Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: „Elvesztettem a hitemet önmagamban és embertársaimban, de Istenbe vetett reményemet nem veszítettem el.”Vissza a listához

2026. november 20.

„Még tinédzser voltam Burundiban, amikor emberkereskedelem áldozatává váltam. Akkoriban még azt sem tudtam, mi az az emberkereskedelem. 1996-ot írtunk; egy éjszaka fegyveresek törtek be a bubanzai kisszemináriumba – a Bubanzai Egyházmegyében, ahol tanultam –, és mindannyiunkat elvittek a bentlakásos iskolából. Az erdőbe hurcoltak minket, ahol a bázisuk volt. Ott mindenféle bántalmazásnak voltunk kitéve, és embertelen körülmények között kellett dolgoznunk egész nap. Néha az erdő mélyén, a folyóparton kellett aludnunk. Körülbelül 120-an voltunk, a legtöbben még tinédzserek. Néhány társam megbetegedett, és volt, aki ott is halt meg.”

Az emberkereskedelem mint a háború mérgező gyümölcse

„Abban az időben polgárháború dúlt Burundiban, és nagy szükség volt olcsó munkaerőre, valamint olyan emberekre, akik a biztonságot szavatolják. A háború – ahogy Teréz anya mondta – maga a tiszta gonosz, és minden, ami a háború alatt történik, szintén gonosz. Elképzelhetetlen, hogy emberi lények ilyesmire képesek legyenek” – jegyzi meg Jean atya. „Egy alkalommal kínzóink figyelmeztettek minket, hogy senki ne próbáljon megszökni. Néhány társam mégis megpróbálta; amikor elfogták őket, mindannyiunk szeme láttára agyonverték őket – ezzel akarván elvenni a többiek kedvét a szökési kísérlettől.”

«Ezen az embert próbáló, embertelen és tragikus élménysorozaton keresztül az tartott életben engem – és véleményem szerint a túlélők többségét is –, hogy volt hitem. Valójában minden bizalmunkat elveszítettük önmagunk és embertársaink iránt, mivel képtelenek voltunk felfogni, mi állhat egy ilyen mélységes gonoszság hátterében. Semmi rosszat nem követtünk el; minden tekintetben ártatlanok voltunk. Még csak kamaszok voltunk. Miért bántak velünk így – minden könyörület nélkül – más emberek? Egy ponton aztán önmagamba vetett hitemet is elveszítettem. Miért kerültem arra a helyre? Miért raboltak el? Miért éppen velem történt mindez? A kegyetlen bánásmód miatt elveszítettem a bizalmamat embertársaim iránt. Ám Istenbe vetett reményemet nem veszítettem el.»

A rózsafüzér és a keresztút a megpróbáltatások idején

„Már gyermekkoromban – emlékszik vissza Jean atya – édesanyám megtanított a rózsafüzér imádkozására, és arra is, hogyan végezzem a keresztutat nagyböjt idején. Ez a két imádság nagyon kedves a számomra. Bár ájtatosságnak nevezik őket, számomra a hit élő megnyilvánulásai, és az Istennel való kapcsolat eszközei. A fogságban töltött szenvedéssel teli időszakban – a bennünket körülvevő brutalitás közepette – az ujjaimat használva imádkozhattam a rózsafüzért a csendben. Ezzel párhuzamosan mélyen elmélyültem a keresztút állomásainak szemlélésében. Ez hatalmas erőt, reményt és bátorságot adott nekem. Hiszem, hogy az imádságnak köszönhetem, hogy amikor adódott a szökési lehetőség, élni tudtam vele. Három hónapnyi fogság után ugyanis teljesen váratlan körülmények között sikerült megszöknöm. Őszintén szólva már lemondtam az életemről; biztos voltam benne, hogy vagy megölnek, vagy újra elfognak. Menekülés közben azonban rájöttem, hogy senki sem üldöz – ekkor értettem meg, hogy ez Isten kegyelme volt.”

Traumától a küldetésig

Jean de Dieu atya jelenleg Lengyelországban él, ahol a Lublini Katolikus Egyetemen folytat teológiai doktori tanulmányokat, különös tekintettel az Egyház társadalmi tanítására. „Kutatásom középpontjában az emberkereskedelem és a migráció áll, az Egyház társadalmi tanításának tükrében. Misszionáriusként Ghánában, majd Zambiában részesültem képzésben; teológiai tanulmányaimat Jeruzsálemben végeztem, ahonnan Mozambikba küldtek. Itt több mint tíz éven át szolgáltam misszionáriusként két egyházmegyében is. Kezdetben, kispapként, még lelkipásztori képzésem zajlott. 2020 és 2025 között a Beirai Főegyházmegye Igazság és Béke Bizottságának igazgatójaként tevékenykedtem, emellett etikát tanítottam a Mozambiki Katolikus Egyetemen. Ugyanebben az időszakban a Afrikai Misszionáriusok Kongregációja mozambiki szektorának elöljárója, valamint a beirai São Pedro Cláver-plébánia plébánosa is voltam.”

Jean atya kezdetben a mozambiki Murraçában, a Fatimai Szűz Mária-plébánián szolgált – egy olyan misszióban, amelyet az Afrikai Misszionáriusok alapítottak 1946-ban, és amely 2025 végéig a Beirai Főegyházmegyéhez tartozott, majd az újonnan létrehozott Caiai Egyházmegyéhez került. Később a Chimoioi Egyházmegyében (amely a Beirai Főegyházmegye szuffragán egyházmegyéje) található Dombe plébániáján végzett szolgálatot. „Dombeban én voltam az első ott lakó plébános. Ottlétem alatt a kongregációm mozambiki tartományi gazdasági felelőseként is tevékenykedtem. Ezt követően a kenyai Nairobiba küldtek, egy jezsuita intézetbe, hogy továbbképzés keretében elmélyedjek a béke és a nemzetközi kapcsolatok kérdéskörében. Béketudományok és nemzetközi kapcsolatok szakon szereztem mesterdiplomát. Ezt követően kongregációm kinevezett a HAART (Awareness Against Human Trafficking – Tudatosság az emberkereskedelem ellen) Kenya igazgatótanácsába; ez a nairobi székhelyű szervezet az emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozik. Mivel magam is túléltem az emberkereskedelmet, a HAART Kenya munkája nem volt számomra teljesen ismeretlen. Ez még 2017-ben történt; mára a szervezet regionális viszonyítási ponttá vált az áldozatok kimentése és rehabilitációja terén. A HAART Kenya keretében a figyelemfelkeltésre és a terepi tevékenységekre is nagy hangsúlyt fektetünk, beleértve az emberkereskedelemmel kapcsolatos képzéseket is – amelyek egy részét Nairobiban tartjuk. Emellett a rendőrség és a kormány megbízásából különféle képzéseket tartunk különböző hatóságok és szervezetek számára.”

Lengyelországi tartózkodása alatt Jean atya a HAART Poland szervezet munkájában is részt vesz. Ahogy ő maga fogalmazott: „Ez a szervezet elsősorban források felkutatásával foglalkozik, hiszen civil szervezetként leginkább az adományokra támaszkodunk. Konkrétan templomról templomra járunk, és támogatást kérünk. Lengyelország különböző egyházmegyéiben fogadnak minket, ahol megosztom a történetemet; az összegyűjtött pénzt pedig Nairobiba küldjük, hogy támogassuk a menedékhelyeken dolgozó munkatársakat – olyan menedékhelyeken, ahol maguknak az áldozatoknak is fizetniük kell a tartózkodásért. Emellett olykor az orvosi ellátásban is segítünk, és pszichológusok is foglalkoznak a lakókkal. Ezek mind fizetős szolgáltatások. Így válik a HAART Poland és a HAART Kenya a valóságban egyetlen, közös szívdobbanássá.”

(Fides hírügynökség)