Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Krisztus Király ünnepe a kínai katolikus közösségeknélVissza a listához

2023. november 28.

Ezekkel a szavakkal fordult Giuseppe Shen Bin püspök ahhoz a 83 katekumenhez a szentbeszédében, akik november 26-án, Krisztus Király ünnepén részesültek a keresztény élet első szentségében Shanghai katedrálisában.
Az új keresztényeket nagy örömmel és melegséggel fogadta a közösség.
A liturgikus ünnep keretében, amit Shanghai püspöke celebrált, a kb. kétezer jelenlévő hívő megújította keresztségi fogadalmát. Az egyházi év utolsó vasárnapján a kínai katolikus közösségek intenzíven megélték Krisztus Király ünnepét.
Pekingben, a Kármelhegyi Boldogasszony plébániatemplomban Zhang Xiaozhuo plébános a szentmise után okleveleket és díjakat adott át azoknak a híveknek, akik részt vettek a napi bibilaolvasásban, ez egy új kezdeményezés, amelyet a templom alapításának 300. évfordulója alkalmából hívtak életre.
Zhang plébános hangsúlyozta Isten Igéjének egyéni és közösségi olvasásának fontosságát, és bejelentette, hogy a kezdeményezést folytatják, az új évi ciklus december 3-án kezdődik, Xavéri Szent Ferenc és Advent első vasárnapja ünnepén.
A pekingi egyházmegye kadedrálisában a katekumenek kaptak egy gyönyörű Miatyánk másolatot Pei Dong atyától, a tanfolyam vezetőjétől. Pei atya kifejezte óhaját, hogy ”mindenki tanulja meg a Miatyánkot kívülről, amely imádság az egyház értékes kincse”. A liturgia végén az összes katekumen együtt mondta el a Miatyánkot, és áldást kaptak a paptól és a hitoktatóktól.

(Fides)