztoraiért. A Szentáldozásban minden alkalommal arra kérem az én szeretett Megváltómat, hogy kímélje szent egyházát és pásztorait és inkább engedje meg nekem a legszörnyűbb vértanuságot, és fogadja el ezt tőlem, mint kicsiny engesztelő áldozatot.”
Így fogalmazta meg és váltotta életre mindazt, amit Szent Pál a Kolosszeieknek írt levélben így fogalmaz meg: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1, 24)
Anna Schäffer fájdalmai által a vértelen „szeretet vértanuságát” élte meg. E huszonöt éven keresztül tartó mártíromsághoz szükséges erőt a szent Eucharisztiából, és az Úrnak a legszentebb Oltáriszentségben való állandó jelenlétéből nyerte. Itt talált vigasztalásra, hogy saját szenvedései ne törjék össze; ebből merített erőt és talált értelmet szenvedéseiben és fájdalmaiban.
„Egyébként hogylétem mindenkor a kereszt és a fájdalom árnyékában, de egyben legszentebb Oltáriszentség a tiszta napsütötte kegyelmi forrásában van. E kegyelmi forrás mellett a szenvedés örömmé válik és ez az, ahol csendes nyugalmat találok a nap minden órájában.” – írja tovább.
Leveleiben, amelyekkel másokat próbált vigasztalni, mindenkor Jézus szentséges szívére mitatott. Ezekben feltűnő, hogy a szeretet lángjí nem tűznyelvekként lángolnak, hanem mint búzakalász lengenek. Ez a vonatkozás az Eucharisztiához való kötöttségében félreismerhetetlen. Az Eucharisztiává átváltoztatott búzakenyér növeli benne az erőt, hogy ráérezzen Jézus szívének, a szenvedéstől megkínzott szeretetére. És ebben így imádkozik:
„Jézus Legszentebb Szíve, adj nekem sok leket – különösen olyanokét, akik közel állnak a kárhozathoz és akiknek a leginkább van szükségük kegyelmedre”.
Ez az ima emlékeztet Fatima üzenetére. Anna Schäffer számára az engesztelés a felebaráti szeretet kötelességévé vált. Ebben az értelemben szenvedése áldássá változott. Arra hív bennünket, hogy minden beteg és szenvedő ember felmérhetetlen értékét felismerjük.
Írta: P. Georg Schwager, Mindelstetten plébánosa
Forrás: http://www.mindelstetten.de/