Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Ferenc pápa a fiatalokhoz: Jézus nem akarja, hogy a kispadon maradj!Vissza a listához

2018. szeptember 17.

Kedves barátaim, jó estét kívánok!

Örülök, hogy találkozhatom veletek e nap csúcspontján! Egy kissé fárasztó, mégis gyönyörű, roppant gyönyörű ez a nap! Köszönöm a palermóiaknak! Köszönöm a három kérdést. Már előre megkaptam a kérdéseket, s így írtam is válaszként egy s mást, de mindig szívesen hangsúlyozok valamit, így ha eszembe jut valami, azt beillesztem az adott pillanatban.

[1.] Az első kérdés, a tied, arról szólt, hogy miként lehet meghallani az Úr hangját, és hogyan lehet eljutni a válaszadáshoz. Én azt kérdezném: hogyan halljuk meg az Urat? Hogyan halljuk? Hol beszél az Úr? Ti ismeritek az Úr mobilszámát, hogy felhívjátok? Hogyan halljuk meg az Urat? Én azt mondanám nektek, de ezt komolyan: az Urat nem lehet karosszékben meghallani. Értitek? Csak ülök, kényelmesen élek, nem teszek semmit, és hallani akarom az Urat. Biztosítlak, hogy így akármit meghallhatsz, csak az Urat nem. Az Urat kényelemben, karosszékben nem lehet meghallani. Ha ülve maradsz az életben – erre jól figyeljetek, ez nagyon fontos az életetek számára! –, ha ülve maradsz, az interferenciát okoz Isten szavának, amely dinamikus. Isten szava nem statikus, ha pedig te statikus vagy, nem tudod meghallani azt. Istent úton járva lehet felfedezni. Ha nem vagy úton, hogy csinálj valamit, hogy dolgozz másokért, hogy tanúságot tégy, hogy jót tégy, akkor sosem fogod meghallani az Urat. Hogy meghallhasd az Urat, ahhoz úton kell lenned, nem pedig várni, hogy szádba repüljön a sült galamb! Látjuk ezt abban a szerelmi történetben, ami a Biblia. Abban az Úr állandóan fiatalokat hív. Mindig, állandóan! És szeret beszélni a fiatalokhoz, miközben úton vannak – gondoljatok például a két emmauszi tanítványra –, vagy miközben teendőiket végzik, gondoljatok csak Dávidra, aki legelteti nyáját, miközben fivérei békésen otthon vannak vagy épp háborúban. Isten undorodik a lustaságtól, és szereti a cselekvést. Jól jegyezzétek ezt meg elmétekben és szívetekben: Isten undorodik a lustaságtól, és szereti a cselekvést! A lusták nem örökölhetik az Úr hangját. Értitek? De nem arról a mozgásról van szó, amely arra szolgál, hogy formában tartsuk magunkat, és nem is a mindennapi futásról van szó. Nem, nem erről van szó. A szívet kell megmozgatni, a szívet kell mozgásba hozni! Gondoljatok az ifjú Sámuelre! Éjjel-nappal a templomban tartózkodott, mégis mozgásban volt, mert nem volt foglya saját terveinek, hanem keresésben volt. Ha meg akarod hallani az Úr hangját, akkor indulj útnak, élj keresésben! Az Úr ahhoz beszél, aki keresésben él. Aki keres, az jár. Keresésben élni mindig egészséges; ha valaki beérkezettnek hiszi magát, főleg a ti korotokban, az tragikus. Értitek? Sose gondoljátok beérkezettnek magatokat! Visszatérve a karosszék képéhez, megvallom nektek, elszomorít, ha nyugdíjba vonult fiatalt látok. Elszomorító! A fiatalnak úton kell lennie, nem nyugdíjban! A fiatalkor erre ösztönöz téged, de ha már huszonkét évesen nyugdíjba vonulsz, túl korán megöregszel, túl korán!

Jézus ad egy tanácsot, hogy meghallhassuk az Úr hangját: „Keressetek, és találtok” (Lk 11,9). Igen ám, de hol kell keresni? Nem a mobilodon – miként mondtam –, az Úr hívásai nem oda érkeznek. Nem a tévében, mert az Úrnak ott nincs csatornája. Sem a fülsüketítő zenében, sem a drogos kábulatban: ott az éggel való összeköttetés megszakad. Az Urat a tükör előtt sem lehet keresni – jól vigyázzatok erre a veszélyre: az Urat a tükör előtt sem lehet keresni! –, ahol, mivel egyedül vagytok, nagyot csalódhattok abban, amik vagytok. A szomorúsághoz vezető keserűség, melyet időnként éreztek: „de hát ki vagyok én? mit tegyek? fogalmam sincs, mihez kezdjek…”, és ez szomorúsághoz vezet. Nem! Úton legyetek! Mindig úton! Ne szobátokba zárkózva keressétek őt, ne a múlton keseregjetek, és ne az ismeretlen jövőbe kalandozzatok! Nem! Isten most szól hozzátok, a kapcsolatban! Az úton és a másokkal való kapcsolatban. Ne zárkózzatok magatokba, lépjetek bizalmas kapcsolatba ővele, teljesen bízzátok rá magatokat, keressétek őt az imában, keressétek a másokkal való beszélgetésben, mindig mozgásban keressétek őt, úton haladva keressétek! Így megértitek majd, hogy Jézus jobban hisz bennetek, mint ti magatokban. Ez fontos: Jézus jobban hisz bennetek, mint ti magatokban! Jézus jobban szeret bennetek, mint ti magatokat! Keressétek őt, lépjetek ki magatokból, induljatok útnak: ő vár benneteket! Alkossatok csoportot, kössetek barátságot egymással, járjatok együtt, szervezzetek találkozókat, így alkossatok egyházat, úton járva! Az evangélium életiskola, az evangélium mindig útnak indít bennünket. Azt hiszem, így lehet felkészülni az Úr hallgatására.

És majd meghallod az Úr felszólítását, hogy tedd ezt vagy azt… Az evangéliumban azt látjuk, hogy valakinek azt mondja: „Kövess engem”, egy másik embernek pedig, hogy „Tedd meg ezt…” Az Úr megérezteti veled, hogy mit akar tőled, azzal a feltétellel, ha nem maradsz ülve, hanem elindulsz, keresed a többieket, keresed a párbeszédet és a közösséget másokkal, és főleg, ha imádkozol. Saját szavaiddal imádkozz, azokkal, amelyek szívedből fakadnak. Ez a legszebb ima. Jézus mindig arra hív, hogy a mélyre evezzünk: ne elégedj meg azzal, hogy a partról nézed a horizontot, nem, indulj el! Jézus nem akarja, hogy a kispadon maradj, hív, hogy lépj pályára! Nem akarja, hogy a színfalak mögül lesd a többieket vagy a nézőtérről kommentáld őket, hanem a színpadon akar látni! Állj be a játékba! Félsz, hogy leszerepelsz? Szerepelj le, és aztán?! Valamennyien leszerepeltünk, de még mennyiszer! Ha felsülünk, az nem az élet drámája. Az élet drámája inkább az, ha nem visszük bőrünket a vásárra: az a dráma! Az, ha nem adjuk az életünket! Jobb, ha néhány leszerepléssel követjük szép álmainkat, mintha pocakot növesztve, tunya életet élve, nyugdíjba vonulunk. Jobb lelkes idealistának, mint lusta realistának lenni: jobb Don Quijoténak, mint Sancho Panzának lenni!

És még egy dolog, ami segíthet nektek, már érintőlegesen említettem, de szeretném megismételni: nagyot álmodjatok! Nagyot álmodjatok! Mert a nagy álmokban az Úr sok-sok szavát ott találod, melyek üzennek neked valamit.

Úton lenni, keresni, álmodni… Egy utolsó ige, amely segít meghallani az Úr hangját: szolgálni, tenni valamit másokért. Mindig mások felé irányulva éljetek! Sose zárkózzatok magatokba, mint azok, akiknek a neve: „Én, Engem, Velem, Nekem”, azok az emberek, akik önmagukért élnek, de végül besavanyodva, mint az ecet végzik.

[2.] A második kérdés. Nézzük csak, írtam-e valamit… Igazad van, szigetetek sok kultúra találkozási pontja. Én nem ismerem Szicíliát, első alkalommal Lampedusán voltam, most pedig itt vagyok. Nyelveteknek is, nyelvjárásotoknak is a gyökereit sok nyelv adja, mert földetek kultúrák kereszteződésében állt, és mindegyik hagyott kulturális nyomot rajta. Ti különböző kultúrák és emberek találkozásából született nép vagytok. Örömmel hallottam ezt tőletek, tőled, hogy Szicília – a Földközi-tenger közepén – mindig a találkozás földje volt. Nemcsak egy szép kulturális hagyományról van szó, hanem egy hívő üzenetről. Hivatásotok biztosan az, hogy a találkozás emberei legyetek. Hogy találkozzatok és segítsétek a találkozást; hogy előmozdítsátok a találkozásokat, mert a mai világ a veszekedések, az összetűzések, a háborúk világa. Az emberek nem értik ezt… A hit pedig a találkozásra épül, az Istennel való találkozásra. Isten nem hagyott magunkra bennünket, ő szállt le hozzánk, hogy találkozzon velünk. Ő az, aki elénk jön, ő megelőz minket, azért jön, hogy találkozzon velünk. A hit a találkozáson alapul. És a köztünk végbemenő találkozás[on]: mennyit ér mások méltósága? Isten azt akarja, hogy együtt és ne egyedül üdvözüljünk, hogy együtt és ne önzően magunkban legyünk boldogok, hogy népként üdvözüljünk. Itt van ez a szó, „nép”: ti nagy identitással rendelkező nép vagytok, és nyitottnak kell lennetek az összes nép előtt, akik, mint más korokban, hozzátok érkeznek. És nagy munkát kell végeznetek: az integrálásnak, a befogadásnak, mások méltósága tiszteletben tartásának, a szolidaritásnak a munkáját. Számunkra ezek nem jól nevelt emberek jó elhatározásai, hanem a keresztény ember megkülönböztető tulajdonságai. A keresztény, aki nem szolidáris, az nem keresztény. A szolidaritás a keresztény tulajdonsága. Az, ami ma hiányzik, amiben hiányt szenvedünk: a szeretet: nem az érzelmes szeretet, melyet a szappanoperákban láthatunk, hanem a konkrét, az evangéliumi szeretet. És most azt kérdezem tőled, és mindazoknak, akik veled együtt feltették a kérdést: milyen a te szereteted? Milyen fokú a szereteted?

Mi ügyesek vagyunk abban, hogy különbségtételt végezzünk, igazakat és finomakat is, de előfordul, hogy megfeledkezünk a hit egyszerűségéről. Mit mond nekünk a hit? „Isten szereti azt, aki örömmel ad” (2Kor 9,7). Szeretet és öröm: ez a befogadás. Ha élni akarunk, ahhoz nem elég különbséget tenni, aminek gyakran az a célja, hogy igazoljuk magunkat; be kell vonódnunk! Mondjam nyelvjárásban? Emberi dialektusban: be kell piszkítanunk a kezünket! Értitek? Ha nem vagytok képesek bepiszkítani a kezeteket, sosem lesztek befogadók, sosem gondoltok a másik emberre, a másik ember szükségleteire. Kedveseim, „az életet nem magyaráznunk, hanem élnünk kell”! A magyarázatot hagyjuk későbbre, inkább éljük az életet! Az életet élnünk kell! Ez a mondás nem tőlem származik, egy erről a földről származó nagy szerző mondta. Ez a mondás még inkább érvényes a keresztény életre: a keresztény életet élni kell. Az első kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak: mások rendelkezésére bocsátom-e képességeimet, tehetségeimet, azt, amiben ügyes vagyok? Szánok-e időt másokra? Befogadó vagyok-e másokkal? Gyakorlom-e egy kicsit a konkrét szeretetet napjaim során?

Manapság úgy tűnik, hogy minden kapcsolódik mindenhez, mégis valójában nagyon elszigeteltnek, idegennek érezzük magunkat. Most kérlek benneteket, mindnyájan gondoljatok a magányra, amelyet szívetekben hordoztok: hányszor maradtok magatokra azzal a szomorúsággal, azzal a magánnyal? Ez az a hőmérő, amely megmutatja, hogy túl alacsony hőfokú a befogadásotok, túl kis mértékben piszkítjátok be a kezeteket és szolgáljátok a többi embert. A szomorúság az elkötelezettség hiányának mutatója, és elkötelezettség nélkül sosem lehettek a jövő építői! Nektek a jövő építőinek kell lennetek, a jövő a ti kezetekben van! Alaposan gondoljátok át ezt: a jövő a ti kezetekben van! Nem hívhattok mobilon egy céget, hogy valósítsa meg a jövőt: a jövőt neked kell megvalósítanod, a kezeddel, szíveddel, szereteteddel, szenvedélyeiddel, álmaiddal. A többiekkel. Befogadóan, és mások szolgálatában!

Valódi férfiakra és nőkre van szükségünk, és nem olyanokra, akik csak tettetik, hogy férfiak és nők. Valódi férfiak és nők kellenek, akik felemelik hangjukat a becstelenséggel és a kizsákmányolással szemben. Ne féljetek feljelentést tenni, kiáltani! Olyan férfiakra és nőkre van szükségünk, akik szabad és felszabadító kapcsolatokban élnek, akik szeretik a leggyengébbeket, és aggódnak a törvényességért, a belső tisztesség tükréért. Olyan férfiakra és nőkre van szükségünk, akik teszik, amit mondanak – tenni, amit mondunk! –, és akik nemet mondanak a rohamosan terjedő gattopardizmusra [Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc (Il gattopardo) című regényéből eredő kifejezés, olyan emberre utal, aki egy új helyzetben nem akarja elveszíteni a korábban megszerzett előnyöket, ezért pusztán érdekből úgy tesz, mintha a változások, az újítások híve lenne – a szerk.]. Tenni kell azért, amit elérni akarok, és nem a felszínt kell egy kicsit átfesteni, és mindent ugyanúgy folytatni, nem! Az élet nem ecsetvonásokkal [látszatintézkedésekkel] halad előre, az életet elköteleződéssel, küzdelemmel, szavunk felemelésével, megvitatással, önmagunknak egy eszményért történő kockáztatásával, álmokkal… kell élni. Ti ezt tegyétek, és így sikerülni fog! Befogadónak lenni azt jelenti, hogy önmagatok vagytok, mások szolgálatában álltok, bepiszkítjátok a kezeteket, és így tovább… mindaz, amit mondtam. Egyetértetek? Tényleg egyetértetek?

[3.] Most pedig nézzük az utolsó kérdést – feljegyeztem néhány dolgot, amíg beszéltél –: hogyan éljétek meg fiatalságotokat ezen a földön? Szívesen mondom azt: arra hívattatok, hogy a remény hajnala legyetek! A remény Palermóban, Szicíliában, Olaszországban, az Egyházban belőletek kiindulva fog felébredni! A ti szívetekben és a ti kezeitek között van a lehetőség, és felébresszétek és növeljétek a reményt! Ahhoz, hogy a remény hajnala legyetek, minden reggel fiatalos, reménykedő szívvel kell felkelnetek, küzdjetek, hogy ne érezzétek magatokat öregnek, és ne adjátok meg magatokat a megváltoztathatatlan logikájának. Ez egy perverz logika: ez nem működik, semmi sem változik, minden elveszett… Ez perverz logika, ez a pesszimizmus, mely szerint nincs szabadulás e föld számára, mindennek vége. Nem! Mondjatok nemet a fatalizmusra, a pesszimizmusra, és mondjatok igent a reményre, a keresztény reményre! Ott van kezeitek közt a képesség, hogy reményt keltsetek, hogy tápláljátok a reményt. Kérlek benneteket, mondjatok nemet a beletörődésre! Jól figyeljetek: egy fiatal nem lehet csüggedt! Mondjatok nemet a beletörődésre! Minden megváltozhat! „De Atyám, kit kell hívnom, hogy minden megváltozzon?” A szívedet, az álmaidat, férfiúi és női képességedet a gyümölcshozásra! Gyermeket hozni világra. Ahogyan gyermeknek adsz életet holnap, úgy adsz életet egy új társadalomnak is, egy befogadó társadalomnak, testvéri társadalomnak, a szeretet társadalmának. Minden megváltozhat!

Legyetek szabad gyermekek! Amíg beszéltél, arra gondoltam, hogy válságos időszakot élünk. Ez igaz. Mindnyájan tudjuk. Sok különböző válságról tudunk, csakhogy a világ van válságban; sok kis háborúról tudunk, csakhogy a világ áll háborúban; sok pénzügyi problémát ismerünk, csakhogy a fiatalok azok, akik munkanélküliek… Ez a válságban lévő világ…, amelyben azt a zűrzavart is láthatjuk, amely válságba visz téged. A válság (krízis) szó azt jelenti, hogy a bizonytalanságban táncoltatnak téged; a krízis szó azt üzeni, hogy nem állhatsz egy helyben, mert minden összeomlik, minden elvész. Melyek az értékeitek?

Beszéltem a reményetekről, a jövőről: ti vagytok a remény. Beszéltem a jelenről: a remény a kezetek közt van, ma. De kérdezlek benneteket: ebben a válságos időszakban vannak gyökereitek? Mindenki szíve mélyén válaszoljon: „Melyek az én gyökereim?” Vagy elvesztetted őket? „Gyökerekkel rendelkező, vagy gyökerét vesztett fiatal vagyok?” Korábban beszéltem a karosszékben ülő fiatalokról, a nyugdíjba vonult fiatalokról, a tunya fiatalokról, akik nem indulnak útnak. Most azt kérdezem tőled: te gyökérrel rendelkező vagy gyökértelen fiatal vagy? Beszéltünk arról, milyen gazdag a kultúrája ennek a földnek: de vajon te gyökeret eresztettél néped kultúrájába? Gyökeret eresztettél néped értékeibe, családod értékeibe? Vagy pedig egy kissé a levegőben lógsz, egy kissé gyökértelen vagy, bocsássatok meg a szóért: egy kicsit „légnemű” vagy, alap nélküli, gyökér nélküli? „De, Atyám, hol találhatnék gyökerekre?” A kultúrátokban: ott gazdag gyökérzetet találtok! A másokkal folytatott párbeszédben… De főleg – és ezt szeretném hangsúlyozni – beszélgessetek az öregekkel! Beszélgessetek az öregekkel! Hallgassátok meg őket! „De, Atyám, ők mindig ugyanazt hajtogatják!” Hallgassátok csak meg őket! Vitatkozzatok az öregekkel, mert ha vitatkozol velük, akkor ők mélyebbre mennek, és elmondják neked a dolgokat. Nekik kell adniuk gyökeret nektek, amelyek aztán – a kezetekben – reményt teremnek, mely virágot hoz a jövőben. Másképpen, de gyökerekkel! Gyökerek nélkül minden elveszett: gyökerek nélkül nem lehet előrehaladni, sem reményt ápolni. Egy költő azt mondta: „A virágpompa, melyben a fa tündököl, abból születik, amit alatta rejt a föld.” Keressétek a gyökereket!

Ha valakik azt gondolják, hogy az öregek unalmasak, hogy mindig ugyanazt ismétlik, azoknak azt tanácsolom: menjetek oda hozzájuk, beszéltessétek őket, vitázzatok velük! És ők érdekes dolgokat kezdenek majd mondani nektek, amelyek erőt adnak, erővel töltenek el, hogy előre tudjatok haladni. „De nekem ugyanazokat kell tennem, amiket ők tettek?” Nem! Erőt merítsetek belőlük, hovatartozásra tegyetek szert! Az a fiatal, aki hovatartozás nélkül él a társadalomban, a családban, a kultúrában, az önazonosság nélküli, arc nélküli fiatal. Ebben a válságos időszakban álmodnunk kell, útnak kell indulnunk, szolgálnunk kell másokat, befogadóknak kell lennünk, a találkozás fiataljainak kell lennünk, reménnyel a kezünkben élő fiataloknak kell lennünk, jövővel a kezünkben élő fiataloknak kell lennünk, és olyan fiataloknak kell lennünk, akik gyökereikből veszik a képességet, hogy kivirágoztassák a reményt a jövőben! Kérlek benneteket, ne legyetek gyökértelenek, „légneműek”, mert gyökerek nélkül nem tartoztok sehová és nem lesz önazonosságotok!

Örömmel látlak benneteket itt, az Egyházban, mint a remény vidám hordozóit, a bűnt legyőző Jézus reményének hordozóit. Nem mondom, hogy szentek vagytok, nem. Bűnösök vagytok, mindnyájan, mint én, mint mindenki. De itt a bűnt legyőző Jézus ereje van jelen, mely segít, hogy előre tudj haladni. A remény van jelen, mely legyőzi a halált. A remény kultúráját álmodjuk és éljük, az öröm kultúráját, a néphez, családhoz való tartozás kultúráját, azt a kultúrát, amely képes gyökereiből erőt meríteni, hogy virágot és gyümölcsöt hozzon.

Nagyon köszönöm, hogy ilyen türelmesen meghallgattatok… Ti álltok… Bocsássatok meg, amiért ülve beszéltem, de sajnos a bokám – ebben az órában – már nagyon fájt. Köszönöm! És ne felejtsétek el: gyökerek, jövő a kezetekben, dolgozni a jövő reményéért, a hovatartozásért és az önazonosságért! Köszönöm!

Most pedig szeretnélek megáldani benneteket. Tudom, hogy vannak köztetek katolikusok, más felekezethez tartozó keresztények, más vallásúak és agnosztikusok is. Ezért mindenkit megáldok, és azt kérem Istentől, hogy áldja meg a kereső nyugtalanságot, mely szívetek mélyén rejtőzik.

Urunk, Úristen, nézz ezekre a fiatalokra! Te mindnyájukat ismered, tudod, mit gondolnak, tudod, hogy szeretnének előrehaladni, egy jobb világot építeni. Uram, tedd őket a jó és a boldogság keresőivé; tedd őket tevékennyé az úton járásban és a másokkal való találkozásban; tedd őket merésszé a szolgálatban; tedd őket alázatossá a gyökerek keresésében és ápolásában, hogy gyümölcsöt hozhassanak, legyen önazonosságuk, legyen hovatartozásuk! Az Úr, az Úristen kísérje mindezeket a fiatalokat útjukon, és áldja meg mindannyiukat! Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP / Magyar Kurír
Fotó: Vatican News