2024. október 6. vasárnap

Évközi idő, XXVII. vasárnap – B év

Ter 2, 18-24; Zsolt 127; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

Ma, a missziós hónap, október első vasárnapján kezdjük el felismerni az áldásokat, amiket az Úr akart nekünk adni a világ teremtése óta! A házasok áldását, akik kölcsönösen segítik egymást (olvasmány); a családi élet és az Úr útjain való járás boldogságának megáldása (zsoltár); a Jézus Krisztus által hozott megszentelés áldása, aki minket a szeretet útján vezet (szentlecke); és végül, a gyermekek szívének megáldása, akik befogadják az Isten országát (evangélium).

Tehát ebben a missziós hónapban ünnepeljük az Úr által megáldottakat, akik az Úrnak szentelt életükben, úgy, mint házastársi és családi életükben, hitük nevében azzal foglalkoznak, hogy építik az igazság, a testvériség, a kölcsönös segítségnyújtás, az irgalom és szolidaritás birodalmát. Rajtuk keresztül Isten működik azon, hogy egyesítse az embereket és segítse a legszegényebbeket és a szükséget szenvedőket. Együtt, és nem egyedül, az emberek megtanulják legyőzni az individualizmust, az énközpontúságot és a szív keménységét, és növekedni a szeretetben, a megosztásban, a felejtésben és az önmagunk ajándékozásában. Hozzá vagyunk szokva, hogy látunk papokat és szerzetesi közösségeket Isten Országának ügyén dolgozni; napjainkban megkaptuk a kegyelmet, hogy vannak misszionárius párok és családok, és vannak mozgalmak is, amelyek elfogadják a missziós kihívást: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” (Mt 28,19). Menjetek és hívjatok meg mindenkit a menyegzőre (vö. Mt 22,9) (a 2024. évi missziós világnap témája).
Megjegyzést fűzve a Szentatya által választott témához, ő azt mondta:

Két ige van, amik kifejezik a misszió magvát: „menjetek” és „hívjátok” abban az értelemben: „hívjátok meg”.
Ami az elsőt illeti, emlékezzünk arra, hogy a szolgákat már elküldték a király üzenetével a meghívottakhoz. Ez azt mondja nekünk, hogy a misszió nem más, mint fáradhatatlanul menni az emberekhez, hogy meghívjuk őket a találkozóra és az Istennel való közösségre. Fáradhatatlanul! Isten, aki nagy a szeretetben és gazdag irgalomban, állandóan úton van az emberek felé, hogy meghívja őket az Ő Országának boldogságába, a közöny vagy visszautasítás ellenére is. (üzenet a 2024. évi missziós világnapra)

Ferenc pápa evangelizáció iránti szenvedélyről szóló 7. katekéziséből a következőket idézzük fel: „A zsinat azt mondja: ’A keresztény hivatás […] természeténél fogva hivatás az apostolkodásra is” (Decr. Apostolicam actuositatem [AA], 2). Egy olyan hívásról van szó, ami közös, “ahogy közös a tagok méltósága a Krisztusban való újjászületésük folytán, közös a kegyelem, hogy Isten gyermekeivé váltak, közös a tökéletességre való elhivatottság; nincs más, mint egy megváltás, egy remény, és egy irgalom megosztottság nélkül”.
Ez egy hívás, ami azokat is érinti, akik megkapták az egyházi rend szentségét, azokat is, akik megszentelt életet élnek, a laikus hívők is, férfiak és nők, ez a hívás mindenkinek szól.”

A misszió a szív kérdése, ami befogadja az Országot. Boldog Pauline Jaricot felfedezte ezt imádságos életében és ilyen jól összefoglalta: “Az ima Isten Országa a bensőnkben. Uralja szívünket Jézus Krisztus végtelen szeretete!”. A misszió ezenkívül Isten Országa hirdetésének kérdése is, ami mindig közel van, szeretetteljes és irgalmas.

“Jézus mondja: “Hirdessétek, hogy a mennyek országa közel van”. Íme ezt mondja, mindenekelőtt és mindenben: Isten közel van. De soha ne feledjétek el: Isten mindig is közel volt a néphez, Ő maga mondta ezt a népnek. Így mondta: “Nézzétek, melyik isten van közel a nemzetekhez, ahogy én közel vagyok hozzátok?” A közelség az egyik legfontosabb tulajdonsága Istennek. Három fontos tulajdonsága van: közelség, irgalom és gyengédség. Ne felejtsétek el ezt. Kicsoda Isten? A Közeli, a Gyengéd, az Irgalmas” (Katekézis 4. Az evangelizáció iránti szenvedély).

Imádkozzunk, hogy minden ember, minden házaspár, minden család megtalálja a szeretet tervének az áldását és szépségét saját magán. Ha befogadjuk magunkba Isten Országát, Istengyermek-szívünk a szeretet, a kölcsönös segítségnyújtás, a közösség és egység gyümölcseit fogja teremni, és meglátjuk a boldogságot, ahogy a zsoltáros mondja.
A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz vezessen bennünket minden megkeresztelt missziójában ebben a missziós hónapban. Ferenc pápa, megihletve Teréz által, azt mondja:

“A misszionáriusok igazából, akiknek Teréz a pártfogója, nem csak azok, akik nagy utakat tesznek meg, új nyelveket tanulnak meg, jótetteket hajtanak végre, és ügyesen hirdetnek; nem, misszionárius mindaz, aki úgy él, ahol éppen van, mint Isten szeretetének eszköze; és mindent megtesz, hogy az ő tanúságtétele, imája és közbenjárása által Jézus eljöjjön. És ez az apostoli buzgóság, ami, emlékezzünk erre mindig, nem térítés által működik – soha! – vagy nem kényszerítés által – soha! -, hanem vonzódás által: a hit vonzódásból születik, nem azért lesz valaki keresztény, mert más kényszeríti, nem, hanem mert a szeretet megérinti őt” (Katekézis 16. Az evangelizáció iránti szenvedély).

Ferenc pápa bemutatja egy venezuelai laikus tanúságtételét, aki misszionárius és Isten szeretetének eszköze volt, ahova csak ment: Boldog José Gregorio Hernández Cisneros: “1864-ben született és a hitet főleg anyjától tanulta, ahogy elmesélte: ‘Anyám tanította nekem az erkölcsösséget pólyáskoromtól kezdve, Isten ismeretében nevelt és az irgalmat adta vezéremül’. Figyeljünk: az anyák közvetítik a hitet. A hitet nyelvjárásban közvetítik, vagyis az anyák nyelvjárásában, abban a nyelvjárásban, amiben az anyák beszélnek gyermekeikkel. Hozzátok szólok, anyákhoz: figyeljetek arra, hogy közvetítsétek a hitet abban az anyai nyelvjárásban.

Igazság szerint az irgalom a sarkcsillag, ami irányította Boldog José Gregorio életét: jó és derűs ember volt, vidám jellem, kiemelkedő intelligenciával rendelkezett; orvos lett, egyetemi professzor és tudós. De legfőképpen olyan orvos volt, aki közel állt a leggyengébbekhez, hazájában úgy ismerték mint “a szegények orvosát”. Mindig gondot viselt a szegényekre. A pénz gazdagságával szemben jobban szerette az evangélium gazdagságát, életét szentelte a szükséget szenvedők megsegítésére. A szegényekben, a betegekben, a migránsokban, a szenvedőkben José Gregorio Jézust látta. És a sikert, amit soha nem keresett a világban, megkapta és továbbra is kapja, az emberektől, akik őt “a nép szentjének”, “az irgalom apostolának”, “a remény misszionáriusának” nevezik. Szép nevek: “a nép szentje”, “az irgalom apostola”, “a remény misszionáriusa” (Katekézis 20).

Bizonyítja, hogy, ahogy a vasárnapi evangélium hirdeti, “ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad, és szeretete tökéletes bennünk” (1Jn 4,12).