Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Vallásközi ima a békéért a milánói dómbanVissza a listához

2021. május 27.

Ezt az imatalálkozót a Külmissziókért felelős Pápai Intézet szervezi közösen az olaszországi burmai közösséggel. Jelen lesznek buddhista szerzetesek és katolikus szerzetesnők három női burmai intézetből, akik Olaszországban élnek. „Az erőszakspirált tekintve, ami az egyházakat sem kíméli, a keresztények az ima, a szolidaritás és a tanúságtétel erejével reagálnak, és szívesen látott vendégként fogadják a buddhista szerzeteseket” – mondja mons. Luca Bressan érseki vikárius. „Mi keresztények és buddhisták együtt akarunk jele lenni annak, hogy Isten a békét adta az emberiség zarándokútja céljának. Az érsekkel együtt mind azért fogunk imádkozni, hogy minden ember szívéből száműzve legyenek ezek a szavak: megosztás, gyűlölet, háború; és hogy a szó, amivel találkozunk, mindig a „testvér” legyen, és az életünk stílusa legyen: shalom, béke, salam”.
A találkozó alatt elhangzanak énekek burmai nyelven, az érsek beszéde és Ann Rose Na Tawng nővér szavai, aki kétszer is letérdelt a katonák előtt, hogy kérje őket, ne lőjenek a tüntetőkre. Ez a kép körbejárta a világot és Mianmar mai nehéz helyzetének a szimbóluma lett. Maurice Moe Haung atya, burmai pap, aki Olaszországban él, a következőket mondja: „Ez egy gyönyörű alkalom, nagyon értékes számunkra, és csak a kezdet. Azt akarjuk üzenni a világnak, hogy a mianmari nép egyesül a hit sokféleségében. Ezekkel a kezdeményezésekkel, amelyek reményeink szerint sokasodni fognak Európában és a világban, támogatjuk az embereket, akik szenvednek, akik erőszak áldozatai, akik bizonytalanságban élnek ami a holnapot illeti. Fegyverünk a kitartó ima. Állhatatosan hisszük, hogy csak a testvéri szeretet és a kölcsönös tisztelet hozhat egy jobb jövőt Mianmarnak.

(Fides hírügynökség)