Ma Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanú emlékét ünnepeljük, és az olvasmányok lehetővé teszik számunkra, hogy közelebb kerüljünk a próféta-mártír, apostol-mártír életének titkához. Bár az evangélium a tegnapi folytatása, ma a drámai hang még súlyosabb, annyira, hogy a végén Jézusnak kelepcét állítanak az írástudók és a farizeusok, akik meghívták őt ebédre.

Idézzük fel a körülményeket: Jézust meghívták ebédre egy farizeus házához és vendéglátója meglepődött, hogy Jézus elhagyta a rituális szokást, az evés előtti mosakodást. Ezt az étkezést úgy tűnik, azért mesélték el, mert az ún. görög szimpóziumra gondoltak, vagyis egy ünnepélyes étkezésre, amely alatt a vendégek filozófiai kérdésekről vitáztak, míg ettek és ittak. Lukács történetírója ezt a családias környezetet használja olvasói számára.

„Jaj nektek, akik a próféták sírját készítitek, és atyáitok ölték meg őket”.

A vád, hogy üldözik és megölik a prófétákat, akik egy egész nép lelkiismerete, végigmegy Lukács evangéliumán, kezdve a Hegyi beszédtől (Lk 6,22-23), és újra előjön az Apostolok Cselekedeteiben (ApCsel 7,52). Jézus prófétaként jelöli meg magát (Lk 4,24; 13,33-34).

A vád, hogy sírokat emelnek a prófétáknak, egy sértés, amit Jézus rögtön tisztáz, kijelentve, hogy a mai nemzedék nem jobb az előzőnél és nem tesz mást, mint folytonosságot biztosít a próféták és Isten küldöttei szisztematikus meggyilkolásának. Éppen emiatt a folytonosság miatt a tény, hogy sírokat, emlékműveket és emléktáblákat emelnek a megölt próféták tiszteletére, azt eredményezi, hogy ez a módja az erőszakos haláluk ünneplésének, tehát jóváhagyjuk.

„Ezért Isten bölcsessége azt mondja: ’Küldök nekik prófétákat és apostolokat és ők megölik őket és üldözik őket’, hogy ettől a nemzedéktől kérjék minden próféta vérének számláját, amelyet a világ kezdete óta ontottak”.

Jézus közli Isten bölcsességének egyik magyarázatát; érdekes, hogy ezt az idézetet nem lehet megtalálni sem az Ószövetségben, sem egyéb, a Szentírást illető művekben. Úgy lehet tekinteni, mint egy meghívást, hogy magát Jézust mint ezt a megszemélyesített bölcsességet azonosítsuk.

Jézus megjövendöli néhány misszionáriusának a halálát, beleértve a sajátját is. De ezeket a halálokat, mondja az Úr, nem felejtik el, nem is maradnak büntetlenül; ellenkezőleg, vállalni kell a felelősséget és az okozott veszteség következményeit. Ahogy évekkel később Antiochiai Szent Ignác mondta: „Én vagyok Isten búzája, amelyet megőröltek a vadállatok fogai, és átváltozott Krisztus tiszta kenyerévé”. Az isteni igazságosság, amely a rosszat jóvá változtatja, eléri az üldözés és gyilkosság minden tettét, amit a történelem folyamán elkövettek.

Így hát Jézus megmutatja nekünk az összefüggést Izrael népének – amely visszautasítja a prófétákat és Isten küldötteit - viselkedése, és aközött, ami vele fog történni Jeruzsálemben, aztán ami apostolaival történik majd, és ezt követően annyi misszionáriussal a világon, egészen a mai időkig.

„Jaj nektek, törvénytudók, akik elvettétek az ismeret kulcsát”.

Jézus, Isten nevében, kifejezi prófétai méltatlankodását a farizeusok csoportja ellen, mert a viselkedésük a törvény hibás értelmezéseként mutatkozik, és mindez annak ellenére, hogy feladatuk a nép vezetése, mégis megtévelyedetteknek bizonyultak azok számára, akik hallgatták őket. Náluk volt „az ismeret ajtajának kulcsa”, de úgy tűnik, nem léptek be, illetve nem hagytak belépni oda senkit.

Mi misszionáriusok nem tarthatjuk meg azt, amit kaptunk, mert ahogy halljuk az efezusiakhoz írt levélben: „kegyelme gazdagságának megfelelően, amelyet igen bőségesen juttatott nekünk minden bölcsességgel és ismerettel. Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát”.

„Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sokmindenről kezdték őt faggatni. Azt lesték, hogy beszédeiben valamin rajtakapják.”

Minden egy nyílt ellenségeskedéssel végződik. Jézus, aki nyíltan barátja az adószedőknek és a bűnösöknek, a kirekesztetteknek, az erkölcsteleneknek, nem utasítja el, hogy együtt egyen egy emberrel, aki a törvény szerint az egyik leghajlíthatatlanabb csoporthoz tartozik. Mégis, megérteti velük, mennyire eltévedtek. Felépítettek egy vallást jó gyakorlatokkal, de szabadító lélek nélkül, és elmenekülnek egy külső formális és merev elfoglaltságba, de irgalom vagy együttérzés nélkül. Ily módon megfojtották a Lelket, aki ott fúj, ahol neki jobban tetszik, átalakítva őt előírások aggályoskodó eszközévé. Elveszítették küldetésük magvát, ami nem más, minthogy magyarázzák és értelmezzék az Írásokat. Rossz tanítónak bizonyultak, képtelenek arra, hogy megragadják az Írások értelmét, és átadják másoknak Isten szeretetének mintáját, amit azokban fel lehet lelni, pláne nem hogy felismerjék az Atya Küldöttét, a názáreti Jézust, és eltávolodtak az Isten által eltervezett céltól, ami, ahogy Szent Pál mondja, „Krisztusban mint főben, újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van” (Ef 1,10).