Elsőként a missziók élén álló elöljárókhoz szól, mert a misszió helyzete főképpen a mindenkori vezetéstől függ. Szükséges, hogy egyre nagyobb területeket nyissanak Isten Országa számára, és szerezzenek új munkatársakat, „csak Krisztust hirdessék bármi módon” (Fil 1,18).

A bennszülött papságról: „Éppen abból a néptörzsből, amelynek körében működnek, neveljenek és képezzenek ki papokat… A bennszülött áldozópap ugyanis származás, képességei, vérméséklet és érzülete révén egészen közel áll földijeihez és ezért rendkívül alkalmas arra, hogy szívükbe plántálja a hitet”. Jó és alapos képzésben kell részesülniük, hogy „ők maguk is képesek és alkalmasak legyenek a papi hivatás betöltésére…”.
A hithirdető hivatásáról: Világosságot vinni és az égbe vezető útra vezetni az embereket! Krisztus Országát kell kiterjeszteni, „nem földi hazátok, hanem az égi haza részére kell polgárokat toboroznotok”. A bennszülött népek ösztönszerűen megérzik azt, ha a hithirdető mást keres, mint az ő lelkük üdvét. A hithirdető nem a saját nemzetének, hanem az Úr Krisztusnak küldöttje, úgy is kell viselkednie, „itt nincs már többé görög és zsidó… szolga és szabad, hanem minden és mindenben Krisztus (Kol 3,11). Alapvető az önzetlenség, a nyereségvágy elkerülése: „Ha tehát van ennivalónk és ruházatunk, elégedjünk meg azzal” (1 Tim 6,8).
A hithirdetői munkára való felkészítésről: Az apostoli útra készülők tervszerű oktatást kell nyerjenek mind vallási, mind a világi tudományokra vonatkozóan. A hithirdetés-tudományi szak számára külön tanszék felállítását írja elő. Rendkívüli erőfeszítést igényel az adott missziós területen a jó nyelvismeret elsajátítása. „Aki Istent hirdeti, Isten emberének kell lennie; … a hithirdetésben sokkal többet ér el az ember példája, mint szavai által, … éljen állandó egyesülésben Istennel s legyen Istennél buzgó szószólója a szorongatott lelkeknek”. „Öltsétek tehát magatokra, mint Isten kedves választottai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és béketűrést!”(Kol 1,3)
„Isteni mű a kereszténység terjesztése! Egyedül Istennek áll hatalmában a szívek legbelsejébe hatolni… hasztalanul fárad az Úr szolgája, ha az Úr meg nem segíti… Isten soha senkit sem hagy cserben, aki őt kéri”. Szeretettel és elismeréssel szól a missziós nővérek fontos munkájáról.
Az imaapostolság eszközei: Isten áldását kérjük a népekre; az állhatatos könyörgés: „ha ketten egyetértenek közületek bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól” (Mt 18,19); minden keresztény hívő siessen a hithirdető segítségére.
A missziók fenntartásáról: nagyon sok pénzre van szükség, ezért kéri, a nagylelkű adakozást: „Aki birtokolja a világ javait, és szűkölködni látja testvérét, de a szívét elzárja előle, hogyan marad meg abban az Isten szeretete? (1 Jn 3,17). Vízkeresztkor, a Háromkirályok ünnepén gyűjtést kér „az afrikai rabszolgák kiváltására”.
Végül a pápa elismeréssel szól a már jóval korábban alapított és gyorsan terjedő missziós szervezetek jelentőségéről, mint: a Hitterjesztés Egyesülete: 1818; a Jézus Szent Gyermekség-Egyesület a gyermekek missziós lelkületének kialakítására: 1843; a Szent-Péter-Egyesület a bennszülött papság képzésére: 1889; végül: a Papok misszió-szövetsége a papság missziós tevékenységének elősegítésére: 1916. Az első három ágazat XI. Pius pápától 1922-ben, a negyedik ágazat pedig XII. Pius pápától 1956-ban kapta meg a „pápai” státust.
Megjegyzésünk: Ennek a négy egyesületnek az összevonásából alakult ki később a Pápai Missziós Művek, a katolikus egyház legnagyobb központi segélyszervezete.