A farizeusokkal és rabbikkal folytatott vita után Lukács tanít minket a tanítványok helyes viselkedéséről a világban.

Hogy jobban megértsük a mai evangéliumot, hasznos dolog belehelyezkedni a szövegösszefüggésbe. A tanítványokat, akiket “Jézus barátai”-ként ismerünk, nemsokára üldözni kezdik. De nem kell félniük semmitől, sem az ellenségtől, sem a vértanúságtól, kivéve Istent: “Ne féljetek... féljetek...” (Lk 12,4-5), “Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük” (Lk 12,6).

“Aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia megvallja őt Isten angyalai előtt; de aki megtagad engem az emberek előtt, meg lesz tagadva Isten angyalai előtt”.

Isten nem hagyja el tanítványait, amikor üldözésekkel néznek szembe. Ezt a meggyőződést hangsúlyozza abban a fejezetben, amit ma olvasunk:

A Teremtő Atya védelmezi őket, épp ahogy vigyáz verebei életére (12,6-7);
A Fiú védelmezi őket a végítélet órájában (12,8-9);
A Szentlélek segíti őket, ajkukra adva a szükséges szavakat, a bíróság előtti faggatás pillanatában (12,11-12).

Csak egy “de” van: ha Isten foglalkozik az üldözött tanítvánnyal, akkor a tanítványnak is kellőképpen foglalkoznia kell, hogy ne húzódjon vissza: “el kell ismernie” és nem “tagadnia”, hogy Jézus barátja (12,8-9).

Másrészről, aki a földi Jézusban csak egy embert lát és megbántja az “Emberfiát” (=Messiás), annak meg lehet bocsátani: “Ha valaki az Emberfia ellen szól, bocsánatot nyer” (Lk 12,10); nézzük például a szenvedéstörténetet: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”; Lk 23,34).

Komoly probléma az, ha valaki végleg elzárkózik a Szentlélek működése elől, aki megmutatkozik Jézusban és a tanítványokban és így örökre elvész: “aki a Szentlelket káromolja, annak nincs bocsánat” (Lk 12,10).

A tanítványok hitvallásán keresztül a Szentlélek mindig is tanúja lesz a feltámadt Jézusnak, akit az Atya a halál mélységéből emelt fel, és minden embert elvezet a megváltásra. A Szentlélek az, aki mindenkinek megadja a lehetőséget arra, hogy megbánja bűneit és megbocsásson (vö. ApCsel 2,32-41; 3,12-26 és 5,30-32).

Lássuk a következményeket az üldőzők számára: éppen mivel a Szentlélek Jézus apostoli hirdetése által működik, aki visszautasítja a tanítványok “tanúságtételét”, annak nem bocsátanak meg, mert semmibe vette a bocsánat lehetőségét. Ez egy “súlyos sértés a Szentlélek ellen”, ami őt “Isten ellenfelévé” teszi (vö. ApCsel 5,39).

Imádkoznunk kell, ahogy Szent Pál teszi, hogy a hirdetést annak fogadják el, ami, és hogy “megvilágítsa szívetek szemét, hogy megértsétek, milyen reményre hívott benneteket, milyen dicsőséges kincset foglal magában az ő öröksége a szentek között és milyen az ő fölöttünk levő hatalmának különleges nagysága, az ő erejének hatékonysága”.