Egy többségében muzulmán országban, amelynek kb. 170 millió lakosa van, a keresztények kevesebb mint 1%-át teszik ki a lakosságnak. „Nagyon kicsi kisebbséget alkotunk” – jegyzi meg a főpap. Kb. 433 ezer a katolikusok száma, a teljes lakosságnak csupán 0,3%-a. Bár számszerűleg kicsi a jelenléte, a bangladesi katolikus egyház szerteágazó és megbecsült hálózattal rendelkezik. Az országban több mint 400 pap, 1200-nál több szerzetes és 153 nagyszeminarista működik, míg több mint 800 hitoktató alapvető szerepet játszik a helyi közösségek buzdításában, főleg a távol eső falvakban.

„Banglades szegény ország, amely próbál fejlődni, és az egyház is szegény, de a szegények mellett állunk továbbra is, és dolgozunk értük” – jelenti ki az érsek. A bangladesi katolikusok nagy része a bennszülött és törzsi közösségekhez tartozik, amelyek az ország különböző tartományaiban élnek, míg mások szociálisan sebezhető csoportokhoz tartoznak, amilyenek a dalitok. „Híveink nagy része szegény, bár némelyek a középosztályhoz tartoznak”  - mondja az érsek. A limitált források ellenére – meséli mons. D’Cruze – az egyház folytatja széleskörű pasztorális és szociális munkáját, iskolákon, egészségügyi intézményeken, karitatív tevékenységeken és a karitász által támogatott fejlesztési programokon keresztül. A katolikus intézmények működtetnek több mint 700 oktatási intézetet, köztük elemi iskolákat, középiskolákat, műszaki és szakmai intézeteket, 13 főiskolát és egy katolikus egyetemet, a bangladesi Notre Dame egyetemet. „Muzulmán, hindu, buddhista és keresztény diákok ezrei látogatják évente ezeket az intézményeket, amelyek a legkvalifikáltabbak között vannak az országban” – hangsúlyozza az érsek. Az oktatási munka mellett az egyház jelen van az egészségügy és a szociális segítségnyújtás területén is, kórházakon, szakrendelőkön, egészségügyi központokon és közösségi fejlődési programokon keresztül, amelyek elterjedtek a városi és vidéki területeken.

A bangladesi Caritas központi szerepet játszik, amely az egyházmegyékben több mint 80 programmal működik a következő területeken: oktatás, szakmai képzés, a szegénységgel való küzdés, a vészhelyzetekre való válaszadás, a helyi közösségek fejlődése, elérve megközelítőleg 1,6 millió kedvezményezettet.

„A szegénység egyik közvetlen és fájdalmas következménye – mondja az érsek – a fiatalkorúak kivándorlása”: „A kiszámíthatalan gazdasági állapotok, a jövő bizonytalansága és a szűkös munkalehetőségek miatt a fiatal bangladesiek el akarják hagyni az országot, és amint tudnak, kivándorolnak”. Ez a jelenség különösen nyilvánvaló a dakkai egyházmegyében: „Sokan külföldre akarnak menni felsőbb tanulmányokat végezni, főleg az Egyesült Államokba, az Egyesült Királyságba, Ausztráliába vagy Európába. A családok beruháznak a gyermekeik taníttatásába, ám ezek gyakran nem térnek vissza többé hazájukba. Ennek következtében az ország elveszíti a legfényesebb elméket.” Szorosan összefügg a migrációval az egyik szociális kihívás, ami sújtja Bangladest: az emberkereskedelem. „Ez egy nagyon komoly  probléma” – mondja az érsek.

„Sok közvetítő munkát ígér a fiataloknak és jobb életet külföldön, de gyakran ez csapda”. A szegénység és a munkanélküliség különösen sérülékennyé tehet sok embert, főleg a szegényebb családokban. Különböző katolikus szervezetek és szerzetes kongregációk dolgoznak azon, hogy növeljék a tudatosságot és megakadályozzák a jelenséget, de „egy ilyen nagy országban a mi jelenlétünk nagyon korlátozott és nehéz észrevenni és azonosítani a bűnszövetkezeteket és a kereskedőket, akik fondorlatosan működnek”.

A munkanélküliség régóta fennálló problémájával – és annak hatásával a kivándorlásra, annak említett drámai következményeivel – „a nemzeti irányelvek szintjén nézünk szembe” – mondja az érsek.

Ebből a szempontból az érsek óvatos reménnyel tekint az ország új politikai szakaszára, a februári választások után, és az új, Banglades Nacionalista Pártja vezette kormányra, Tarique Rahman irányításával.

„Egy bizonytalansági időszak után, amin az ország átment, és egy ad interim kormány átmeneti időszaka után, ma stabil kormányunk van és reménykedünk egy jobb jövőben. Pozitív kapcsolatokat ápolunk az új kormánnyal, és párbeszéd fenntartására törekszünk az ország közjójához való hozzájárulás érdekében” – jegyzi meg.

A vallási szabadság kérdése azonban összetettebb. „A kormány kijelenti, hogy nem akar minket ’kisebbségnek’ nevezni, hanem Banglades polgárai vagyunk, és ez egy pozitív megközelítés” – mondja.

Mégis, „vannak még megkülönböztetések a többségi muzulmán és más hitű lakosok között. Az Alkotmány garantálja az egyenlő jogokat mindenkinek, de a szociális és politikai valóság nem tükrözi ezt vissza.”

Az országban erősen korlátozva van annak szabadsága, hogy az evangéliumot nyilvánosan hirdessük: „Szabad prédikálnunk a templomainkban, nem azokon kívül. Ezért óvatosnak kell lennünk és próbáljuk védeni a lelkipásztori életünket és híveink életét”.

Ebben az összefüggésben sorsdöntő a muzulmán-keresztény párbeszéd: „A viszonyunk sok muzulmán vezetővel konstruktív. Vannak muzulmánok, akik segítenek nekünk és támogatnak minket” – jegyzi meg mons. D’Cruze, emlékeztetve arra, hogy vannak fundamentalista iszlám csoportok, amelyek propagandája problémákat okoz illetve erőszakba torkollik a nem muzulmánok, vagyis hinduk és keresztények ellen.

„Ugyanakkor – teszi hozzá – sok politikus, állami tisztviselő és iszlám vallási vezető, aki a mi iskoláinkban tanult, pozitív kapcsolatokat ápol az egyházzal, figyelnek aggodalmainkra és mellettünk állnak. Ez reményt ad nekünk”.

Az egyház életét tekintve az érsek megjegyzi: „Több iskolára és templomra, kápolnára van szükségünk a falvakban. Vannak hívő közösségek, amelyeknek nincs még megfelelő helyük az imádkozáshoz”. Azonban hivatások terén bátorító a helyzet: „A papi és szerzetesi hivatások száma még mindig magas. Ez egy nagyon pozitív jel az egyház jövőjére nézve” – jegyzi meg.

Az egyház lelkipásztori elsődlegessége a hitben való képzés.  

„Erősíteni akarjuk a hívek keresztény nevelését és segíteni nekik hogy egyesülve maradjanak, segítve egymást a hitben, a reményben és a szeretetben”.

A laikusok és a hitoktatók továbbra is alapvető szerepet játszanak, főleg a vidéki tartományokban: „A hitoktatók fontos feladatot látnak el a hit terjesztésében, a közösségekkel való együttműködésben, és az egyházmegyével való kapcsolattartásban” – mondja.

Az érsek hangsúlyozza az ország katolikus közösségeinek vitalitását: „A mi híveink gyakorló katolikusok. Több mint 80%-uk rendszeresen részt vesz a vasárnapi szentmisén”. Ezenkívül, a fontosabb események alkalmával, és az ünnepélyes egyházi szertartásokon a megkeresztelteknek mindig jelentős része részt vesz: „Legfontosabb egyházi ünnepeink alkalmával hívek ezrei mozdulnak meg hittel és a hitért, és a fő zarándoklatokon legalább 50 ezer hívőt regisztrálunk”.

A Máriatisztelet különösen erős, más szentek kultuszával együtt, mint pl. padovai Szent Antalé, aki nagyon népszerű a bangladesi katolikusok körében. „Februárban zarándokok ezrei utaznak a panjorai (dakkai főegyházmegye) Szent Antal kegyhelyre, Banglades legnagyobb és legrégebbi katolikus zarándoklatára”. Az érsek emlékeztet az októberi zarándoklatra is, a fatimai Szűzanya kegyhelyre Baromariba, amely a Mymensingh-i egyházmegyében van, az ország mély Máriatiszteletének fő igazodási pontja”.

A jövőre nézve az érsek egy reményteli megjegyzéssel zárja mondandóját: „Kisebbségnek lenni Bangladesben, nem jelenti azt, hogy lemondunk keresztény tanúságtételünkről. A keresztény hit át tudja formálni az emberek életét. A Krisztusba vetett hit, amit vallunk és tanúsítunk, konkrét reményt ad az embereknek és az ember teljes megváltásához vezet. Reméljük, hogy idővel a mi országunk növekszik minden egyes ember méltóságának tiszteletében. Mi megtesszük a magunkét”.

(Fides hírügynökség)