Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Eucharisztikus kongresszus BudapestenVissza a listához

2016. február 04.

Vatikáni Rádió hangfelvétele 

Bíboros úr, Ferenc pápa vasárnapi videóüzenetében bejelentette, hogy a következő eucharisztikus kongresszust  2020-ban Magyarországon tartják. Mit jelent ez a döntés a magyar katolikus egyház számára? Netán ez elismerés a magyar egyház eucharisztikus hitének is köszönhető? 

Én nem tudom, hogy milyen gondolatok vezették a Szentatyát a választásban. Az biztos, hogy kérni szokták a városok, az országok püspökei azt, hogy lehessen náluk a nemzetközi eucharisztikus kongresszus. Így volt ez persze most is! De én azt gondolom, hogy mivel az irgalmasság éve van, ez a gesztus a Szentatya részéről számomra az irgalmasságnak a jele. Az irgalmasság évében nekünk szükségünk van arra, hogy egy nemzetközi eucharisztikus kongresszust rendezhessünk. Hiszen azt látjuk, hogy akár most itt a Fülöp-szigeteken, akár korábban más országokban, ez nagy lelki megújulást jelentett. Mégpedig nemcsak a legünnepélyesebb zárórendezvénynek az egyhetes ideje, hanem az egész előkészületi idő. Azt látjuk, hogy világi hívek, szerzetesek, szerzetesnők, papok, püspökök együtt dolgoznak egy olyan közös célért, ami nem csupán kulturális, de az is, nem csupán művészeti, de az is, nem csupán azt jelenti, hogy párbeszédet kell folytatni a társadalomnak és a híveknek a legszélesebb köreivel, hanem ez a lelki reflexiónak, az életrevaló lelki reflexiónak az alkalma. Tehát nagyon nagy szükség van rá. Azt láttuk itt a Fülöp-szigeteken, hogy például a  szegények iránti figyelmet az Eucharisztia ösztönzésére növelte ez az előkészület. Ugyanígy elmélyítette a népek közötti testvériségnek az érzését, hiszen hetven országból jött küldöttek voltak,  ugyanabban a hitben voltak, ugyanazt a Jézus Krisztust tudtuk ünnepelni szeretni. Azután nagyon fontos, hogy például a különböző sérülésekkel, fogyatékosságokkal küzdő emberek iránt megnövelte az érzékenységet. Ez egészen szép rendezvényekben és tematikus kongresszusokban is kifejeződött, például a süket-néma pasztoráció területén. Aztán láttuk, hogy új fényben világítja meg az Eucharisztia tisztelete és szeretete a családok életét. Láttuk, hogy milyen gyönyörű volt az ötezer elsőáldozó a péntek esti szentmisében, amikor a családok kísérték a gyerekeiket az oltárhoz és láttuk azt, hogy mindenki büszke és örül és hogy ezek a gyerekek, egészen kicsi gyerekekkel is köztük, biztosan ugyanolyan örömmel fognak visszaemlékezni erre a kongresszusra, mint ahogy a szentmise főcelebránsa, Vidal bíboros úr is, nyugalmazott cebui érsek tette, aki a ’37-es eucharisztikus kongresszuson volt elsőáldozó. Ezek az élmények is  a családot erősítik.

Aztán a fiatalokra is nagyon vonzó hatása volt a kongresszusnak. Azt láttuk, hogy megmozgatta az összes katolikus szervezetet és iskolákat. Ott álltak kisegítőként, önkéntesként rendelkezésére állva mindenkinek és segítettek tájékozódni, de segítettek azzal is, hogy vizet osztottak, tartották a körmenetnek a rendjét, nagyon szép munkát végeztek.

Aztán a vallásközi dialógus elmélyítése. Épp az Eucharisztiáról való elmélkedés kapcsán Ázsiában különösen is fontos téma, hiszen a nagy világvallások mind ott élnek és nagyon igényes és nagyon gazdag teológiai beszédeket és előadásokat is hallottunk erről a témáról. Az Eucharisztia, ami nekünk a legsajátosabb és legszentebb titkunk, ugyanakkor egy olyan szemléletet ad, amelyik közelebb visz minket a többi világvalláshoz is. Ez is egy felejthetetlen mozzanata volt ennek az alkalomnak.

Aztán a missziós lelkület megújulása. Ebben is azt hiszen, hogy ott a helyszínen láthatóan segített ez a kongresszus. Hát ha ilyenekre lehetőséget ad, akkor erre nekünk nagyon nagy szükségünk van és ugyanígy, amit a vallásos művészet érdekében a kongresszusi előkészületek során tettek. Pályázatok születtek, minden nap más és más énekes szentmisét énekeltek, amelyet a Fülöp-szigetek legjobb zeneszerzői komponáltak erre az alkalomra. Mi is elmondhatjuk, hogy még a II. Vatikáni Zsinat óta a liturgikus megújulást az egyházi zene még teljesen nem vette át. Tehát itt az alkalom! Nyilván nem csupán egy himnusznak, hanem nagyon sok mindennek a megpályáztatására, igényes, de ugyanakkor a nép által is követhető formába öntésére. Ugyanezt láttuk a képzőművészetben is. Azt hiszem, hogy erre is nagy szükségünk lehet.

És persze szükségünk van nekünk itt Európában, hogy a szomszédos népekkel, a többi népekkel való együvé tartozást és a szeretetet erősítsük. Ezt már ott a helyszínen is átéreztük, amikor jöttek külön a román, a szlovák, a cseh küldöttek és delegációk azért, hogy gratuláljanak nekünk és hogy mennyire örülnek annak, és hogy majd Budapesten találkozunk az eucharisztikus kongresszuson. Azt hiszem, hogy ezek az örömök máris kezdik éreztetni a hatásukat. Nagy szervező munka lesz ez, sok imádság és sok emberi együtt gondolkodás kell majd hozzá.

Sajátos tapasztalatot szerzett a magyar egyház a háború utáni kommunista diktatúra idején: az ateizmussal szemben milyen szerepe volt akkor az Eucharisztiának, a szentségi Jézusnak?   

Óriási szerepe volt, ezt egyébként néhány előadó is megemlítette. Volt például olyan szentbeszéd, Diarmuid Martin dublini érseké, aki egy korábbi eucharisztikus kongresszusnak a házigazdája volt, aki két olyan főnökéről beszélt, akik a Római Kúrián voltak az ő elöljárói, és akik megtapasztalták személyesen is a kommunista börtönöket, így Van Thuan bíboros úr és elmondták azt, hogy mit jelentett az, hogy a börtönben mégis néha tudtak titokban néha szentmisét celebrálni.

Még kevésbé szélsőséges körülmények között jómagam is beszámolhattam az egyik prédikációmban az egybegyűlteknek erről. Hát igen, gyakori tapasztalata volt az embereknek, hogy például választaniuk kellett a hitük megvallása és a munkahelyük között. Sokszor éppen a családtagok voltak azok, akik a kereső apát arra bíztatták, hogy legyen hűséges a hitéhez, mert lehet, hogy anyagilag most éppen könnyebb volna nekik, ha a másik utat választaná , de akkor mi lesz az életük értelme, akkor kire nézhetnek föl, akkor mi lesz az életükben, ami fontosabb mint a mindennapi jólét. Hiszen ennek reménynek is az eucharisztia volt az egyedüli hordozója.   

Ferenc pápa a videóüzenetében az Eucharisztia kapcsán asztalközösségről és lábmosásról, egyfajta szociális-közösségi elköteleződésről beszél. Gondolom, hogy ilyen jellegű üzenet számunkra is fontos lehet.

Természetesen, sőt „Az eucharisztia és a szegények”  címmel egy egész tanulmányi nap volt itt a programban, de ennek egy csomó akciója is volt az előkészítésben és lesz a következményei között is. Nyilván a szociális elköteleződés az minden országban nagyon fontos, mindenütt a saját arcát mutatja ez a probléma. A Fülöp-szigeteken nagyon nagy a szegénység ma is. Ott Cebu-cityben és környékén is rendkívül nagy kiterjedésű nyomortelep van, még az úgynevezett jobb városrészekben is. Ha a mellékutcákba benéz az ember, azt látja, hogy az emberek ott ülnek a földön. Nagy tehát a nyomorúság. Ezzel együtt sokan vannak, akik akarnak előrejutni, akarnak dolgozni, akik megmosakszanak és eljönnek ezekre a szertartásokra, és úgy vesznek rajta részt, hogy örülnek, hogy a többiekkel közösségben lehetnek. Szóval úgy látszik, hogy a lélekben azért, a szegény emberek lelkében ez reményt ölt. Az is látszott, hogy mire van szükségük ezeknek a nagyon leszakadt és tényleg a társadalmon szinte kívül élő személyeknek. A legnagyobb szükségük arra van, mondták azok, akik foglalkoznak velük, hogy a nevüket tudjuk és a nevükön szólítsuk őket, mert akkor ő már nemcsak egy tárgy a környezetünkből, hanem valaki, akivel személyes kapcsolatunk lehet.

Bíboros úr, hálásan köszönöm a gazdag beszámolót és a továbbiakban nagy lelkierőt kívánok az előkészítő munkálatokhoz.

Forrás: Vatikáni Rádió