Ott, a lyoni Presqu'île szívében, Luis Antonio Tagle bíboros, az Evangelizáció Dikasztériuma pro-prefektusa  vezette a hálaadó szentmisét az Élő Rózsafüzér 200 éves fennállásáért.

Szentbeszéde elején a bíboros belehelyezte ezt az ünnepélyes szertartást a Pauline által elindított lelki történetbe: „Adjunk hálát az Úrnak, aki egybegyűjtött minket közösségként az Eucharisztiában, a boldog Pauline Jaricot által alapított Élő Rózsafüzér kétszázadik évfordulója alkalmából. Lyoni leányként megalapította a Hitterjesztés Művét 204 évvel ezelőtt.” Emlékeztetve arra, hogy Pauline a domonkos 3. rendhez tartozott, a bíboros dicsérte szellemét, ami arra vezette őt, hogy „kreatív módon változtassa át a Szent Rózsafüzér iránti tiszteletet egy szellemi erővé”, hogy alakítson közösségeket, melyek részt vesznek „az egyház missziójában az imán, a lelkesedésen és az irgalmasság cselekedetein keresztül”.

Az ima, ami megnyitja az Utolsó Vacsora színhelyének az ajtaját

Milyen módon tudja a Rózsafüzér  formálni a misszionáriusokat? Felidézve az Apostolok Cselekedeteiből azt a részt, amikor arról van szó, hogy a keresztény küldetésről elmélkednek, Tagle bíboros tekintetét a kis közösségre szegezte, amely az Utolsó Vacsora termében összegyűlt: „ott találjuk a tanítványokat Máriával, Jézus anyjával, néhány asszonnyal és barátokkal együtt. Jézus útmutatása szerint imádkozva várták a Szentlelket, az Atya erejét, aki őket Jézus tanúivá teszi az egész földön. A tanítványok közössége nem azért volt abban a szobában, hogy elbújjon, hanem hogy várják a Szentlelket, aki kiengedi őket onnan, hogy hirdessék az evangéliumot.”

Amikor leszáll a Lélek, „az ő imáik átalakulnak azon  csodákról való tanúságtétellé, amiket Jézusban tett Isten, a világ különböző nyelvein elmondva”. Innen származik egy fontos intuíció a jelenre nézve: „Testvéreim, az ima emberek közösségét formálja, akik nyitottak a Szentlélek befogadására. Az igazi imádság megnyitja a szíveket az Istennel, a többi tanítvánnyal és a világgal való közösségre.”

Az élő Rózsafüzér nem egy menedékhely, hogy a hozzánk hasonlókkal együtt legyünk, hanem egy iskola a nyitottságra: „Az imának és az imádásnak nem kell megosztaniuk egymással a tanítványokat. Az ima nem szigeteli el a közösséget a világtól, hanem megnyitja az ajtókat és a nyelveket a Jézusra koncentráló missziós tanúságtétel előtt.” A bíboros rábízta ennek a missziónak az emlékét és a jövőjét arra, aki az est liturgiájának a középpontjában állt: „Mária, aki szívében őrizte Jézus emlékét, segít a missziós közösségnek imádkozni, emlékezni és hirdetni Isten nagy műveit”.

A Rózsafüzér, egy missziós pedagógia

Ezután Tagle bíboros elmélyítette „a Rózsafüzér imádság missziós dimenzióját”, hivatkozva az egyes imádságokra, amikből állnak a tizedek. „Azt gondolom, azért hívják ’Élő rózsafüzérnek’, mert az a célja, hogy élő közösségeket alakítson, amik megélik keresztény missziójukat” – magyarázta, hangsúlyozva Pauline Jaricot ösztönös megérzésének jelentőségét.

A rózsafüzér titkai mindenekelőtt elmerítik az imádkozókat Krisztus életében:

„Ezeken a titkokon való elmélkedésen keresztül egyesülünk Jézussal küldetésének különböző szakaszaiban, abban a reményben, hogy elsajátítjuk az ő szellemét és szívét, mialatt betöltjük missziónkat”. A Miatyánk pedig, megtisztítja a tanítvány szívét: „A Miatyánk megtisztítja szíveinket, hogy hasonlóak legyenek Jézus szívéhez, a Fiúéhoz, aki keresi az Atya dicsőségét, akaratát és Országát. A Miatyánk alakítja a testvérek szívét, akik megbocsátanak, bocsánatot kérve”. Egy olyan világban, amelyben „sok ember saját birodalmát építi, hogy nevet szerezzen magának és másokat tárgyakként és rabszolgaként kezel, embertelenítő és erőszakos módon”, a bíboros figyelmeztet: „Ez nem a keresztény küldetés, ahogy a Miatyánkban ki van fejezve. Nem lehet mondani a Miatyánkot és egyúttal képmutató királyokként viselkedni”.

Az Üdvözlégy, amit tízszer ismétlünk minden tizedben, a missziós dikasztérium pro-prefektusa számára egy missziós iskola máriás stílusban. A bíboros emlékeztetett, hogy ennek az imádságnak az első szavai Gábriel köszöntését visszhangozzák: „Minden alkalommal, amikor az Üdvözlégyet mondjuk, felvesszük Isten hírnökének szerepét, és hirdetjük Isten üdvözítő tervének beteljesülését. Ez az imádság alakít minket, hogy legyünk Isten angyalai a mai világban, közeledjünk az emberekhez, mondjuk nekik, hogy Isten megáldotta őket és kiválasztotta őket egy küldetésre”. „Az üdvözítés angyalainak kell lennünk, és nem a kárhozaté” – erősködött, arra buzdítva mindenkit, hogy fedezze fel a saját küldetését, mintsem hogy „félrevezesse őket hamis célok felé, mint hírnév, gazdagság, felsőbbrendűség, önteltség, és leigázás.” „Látjuk Istent sétálni utcáinkon, üdvözöl minket szegény vándorokon keresztül, véghez visz egyszerű jócselekedeteket?” – kérdezte. „A világunk tele van nyugtalansággal, ami a közösségi médiából, képek robbanásából, álhírekből, kábítószerekből és erkölcstelenségekből származik. Ha az embernek derűs és érzékeny szíve van, ami érzékeli az Úr látogatásait, akkor missziós elmélkedésre képes, ami nem más mint együttműködés Isten tetteivel.”

Végül, a Dicsőség az Atyának nyújtja a kulcsot minden keresztény kötelezettségvállaláshoz: „A keresztény misszió, amit csodás tettek jellemeznek, a szenvedéstől a halálig, olyan mint egy lámpa, ami mindenkit megvilágít. De Jézus emlékeztet minket: ’a ti fényetek kell hogy világítson az embereknek, hogy lássák jótetteiteket és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat’”. Ezért „az a misszió, ami ön-dicsőítéshez vezet, nem keresztény misszió. Egy hiteles keresztény missziónak Mária énekét kell visszhangoznia: ’Magasztalja lelkem az Urat és lelkem örvendezzen Istenben, az én Megváltómban’”.

Nemzetek virrasztása az Élő rózsafüzér körül

A szentmise előtt a résztvevők elmélyülhettek az Élő Rózsafüzér karizmájában, Dinh Anh Nhue Nguyen, OFM Conv atya, a Pápai Missziós Unió főtitkára  életteli beszédének köszönhetően, aki emlékeztetett: „a misszió mindenki ügye és a közösség minden missziós termékenység feltétele”, kifejezve kívánságát, „hogy boldog Pauline Jaricot segítsen megújítani ezt a missziós örökséget”.

„El lehet képzelni, mit fejezne ki egy széles nemzetközi ’rózsa’ hálózat jelentene, amit rendszeresen imádkoznak ugyanazokért a missziós szándékokért?” – kérdezte. „Csoportok Lengyelországból, Franciaországból, Olaszországból, Vietnámból, a Fülöp-szigetekről, Tanzániából, Brazíliából és Mexikóból egyesülve érezhetnék magukat ugyanabban a lelki misszióban. Ez a nemzetközi dimenzió konkrétan lehetővé tenné azt, amit a II. Vatikáni Zsinat úgy hív, hogy a részegyházak közössége az egyetemes egyház egy missziójában”.

A szentmise után az este egy tanúságtevő virrasztással folytatódott, amely tanúságtételek szemléltették az élő Rózsafüzér aktuális termékenységét minden kontinensen. Maga a bicentenárium, amit hónapokon át készített elő a francia PMM, lehetővé tette számunkra, hogy értékeljük ennek a mozgalomnak a különbözőségét, ami Lyonban született meg és elterjedt az egész világon.

Jorge Joaquim Pinho atya Mozambikból, az ottani PMM vezetője, így írta le ennek a lelkiségnek még új, de ígéretes elterjedését: „Tapasztalatom szerint, amit az Élő Rózsafüzérrel kapcsolatban szereztem, amit boldog Pauline Jaricot alapított 1826-ban és aminek 200. évfordulóját ünnepeljük idén, még nem gyökerezett meg mélyen a hívők között. Mégis, az utóbbi években elterjedt az anyák imacsoportjaiban. Ez az ájtatosság a fiatal házaspárok körében is jelen van.” Egy lelkipásztori kihívások és néha erőszak által jellemzett környezetben látja, hogy sokasodnak „a spontán imacsoportok”, némelyik „az Élő Rózsafüzérrel mint fémjelzéssel”, és azt mondja, ő eltökélt a hazája PMM szervezetével egyetemben, hogy megmarad „szilárdan elkötelezve ennek a kezdeményezésnek az elterjesztésében és elősegítésében”.

Két önkéntes a Fülöp-szigeteken, Gaétan és Gaëtane Javel, megosztotta tapasztalatait a manilai ANAK-Tnk alapítvánnyal kapcsolatban, amit Matthieu Dauchez atya alapított, és az utcagyerekeknek ajánlotta. „Az ANAK-Tnk alapítvány segít a manilai utcagyerekeken, a küldetése az, hogy visszaadja a méltóságot és a képességet a szeretetre és a viszontszeretetre ezeknek a gyerekeknek, akik szegények a legszegényebbek között”, magyarázták, hangsúlyozva, hogy az otthon számukra a „családjuk” lesz, azok számára, akiknek gyakran nem voltak szüleik. Mindennap, mikor hazajönnek az iskolából, „elmondják a rózsafüzért, sorban mindenki elmélkedik egy-egy titokról”. „Valójában, ezek a gyerekek nem egyszerűen elmélkednek a rózsafüzér titkain” – magyarázzák -, hanem annyira egyek Krisztussal, és a kereszten való szenvedésével, hogy megtapasztalják létükben az ő életének fájdalmas titkait, de a világosság, örvendetes és dicsőséges titkait is”, addig, míg teljesen megtestesítik az Élő Rózsafüzért, „imák ezrein át, amiket mindennap letesznek a kereszt alá”. Az önkéntes házaspár számára  a Máriához intézett napi ima legnagyobb gyümölcse „ezen gyerekek szívének feltámadása, akiket annyira megsebzett a gonosz titka”.

„Egy missziós elmélkedés”, ami megszabadít

A virrasztás egy családapa, Emmanuel Tran megrendítő tanúságtételével végzödött, akinek az élete összezavarodott, amikor lánya, a 3,5 éves Mayline kómába esett egy háztartási baleset következtében. Elmesélte, hogyan segítette az élő Rózsafüzér imádság Mayline nem remélt gyógyulását, anélkül, hogy tudott volna róla, ő pedig személyesen találkozott Krisztussal, és a végén kérte a keresztség szentségét. Akkoriban nem ismerte Pauline Jaricot nevét és csak kis idővel Mayline gyógyulása után fedezte fel létezését.

„Minél előrébb haladtunk az életben, annál jobban éreztük Isten jelenlétét tartósan” – mesélte. „Az emberek, akik a kórházban mellettünk álltak, buzgó hívők voltak, és akkor ezt még nem láttuk. Lassan-lassan fedeztük fel. Ma feleségemmel, Nathalie-val mindennap elmondunk egy tizedet”. „Elszámoltam azzal, hogy amikor imádkozik az ember, az a benyomása, hogy egyedül van egy gyermek vagy egy beteg szülő ágya mellett. Ha kilép az ember a szobából, azt gondolja, hogy egyedül van, de a valóságban nem ez a helyzet. Ha igazából láthatnánk, látnánk, hogy emberek milliói imádkoznak és hogy az ima egyesíti ennek a világnak a férfiait és asszonyait.”

Ezek a szavak tökéletes összhangban vannak azokkal, amelyeket Tagle bíboros mondott nem sokkal azelőtt: a meghívás egy „missziós elmélkedésre”, hogy „érzékeljük az Úr látogatásait” az élet megpróbáltatásai közepette is. Krisztus ígéretének állandóan megújított meghallgatása: „Menjetek tehát és tegyetek tanítványommá minden népet: kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, megtanítva nekik, hogy kövessék mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek leszek mindennap, a világ végezetéig”.

(Fides hírügynökség)