Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: SzárnypróbálgatásVissza a listához

2017. október 05.

A tavalyi tanévben tartott találkozóinkon megfogalmaztuk az Ifjúsági Missziós Társulat közösségi valamint tagjainak egyéni jövőképét. A fiatalok lelkesek voltak. A tanúságtételtől, az anyagi, természetbeni és fizikai segítségeken át, a nemzetközi kapcsolatok kiépítéséig szinte mindent felsoroltak a jövőjüket illetően.

Az egyik legnagyobb célja a közösségnek, hogy szegénysorsú gyermekeket táboroztasson. Ezért idén Sebastian atyával megbeszéltük, hogy lépésről lépésre bevezetjük a fiatalokat abba a segítő szolgálatba, amit meghatároztak maguknak. Első lépésnek kiváló alkalom volt az encsi Szent Gyermekség Műve tábor. Minden évben jöttek fiatalok a táborba segíteni, de idén először nem a logisztikai feladatokat kapták, hanem a jóval felelősségteljesebb csoportvezetést, ami a korábbiakhoz képest az önállóságot jelentette. A felnőttek természetesen figyelemmel kísérték és ha kellett, segítették a fiatalok munkáját, de igyekeztek a háttérben maradni. Ennek a tábornak a tapasztalatait osztják meg velünk néhányan.

A Szent Gyermekség Műve idei, encsi táborában, mint ifjúsági missziós tag, főleg csoportvezetőként segítettem. Őszintén szólva, kicsit nehezen indult a munka a gyermekekkel, de nagyon igyekeztem, és a végére már egészen belerázódtam ebbe az új feladatba. Érdekes volt megfigyelni a gyermekek nézőpontjait az egyes témákban. Esetenként pedig igazi örömet jelentett a gyermekek felém irányuló figyelme. Tapasztalatokat szereztem a csoportvezetéssel kapcsolatban, amit talán a jövőben is kamatoztatni tudok.
Bognár Zsolt Mátraszőlős

Az idei Szent Gyermekség Műve táborban Encsen új feladatot kaptunk mi, az IMT tagjai. A korábbi években a konyhai szolgálat és hasonló háttérmunka volt a feladatunk, vagy egy animátorral vezettük a csoportot. Idén viszont magunk vezettük a kisebbeket, a felnőtteknek inkább mentor szerep jutott. Főként beszélgettünk, vagy játszottunk a csoporttal. Úgy vettem észre, hogy a gyermekek élvezték a velünk töltött időt, és bár csak néhány év választott el bennünket egymástól, megvolt a tekintélyünk. Igaz, nem mindig sikerült összetartani a csapatot, de később talán, több tapasztalat birtokában, ez is jobban fog sikerülni. Várom és remélem, hogy jövőre, már valamivel felkészültebben, még jobb csoportvezetők leszünk.
Sógrik Judit Anna Fót

A 2017-es SZGYM tábort a nyár egyik legnagyobb közösségi és lelki feltöltődéseként éltem meg. Számomra ezek a táborok a szívemhez legközelebb állóak mert a közös pontunk Jézus. Az is örömteli, hogy barátokkal vagyunk körülvéve. Pár éve ebben a táborban szerettem meg misére járni. Az idei tábor mégis más volt. Eddig túlzottan mély kapcsolatot nem ápoltam a táborozó gyermekekkel, inkább a mosatlan edényekkel, de idén nem igy volt. Ebben az évben ért minket az a megtiszteltetés, hogy megkaptuk a csoportvezetői szerepet. Ez az eddigi a legnagyobb lépés az IMT-ben. Hirtelen kapott feladat volt, mindenki izgatottan, de boldogan vállalta. Egész gyorsan kiderült, hogy az ifjúság és a gyermekek között szoros a kapcsolat. Nagyszerű és felemelő érzés volt, amikor megnyíltak nekünk. Mi voltunk nekik a példa, akikre felnézhettek és bármikor számíthattak. Ezáltal az SZGYM tábor számunkra teljesen más értelmet nyert: tartalmasabb, emlékezetesebb és meghatóbb pillanatokkal gazdagodtam. Rengeteg szeretetet kaptam és adhattam egyaránt.
Kalocsa Lilla Dombóvár

Húha, mivel is kezdjem?! Csodás tábor volt, minden pillanatát élveztem azzal együtt, hogy bőven akadt teendőnk. Ezt semmiképp sem bánom, hiszen minden, amit rám bíztak, építette az életemet. Az, hogy gyermekcsapatot kaptam, nem volt éppenséggel könnyű feladat, mégis feledhetetlen, mikor már nem te húzod a csapatodat, hanem ösztönösen közösen cselekszik a csipet-csapat a tábor végére. Örülök, hogy ennek a kalandnak részese lehettem.
Magyar Zsófia Fót

Hatalmas meglepetésként ért a tábor elején a hír, hogy egy csoportot fogok vezetni - felkészületlennek éreztem magam a feladatra. Talán a gyermekek is, de mi mindenképp egy teljesen új és ismeretlen szituációba kerültünk, de nyugodt szívvel állíthatom, hogy „megoldottuk”. Számomra nagyon hasznos tapasztalatot jelent ez a csoportommal eltöltött néhány nap, remélem, nekik is legalább annyit tudott nyújtani ez a tábor, mint amennyit ők nyújtottak nekem. A személyes élményeinknél azonban fontosabb, hogy milyen előremutató tapasztalatot és lendületet adott magának az IMT-nek. Összességében nagyon jó úton halad ez a közösség!
Faur Csenge Fót

A táborban megtapasztaltam a csoportomért vállalt felelősséget. Jó volt, hogy őket jobban megismerhettem a kiscsoportos beszélgetéseken. Az, hogy nem a felnőttek szolgáltak, hanem mi fiatalok, így közvetlenebb lett a kapcsolat a kisebb korkülönbség miatt. Szerencsére a felnőttekre bármikor számíthattunk. Csoportvezetőként úgy éreztem, hogy többet tudok adni a kisebbeknek, és a kisebbektől is odafigyelést és szeretetet kaptam. Már nagyon várom a jövő évi tábort, hogy újra találkozzak velük.
Kurucz Benedek Fót

Az idei táborban olyan jelentkezők is akadtak, akik már évek óta várják, hogy betöltsék a bűvös 14. évet és az IMT soraiba felvétessenek. A táborban már figyeltük őket és láttuk, mennyire lelkesen igyekeznek a munkába is besegíteni. A lelkesedésnek nagyon örülünk, szeretettel várjuk őket a közösségünkbe.

Riczu Sárát, Sivadó Zitát, Támba Petrát kérdeztük, hogy miért szeretnének a közösséghez csatlakozni. Így válaszoltak: „Úgy gondolom, hogy az IMT- hez való csatlakozás nem csak megtiszteltetés, hanem felelősségteljes feladat is. Nagyon vonzó számomra a légkör, a társaság, illetve a találkozók, amelyeken hozzám hasonló fiatalokkal tölthetek egy-egy hétvégét.”

„Már vagy két éve nagyon várom, hiszen sokat hallottunk arról, hogy ott milyen jó a társaság. Nem csak megtisztelés, de felelősség is az IMT tagjának lenni. A negyedévente megtartott hétvégéről, is rengeteget hallottunk. Segíteni szeretnék a táborban én is a felnőtteknek, legalábbis megkönnyíteni a dolgukat, mert szeretem a gyermekeket, és ezért jó lenne velük többet foglalkozni, róluk több mindent megtudni.”

Az IMT országszerte várja a tettrekész, 14. életévüket betöltött középiskolás fiatalokat.