Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Szent Turibiusz példáját követve hirdessétek az evangéliumot „szelídséggel”, és szolgáljátok a legszegényebbeket!Vissza a listához

2026. november 19.

Egy olyan világban, amelyet „megrendített és megsebzett a gőg”, az ő élete egy olyan utat mutat, amely távol áll a világi hatalmaktól, és ehelyett a „megfeszített szeretet erejének” különleges hatalma felé nyitott. Az 1538-ban a spanyolországi Mayorgában született Turibiusz eredetileg jogi pályára készült, ám a hívás, hogy az egyház pásztora legyen Limában, gyökeresen megváltoztatta élete irányát.

Pappá, majd püspökké szentelték; életét annak szentelte, hogy felkeresse a hatalmas területen szétszórt közösségeket. 1606-ban, egy lelkipásztori látogatás során érte a halál, miközben éppen hívei felé tartott. XIII. Benedek pápa 1726. december 10-én avatta szentté, II. János Pál pápa pedig 1983-ban a latin-amerikai püspöki kar védőszentjévé nyilvánította.

XIV. Leó felidézte történetét, amelyet úgy írt le, mint egy olyan tanítványét, akit váratlanul ért Jézus hívása. Turibiusz „gyalog járta be az országot, több száz és száz kilométert téve meg”, hogy kövesse az Urat, és elérje az őslakos népeket. Megtanulta nyelveiket, és igyekezett megérteni hiedelmeiket, miközben figyelt arra, hogy felismerje a „Szentlélek csendes munkáját”. Így vált a közelség az igehirdetés előfeltételévé, azon meggyőződésből fakadóan, hogy a „szelídség” az egyetlen módja a Feltámadott hirdetésének. A pápa kitért arra a törekvésére is, hogy a papok megtanulják a kecsua nyelvet, valamint arra a munkájára, amely az őslakosok és meszticek pappá szentelését célozta – olyan emberekét, akiket a papság számos tagja még mindig megvetéssel kezel.

Turibiusz azt szerette volna, ha maguk az őslakosok térítik meg rokonaikat, barátaikat és szomszédaikat. „Valójában azt kívánta, hogy bizonyos ősi hiedelmek – ami egyébként kívánatos lett volna – saját szabad akaratukból, minden kényszer nélkül szűnjenek meg.” Pásztori látogatásai lehetővé tették számára, hogy megismerje és támogassa a híveket, oktassa őket Isten igéjében, és kiszolgáltassa a szentségeket. Ajándékokat nem fogadott el, és az ellenállás, sőt a rágalmazások dacára is folytatta szolgálatát.

„A szegények azok, akik nem tudnak várni” – jelentette ki XIV. Leó. Turibiusz kiemelt gondot fordított a legkiszolgáltatottabbakra, anélkül azonban, hogy bárkit is kizárt volna. Szinte mindent, amit kapott, szétosztott a rászorulók között, és támogatta kórházak létesítését az őslakos népesség számára. Minden egyes lelkipásztori látogatása után összegyűjtötte az őslakosok észrevételeit, sérelmeit és panaszait – amelyeket a királyhoz címzett –, hogy véget vessen az igazságtalanságoknak. Lelkipásztori tevékenysége tehát magában foglalta a rá bízott emberek konkrét védelmét is. A pápa arra is rámutatott, hogy Turibiusz munkássága már előrevetítette a szinodális stílust. Zsinatok és szinódusok révén a szent értett ahhoz, hogyan kell „meghallgatni, párbeszédet folytatni, befogadni a Lélek indításait, és közösségi megkülönböztetést gyakorolni – az igazság keresésébe még a legszegényebbeket is bevonva”. Az egyházfő kiemelte e 16. századi irányelvek maradandó jellegét, amelyek egészen a 19. század végéig érvényben maradtak. Olyan missziós közösségről volt szó, amely „értékeli a különbségeket, a különböző érzékenységeket és a sokféle nézőpontot”, és amelynek középpontjában az Eucharisztia áll. Turibiusz – tette hozzá – „a szeretet civilizációjának építőmestere volt”, olyan kortárs szentekkel együtt, mint Limai Szent Róza, Porres Szent Márton és Solano Szent Ferenc.

„Igen, a perui nép az én népem is!” – erősítette meg Leo XIV, biztosítva a híveket: „Mindig magammal hordozlak titeket.” Befejező köszönetnyilvánításában hozzátette: „Úgy éreztem magam, mintha otthon lennék, és ti emlékeztettetek rá, hogy az Egyház valóban egy család.” Így folytatta: „Itt megtanítottatok arra, hogyan legyek »püspök«, most pedig egy kicsit jobban megtanultam, hogyan szolgáljak Péter utódaként.” Végül így szólt: „Azért jöttem, hogy hirdessem nektek Krisztust, most pedig magammal viszem annak a hitnek és odaadásnak a tanúságtételét, amelyet mindig is csodáltam bennetek.”

(Fides hírügynökség)