Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Teréz anya családja Kalkuttában összegyűlt az alapító szent ünnepénVissza a listához

2018. szeptember 10.

Az ötmilliós nagyváros, Kalkutta érseke, Thomas D’Souza atya mutatta be a szentmisét reggel hat órakor és vele együtt koncelbrált mintegy harminc pap, akik a Teréz anya által alapított Corpus Christi, Krisztus Teste papi közösség tagjai. Teréz anya ezt a nemzetközi papi közösséget azért alapította, hogy segítse a felszentelt papok megszentelődését.

A Szeretet Misszionáriusai, női és férfi szerzetesek egyetlen családot alkotnak 

A szentmise után a Teréz anya sírja körül egyre nagyobb számban összegyűlt hívek meghallgatták Mary Prema nővér, a Szeretet Misszionáriusai rend legfőbb elöljárójának elmélkedését, aki a közösségük családi jellegét hangsúlyozta: „A szegények, azok, akiket nem szeretnek, és akiket nem akarnak, akiknek nincs családjuk, alkotnak egy családot. De Isten éppen őket választotta nekünk családként. A Szeretet Misszionáriusai összes tagja, nővérek, testvérek és papok, arra kaptunk meghívást, hogy egyetlen családhoz tartozzunk és legyünk a szegények legszegényebbjeinek a családja. Közös hivatásunk, hogy megosszuk velük Isten szeretetét Teréz anya örvendező lelkületével”. Az elmélkedés után Prema nővér meggyújtott öt gyertyát az Anya sírjánál, ami a Szeretet Misszionáriusai közösség öt ágát jelképezi, akik együtt dolgoznak, mint egyetlen család: nővérek, testvérek, papok, világiak és betegek.

Teréz anya sírja zarándoklatok célpontja a világ minden részéből   

Halála napjától, 1997. szeptember 5-től és az indiai államtól kapott megtisztelő temetése óta Teréz anya sírja zarándoklatok célpontja lett, méghozzá egészen sajátos módon. Nemcsak katolikusok, de nem is csak keresztények keresik fel sírját, hanem más felekezetek tagjai is. Teréz anya szentté avatására két éve került sor, amikor Ferenc pápa 2016. szeptember 4-én a szentek sorába iktatta azt az egyszerű albán szerzetesnőt, akit a világ ma is egyszerűen csak így hív: Mother, Madre, Anya. Olyan kivételes személy volt ő, akit már életében szentnek tartotta mindaz, aki találkozott vele és ismerte őt – tájékoztat az Asianews ázsiai katolikus hírügynökség szerdán.

Az élet himnusza – Teréz anya imája
Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan! Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld! Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el! Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd! Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad! Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd! Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld! Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald! Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!”

Forrás: P. Vértesaljai László SJ – Vatikáni Rádió