A missziós hétben vagyunk és Jézus tanításai továbbra is bevilágítják életünket és tevékenységünket, mint missziós tanítványokét. A mai szentírási szövegek, amiket az olvasmányból vettünk, arra hívnak, hogy hagyjuk el „ennek a világnak a modorát”, amiket „hús-vér szenvedélyeink mozgatnak, amik követik a hús vágyait és a rossz gondolatokat”, valamint arra hívnak, hogy fogadjuk be Krisztust és „kegyelmének különleges gazdagságát irántunk való jósága által Krisztus Jézusban”. Az evangéliumi jelenet kitűnő alkalom Jézus számára, hogy visszairányítson minket azon kritériumok szerint, amik az irgalomból és szeretetből erednek, melyeket Isten Krisztusban nyilatkoztatott ki.

Egy ember az úton odament Jézushoz és megkérte, hogy közvetítsen egy családi konfliktusban. A fiatalabbik testvérről van szó, aki követeli a jogos örökséget bátyjától, aki úgy tűnik, elvette azt (vö. Lk 12,13).

Jézus elutasítja, hogy beleavatkozzon a vitába (vö. Lk 12,14). Szavaival megérteti, hogy nem ruháztak rá bírói hatalmat, hogy megoldja a kérdést, de főként egy másik érve van, ami már megjelent a farizeusokkal folytatott vitában: „Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól” (Lk 12,15; ld. Lk 11,39). A kapzsiság annak a jelzője, hogy „evilág stílusa szerint” él valaki. Ezenkívül, ahogy Szent Pál mondja: „minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság” (1Tim 6,10).

A kapzsiság, a pénz szeretete kifejeződik abban a néha kényszeres vágyban,  hogy megtömjük magunkat dolgokkal, és a javak bőségében éljünk (Lk 12,15). Itt jön be a képbe az „élet” témája. Mi az, ami „biztosítja” az életet, vagyis ami tartalmat, örömet, teljességet ad neki, mi az, ami megtartja itt és mi az, ami garanciát ad a biológiai halál végén?

Az ostoba gazdag ember a példabeszédben egy olyan ember, aki vágyva vágyik az életre, de igazából a szándékával ellenkező irányba megy: a romlás felé megy.

A gazdag azt hiszi, hogy jó üzletet csinál, amikor elgondolja, hogy mit tegyen, hogy megtartsa a pénzét és a jövője biztosítva legyen: lerombolni, építeni, felhalmozni mindent, amije van és jó életet élni, biztos abban, hogy van elegendő tartaléka. Ez egy fenntartható üzemi eltervezés üzlete. De az ember, aki azt hitte, hogy okos a tartalékai kezelésében, butaságot csinált végülis: elfelejtette, hogy az élete ajándék és hogy a „jó élet” egy olyan ajándék, ami Istentől jön és nem a felhalmozott javaktól.

Isten kritériumai mások:

A javak nem egy ember számára vannak, hanem meg kell osztani őket. Felül kell emelkedni a „kapzsiságon”.
Az anyagi javak nem „biztosítják” az életet; csak Isten adhatja és őrizheti meg azt.
A földi élet korlátozott és véges, ezért Isten „felemelt minket Krisztussal és Krisztusban, és Vele foglalt nekünk helyet a mennyben”. A legokosabb tervezés, amit csinálhatunk, az a jövőnk megtervezése Isten örökkévalóságában.

A jó tanítvány az, aki Isten előtt gazdagodik meg (12,21), elismerve az anyagi javakat szükségesnek, de viszonylagosnak az élet végső rendeltetéséhez képest. Minden Isten ajándéka. Ezért úgy legyünk gazdagok, hogy „adunk”, „szegénységünkben is adunk”, és „jót téve, ahogy Isten rendelte, hogy tegyünk”. Ily módon a szívünk olyan lesz, mint Istené, akivel örök közösségben akarunk élni.