Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Pápai üzenetVissza a listához

2019. július 18.

Kedves Testvéreim!

Megkértem az egész Egyházat, hogy 2019 októberében különleges módon élje meg a misszió hónapját, és ezzel ünnepeljük meg XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű Apostoli buzdítása kihirdetésének 100. évfordulóját. Az ő apostoli kezdeményezésének prófétai előrelátása megerősített abban, hogy milyen fontos ma is megújítani az Egyház missziós elkötelezettségét friss evangéliumi lendületet adva az igehirdetési munkájának, és elvinni az egész világra a meghalt és feltámadott Jézus Krisztus megváltását.   

Az üzenet címe ugyanaz, mint a missziós hónap témája: Megkereszteltek és küldetésre rendeltek: Krisztus Egyháza misszióban a világban. Ennek a hónapnak a megünneplése először is segíteni fog nekünk abban, hogy újra megtaláljuk a Jézus Krisztus iránti hitbéli elköteleződésünknek a missziós értelmét, azt a hitet, amit a keresztségben kaptunk ajándékul. Istenhez tartozunk mint az Ő gyermekei – ez soha nem individuálisan történik meg, hanem mindig Egyházzal összefüggésben: az Istennel – Atya, Fiú, Szentlélek – való közösségből egy új élet keletkezik a többi testvérrel együtt. És ez az isteni élet nem eladásra szánt áru – nem űzünk prozelitizmust –, hanem olyan gazdagság, amit tovább kell ajándékozni, meg kell osztani, hirdetni kell: ebben rejlik a misszió értelme. Ingyen kaptuk ezt az ajándékot és ingyen is adjuk (vö. Mt 10,8), senkit sem zárunk ki belőle. Isten azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön, azáltal, hogy hála az Egyháznak, az üdvösség egyetemes szentségének, eljutnak az igazság felismeréséhez és az Ő irgalmasságának megtapasztalásához (vö. 1 Tim 2,4; 3,15; Második Vatikáni Zsinat, Dogmatikus Konstitúció Lumen Gentium, 48).
 

Az Egyház a világban misszióban van: a Jézus Krisztusba vetett hit megadja nekünk a dolgok helyes dimenzióját, mert a világot Isten szemével és szívével láttatja velünk; a remény megnyit bennünket az isteni élet örök horizontja felé, melyben valóban részesülünk; a szeretet, amelyet a szentségekben és a testvéri szeretetben előre megízlelünk, hajt előre bennünket a föld végső határáig. (vö. Mt 28,19; ApCsel 1,8; Róm 10,18). Egy olyan Egyháznak, amely a végső határokig elmegy, állhatatos és tartós missziós megtérésre van szüksége. Milyen sok szent, milyen sok hithű férfi és nő tanúsítja és mutatja meg nekünk, hogy ez a határtalan megnyílás, ez az irgalmas odafordulás valóban lehetséges és gyakorolható, mert a szeretet vezérli, melynek legmélyebb jelentése: ajándék, áldozat és ingyenesség (vö.  2 Kor 5,14-21)! Aki Istent hirdeti, annak Isten emberének kell lennie (vö. Maximum illud kezd. Apostoli levele).

Ez a missziós megbízatás közvetlenül érint minket: én mindig egy misszió vagyok; te mindig egy misszió vagy; minden megkeresztelt ember egy misszió. Aki szeret, az mozgásba lendül, kimozdul önmagából, őt vonzzák és ő is vonz, odaajándékozza magát a másiknak és olyan kapcsolatokat teremt, amelyek életet adnak. Senki sem haszontalan és jelentéktelen Isten szeretete szempontjából. Mindannyian misszió vagyunk a világban, mert Isten szeretetének gyümölcsei vagyunk. Akkor is, ha apám és anyám elárulnák a szeretetet hazugsággal, gyűlölettel és hűtlenséggel, Isten soha nem vonja ki magát az élet ajándéka alól és minden fiát és lányát kezdettől fogva isteni és örök életre rendelte (vö. Ef 1,3-6).
 

Ezt az életet a keresztségben hozza tudomásunkra: ez adja nekünk a Jézus Krisztusba vetett hitet, Aki győzött a bűn és a halál fölött, megújít bennünket Isten képmása szerint és beilleszt bennünket Krisztus testébe, ami az Egyház. Ebben az értelemben a keresztség valóban az üdvösség szempontjából szükséges, mivel ez biztosítja számunkra azt, hogy mindig és mindenhol fiúk és lányok vagyunk az Atya házában, soha nem árvák, idegenek vagy szolgák. Ami a keresztény emberben szentségi valóság – aminek a beteljesedése az Eucharisztia –, az hivatás és sors minden ember számára, aki megtérésre és üdvösségre vár. Mert a keresztség az isteni adomány megvalósult ígérete, ami az embert a Fiúban fiúvá teszi. Mi természetes szüleink gyermekei vagyunk, de a keresztségben megadatik nekünk az eredeti apaság és az igazi anyaság: akinek az Egyház nem az anyja, annak nem lehet Isten az atyja (vö. szent Ciprián: Az Egyház egységéről, 6).

Így a mi missziónk Isten atyaságában és az Egyház anyaságában gyökerezik, mivel a keresztségben benne rejlik a küldetés, amit Jézus a húsvéti megbízásban kifejezett: ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek én is benneteket, eltöltve a Szentlélekkel a világ bocsánatára (vö. Jn 20, 19-23; Mt 28, 16-20). Ez a küldetés keresztény identitásunk része: a keresztény ember felelős azért,  hogy senki se maradjon ki abból, hogy hirdessék neki az istengyermekséget, a személyes méltóság bizonyosságát és a minden emberi életben benne levő értéket, fogantatásától természetes haláláig. Ha a terjedő szekularizmus elutasítja Isten aktív atyaságát történelmünkben, megakadályozza az emberek közötti testvériséget, ami az egymás életének elfogadásában fejeződik ki. Jézus Krisztus nélkül minden különbség pokoli fenyegetéssé válik, ami lehetetlenné teszi a testvéri befogadást és az emberi nem termékeny egységét. Az az üdvösség egyetemessége, amit Jézus Krisztusban ad nekünk az Atya, arra indította XV. Benedeket, hogy követelje, szüntessék meg a nacionalizmus és etnocentrizmus minden formáját, valamint az evangélium hirdetésének a gyarmatosító hatalmak és azok gazdasági illetve katonai érdekeik által való befolyásolását. 

Maximum illud című Apostoli levelében emlékeztet arra a pápa, hogy az Egyház küldetésének az Isten által akart egyetemessége szükségessé teszi, hogy az ember kilépjen a hazájához és fajához való kizárólagos ragaszkodásból. A kultúrának és a társadalomnak Jézus Krisztus üdvösséghozó újdonsága felé való megnyitása megkívánja minden jogtalan etnikai és egyházi introverzió legyőzését. Ma is szüksége van az Egyháznak férfiakra és nőkre, akik megkeresztelésüknél fogva nagylelkűen válaszolnak a hívásra, hogy hagyják el házukat, családjukat, hazájukat, nyelvüket, helyi egyházukat. Őket azokhoz a népekhez küldik, abba a világba, amely még nincs átformálva Jézus és az Ő szent Egyháza szentségei által. Azáltal, hogy Isten Szavát hirdetik, tanúskodnak az Evangéliumról, és ünneplik az életet a Szentlélekben, megtérésre hívnak, keresztelnek és a keresztény üdvösséget kínálják; ezt az egyének személyes szabadságának figyelembevételével teszik és párbeszédben azon népek kultúrájával és vallásával, amelyekhez küldték őket. A missio ad gentes, ami az Egyház számára mindig szükséges, így alapvető módon hozzájárul minden keresztény megtérésének állandó folyamatához. A Jézus húsvétjában való hit, a keresztelés általi egyházi küldetés, a földrajzi és kulturális kilépés önmagunkból és otthonunkból, a bűntől való menekülés szükségessége és a személyes és társadalmi rossztól való szabadulás megköveteli a missziót a föld végső határáig. Az isteni Gondviselés által elrendelt egybeesés az amazóniai egyházakról tartott rendkívüli zsinattal arra ösztönöz engem, hogy kihangsúlyozzam, mennyire szükséges és aktuális ma is a misszió ezen területek és lakosaik számára, amit Jézus Lelkének ajándékával ránk bízott. Egy új Pünkösd szélesre tárja az Egyház kapuit, hogy egy kultúra se maradjon magába zárva és egy nép se maradjon elválasztva a többitől, hanem nyitott legyen a hitben való egyetemes közösségre. Senki se maradjon a saját énjébe bezárva, a saját etnikai és vallási hovatartozásának önzőségébe. Jézus húsvétja szétfeszíti a világok, vallások és kultúrák szűk határait és arra hívja őket, hogy növekedjenek a férfi és a nő méltóságának tiszteletében, egészen a feltámadott Úr igazságára való egyre tökéletesebb megtérésig, Aki mindenkinek az igaz életet ajándékozza.
Ebben az összefüggésben eszembe jutnak XVI. Benedek 2007-es brazíliai Aparecidában megtartott latin-amerikai püspökök találkozóján elhangzott szavai; ezeket a szavakat szeretném itt megismételni és magamévá tenni: „Milyen jelentősége volt a keresztény hit felvételének Latin-Amerika és a Karib-térség országai számára? Azt jelentette számukra, hogy megismerték és elfogadták Krisztust, Krisztust, az ismeretlen Istent, akit az elődeik, anélkül, hogy tudták volna, kerestek gazdag vallási hagyományaikban. Krisztus volt a Megváltó, aki után csendben sóvárogtak. Azt is jelentette, hogy a keresztvízzel megkapták az isteni életet, ami őket Isten fogadott gyermekeivé tette; ezenkívül azt, hogy befogadták a Szentlelket, Aki azért jött, hogy kultúráikat megtermékenyítse, megtisztítsa azokat és a számtalan csírát és magot, amiket a testté lett Ige beléjük ültetett, kibontsa, és őket így az evangélium útjára irányítsa. […] Isten Igéje, amint Jézus Krisztusban testté lett, történelem és kultúra is lett egyben. Az az utópia, hogy a Kolumbusz előtti vallásokat újra életre keltsék azáltal, hogy elválnak Krisztustól és az egyetemes Egyháztól, nem előre haladás lenne, hanem visszalépés. Ez valójában egy visszafejlődés lenne egy a múltban gyökerező történelmi korszakhoz” (A nyitó ülésen elhangzott felszólalás, 2007. május 13-án: Tanítások III, 1 [2007], 855-856).
Máriára, Édesanyánkra bízzuk az Egyház küldetését. Fiával egységben, az Ő megtestesülésétől kezdve Mária elindult és részt vett Jézus küldetésében, egy olyan küldetésben, ami a kereszt lábánál az ő küldetése is lett: mint az Egyház anyjának, abban kell együttműködnie, hogy Lélekben és hitben új fiakat és lányokat hozzon világra Istennek.  
Röviden szeretnék beszélni a Pápai Missziós Művekről, amelyet már a Maximum illud is ajánlott, mint missziós erőforrást. A Pápai Missziós Művek az egész Egyház iránti szolgálatát világméretű hálóként fejti ki, amely segíti a pápát missziós munkájában imával – a misszió lelkével – és a keresztények karitatív adományaival szerte a világon. Az ő hozzájárulásuk segít a pápának a részegyházak evangelizációjában (Hitterjesztés Műve), a helyi papság képzésében (Szent Péter Apostol Műve), gyermekek missziós tudatra nevelésében az egész világon (Szent Gyermekség Műve) és a keresztények hitének missziós formálásában (Missziós Unió). Miközben megerősítem támogatásomat e Művek iránt, remélem, hogy a 2019 októberi rendkívüli missziós hónap hozzájárul missziós szolgálatuk megújításához hivatalom számára. Szívből adom áldásomat a misszionáriusoknak és mindenkinek, aki bármilyen módon részt vesz az Egyház küldetésében, keresztségénél fogva.

Vatikán, 2019. június 9. Pünkösd ünnepén

Ferenc pápa