Pápai Missziós Művek
Pontifical Mission Societies
2024. október 3. csütörtök
Évközi idő, XXVI. hét – B év
Jób könyve 19,21-27; Zsolt 26; Lk 10,1-12
Jézus elküldi az apostolokat, és figyeljük meg, hogy itt egy szokatlan számot említ: nem 12 apostol van, hanem 72. Minden gyerek tudja, hogy 12-en voltak az apostolok. A 12-es szám az emberi teljességet mutatja, Izrael 12 törzséből kiindulva. Ez a szám azért fontos, mert Júdás árulása és halála után, még Pünkösd előtt, megválasztják Mátyást tizenkettediknek. A szám fontos szerepet játszik a mai egyházban is, mert a pápa megbizonyosodik afelől, hogy mindig kb. 120, 80 év alatti bíboros legyen, akik pápát választhatnak.
Lukács leírja a tanítványok elküldését, és meglepő, hogy ez 72, nem csak 12, hanem 5x12. Lehet, hogy a bölcs Lukács a 72 zsidó tudósra céloz, akik lefordították a héber Bibliát görögre, ez az oka annak, hogy ezt a fordítást egyszerűen „Szeptuagintának” hívják, ami „hetvenet” jelent.
A 72 azt is jelenti, hogy nem CSAK a 12 apostolról van szó, akiket név szerint felsorol az evangélium több helyen is, hanem többről. És ennek köze van hozzánk, mai keresztényekhez: hibás azt gondolni, hogy csak a püspökök, a papok stb. vannak meghívva. Az egyház tanítói, a pápák, főleg Ferenc pápa, nem fáradnak bele, hogy ismételjék, hogy MINDEN megkeresztelt embernek van küldetése keresztségénél fogva.
Októberben vagyunk, a missziós hónapban és az evangélium egy lelkiismeretvizsgálat: tudatában vagyunk annak, hogy küldetésünk van; tudatában vagyunk annak, hogy tanúságot tenni az evangéliumról méltóságunkba kerülhet; időbe és pénzbe kerülhet, legyőzésünkbe kerülhet; várhatunk visszautasítást és kinevetést cserébe. Hagyjunk fel azzal, hogy kényelmesen ülünk és másra kenjük a keresztény hit csökkenésének vétkét.
Végre nekem is kell csinálnom valamit, az Úr kiválasztott engem megkeresztelésem óta, egyike vagyok a 72-nek, akiknek az Úr ma is mondja: „Menj, én küldelek téged!”