Földi életének utolsó napjaiig II. János Pál soha nem hagyott fel azzal, hogy buzgón és határozottan hirdesse Jézus Krisztus Örömhírét, teljesen meggyőződve arról, hogy Krisztus „azért jött, hogy békét hirdessen nektek, akik messze voltatok, és békét azoknak, akik közel voltak. Általa valóban megjelenhetünk az Atya előtt egy Lélekben”.

II. János Pál beiktatási szavai továbbra is visszhangoznak bennünk: „Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok szélesre a kapukat Krisztus előtt!” A halállal szemben is arra kérte Istent, hogy az ő „Húsvétja” hasznára váljon Isten népének: „fontos dolog, aminek próbálok szolgálni: az emberek megmentése, az emberi család, azon belül minden nemzet és a népek megőrzése […], hasznos azoknak a személyeknek, akiket különös módon rám bízott, az egyház ügyének, Isten dicsőségének” (II. János Pál pápa végrendelete).

Kijelenthetjük, hogy Szent II. János Pál személyében szemlélhetjük azokat a „boldog […] szolgákat, akiket a ház ura ébren talál visszatérésekor”.

A jó tanítvány szilárdan nézi a célt. Isten felé fordított szívvel (Lk 12,22-32) és az irgalmas szeretet gyakorlásában (Lk 12,33-34), megy a teljesség felé „felövezett csípővel” és „meggyújtott lámpással” (12,35) a jelenben.

A „virrasztó szolgák” példabeszéde, amit ma olvasunk, úgy mutatja be a tanítványt, mint egy „szolgát”, aki tudja várni „urának” megérkeztét. Ez a példabeszéd két mozzanatot mutat be:

A szolgáktól az úrig

A példabeszéd első része szerint (12,35-36), az Úr várását „felövezett csípővel” és „meggyújtott lámpással” végzik.

Felövezett csípő. Általában otthon meglazított tunikában jártak, öv nélkül; megfelelő dolog kényelmes ruhákat hordani. Másrészről „felövezve lenni” arra volt megfelelő, hogy az ember elmenjen dolgozni vagy utazni, mint a Kiv 12,11-ben; emlékezzünk, hogy Jézus is „felövezte magát”, hogy szolgáljon az Utolsó Vacsorán.
A meggyújtott lámpás. A ház lámpáit akkor oltották el, amikor a család aludni tért. Ezért „a meggyújtott lámpások” valamilyen cselekvést mutattak a házban. Mt 5,16 szerint ezek a lámpások a „jótetteket” mutatják és evangelizáló kisugárzásukat.

Ezzel a két képpel Jézus azt tanítja, hogy a tanítvány, aki tud „várakozva” élni, az, aki tud „virrasztani”. A virrasztás ellentéte az elalvásnak, vagy a pihenő állapotba kerülésnek. Az evangélium nem engedi meg a figyelmetlenséget, nem hagy teret a lustaságnak, nem pihen. „Virrasztani” azt jelenti, mindig készen kell lennünk a cselekvésre, mindig jó formában kell lenni, hogy az evangélium követelményei szerint éljünk („felövezett csípő”) és a testvérekre sugározni („meggyújtott lámpások”).

Az Úrtól a szolgákig

A példabeszéd második része (12,37-38) azok megjutalmazására vonatkozik, akik „éberek” (12,37) és „felkészültek” (12,38). Az ő jutalmukat az evangéliumban található legmagasabb rangú kifejezéssel írják le: „Boldogok!”. Ez azt jelenti, hogy minden egyes ember a várakozásban, a nyitottságban, mely a jövőben Isten felé vezeti, találja meg igazi boldogságát. És ezt a képességet, ami megnemesíti a jelent, követi egy még nagyobb ajándék a jövőben: Jézus szolgája lesz neki, vagyis felajánlja szolgálatának minden ajándékát küldetése idején.

A hivatkozás az éjszaka különböző pillanataira emlékeztet minket az állhatatosság fontosságára. Könnyű és megszokott dolog ebben az utazásban elfáradni, tehát: boldog „az, akit ura így talál megérkeztekor”.