Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Megnyílt a Ferenc pápa kezdeményezésére felújított gyermekkórház a Közép-afrikai KöztársaságbanVissza a listához

2019. március 04.

 „Nem felejtem el – mondja a Közép-afrikai Köztársaságba küldött videoüzenetében Ferenc pápa –, a szívemben őrzöm azoknak az alultáplált gyermekeknek a fájdalommal telt tekintetét, akikkel a kórházban tett rövid látogatásom alatt találkoztam, amikor az országotokba látogattam.” A Szentatya visszaemlékezett a mellette álló doktornő szavaira: „Nagy részük meg fog halni, mert maláriájuk van, a betegség erős, ők pedig alultápláltak.” Ennek nem szabad megtörténnie! – gondolta akkor Ferenc pápa, ezért szorgalmazta a kórház felújítását és kibővítését. Az intézményt a római Bambino Gesù gyermekkórház támogatja tapasztalataival.
A Banguiban működő gyermekkórház ezeket az alultáplált gyermekeket látja el. Konrad Krajewski bíboros, a pápa karitatív tevékenyéségnek irányítója az afrikai fővárosba utazott a felújított kórház átadására, ő vágta át a szalagot a Bambino Gesù kórház elnökével, Mariella Enochkal együtt. A kórházat az adománygyűjtésből összegyűlt pénzből teljesen felújították és kibővítették, a projekt megvalósítását teljes egészében a római gyermekkórházra bízták. „Remélem, hogy ez a hely olyan központ lesz, ahol a gyerekek választ és enyhülést kapnak szenvedésükre, gyengédséggel és szeretettel bánnak velük…. Kétségkívül a gyermekek szenvedését a legnehezebb elfogadni. A nagy Dosztojevszkij ezt a kérdést tette fel: »Miért szenvednek a gyermekek?« Sokszor én is ugyanezt kérdezem: miért szenvednek a gyermekek? És nem találok magyarázatot. Csak nézem a keresztre feszített Jézust, és az irgalmas Atya szeretetét kérem a sok szenvedésre” – fogalmazott a pápa.
A kórház konkrét jele „az irgalmasságnak, amely a szentévből ered, abból a jubileumi évből, amelyet éppen itt, Banguiban akartam először megnyitni. Az első székesegyház kapuja, ami megnyílt a szentévben, itt volt, Banguiban, nem a Szent Péter-székesegyház kapuja volt. Ezt a gesztust az Úr ihlette. Amikor átmentem a székesegyház kapuján, azt mondtam: »Bangui az Atya irgalmáért való imádság lelki fővárosává válik. Mindnyájan kérjünk békét, irgalmasságot, kiengesztelődést, megbocsátást és szeretetet.« Jó elképzelni, hogy az a kapu még nyitva van, és az irgalmasság folyama életet ajándékoz ennek a gyermekkórháznak és mindenkinek, aki itt dolgozik majd.”
A Banguiban működő létesítmény az egyetlen gyermekkórház a Közép-afrikai Köztársaságban, amely az egyik legkevésbé fejlett ország a világon (187. a 188-as listán). A 2013-ban kitört fegyveres konfliktus még súlyosabbá tette a lakosság helyzetét, különösen a gyermekekét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján az 5 év alatti gyermekek halandósága 17 százalék, az egy év alattiaké 11 százalék. A gyerekek 28,3 százaléka mutat elmaradást a testsúlyban.
Az elsősegélyközpontba érkezők 80 százaléka sürgős ellátást igényel, 20 százalékuk pedig hosszabb kórházi kezelést. A létesítmény évente 70 ezer gyermeket lát el sürgősséggel, közülük 17 ezernek hosszan tartó kezelésre van szüksége. A leggyakrabban kezelt betegségek a malária, a hasmenés, a légúti fertőzések, a HIV és a tuberkulózis, sok esetben alultápláltsággal párosulva.

Forrás: Magyar Kurír