Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Sako pátriárka: jól halad az iraki mártírok boldoggá avatásának előkészítéseVissza a listához

2022. március 17.

Ezekkel a szavakkal akarja Louis Raphael Sako iraki bíboros, a káld egyház pátriárkája, mindazokat megnyugtatni, akik Irakban és az egész világon arra várnak, hogy a mártírokat oltárra emeljék, akiknek a története meghatározta Mezopotámia őslakos keresztény közösségeinek legújabb kori útját. Paulos Rahho-t, Moszul akkori érsekét 2008 február 29-én rabolta el fegyveresek kommandója, akik megállították az autót, amiben utazott, megölték a sofőrt és két kísérőjét. A szabadon bocsájtása érdekében napokig tartó intenzív tárgyalások után március 12-én megtalálták élettelen testét Karama kerületben egy elhagyott temető közelében.
A katonai művelet utáni időben, ami Szaddam Huszein rendszerének bukásához vezetett, 2003 óta Moszulban erőszak, bűncselekmények és emberrablások tömege történt, amelyek során a helyi keresztény közösségek különösen érintve voltak.
A káld püspökök zsinata már 2016-ban napirendre tűzte Rahho érsek és Cecilia Moshi Hanna nővér (őt 2002-ben Bagdadban ölték meg), valamint Raghiid Ganni atya és három diakónus boldoggá avatását, utóbbiakat 2007-ben gyilkolták meg Moszulban a Szentlélek templom megtámadása alkalmával.
2019. augusztus 27-én Francis Kalabat, az egyesült államokbeli detroiti Szent Tamás apostol káld egyházmegye püspöke megerősítette, hogy lezárult a boldoggá avatási eljárás egyházmegyei szakasza.
Az aktáknak és dokumentumoknak, amiket az eljárás egyházmegyei fázisában gyűjtöttek, egy másolatát elküldték a Szenttéavatási kongregációnak.
2019 október végén lezárult Bagdadban a 48 Isten szolgája mártíriuma elismerésének és boldoggá avatásának egyházmegyei szakasza, akiket 2010 október 31-én az iraki fővárosban öltek meg a szír-katolikus templom megtámadásakor.

(Fides)