Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Erdő Péter húsvétkor: „Lángolj és világíts!” – A húsvét öröme emberi szóval kifejezhetetlenVissza a listához

2018. április 03.

„Örömmel adjatok hálát az Atyának, aki arra méltatott benneteket, hogy részetek legyen a szentek örökségében, a világosságban; kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába ” (Kol 1,12–13). Így ad hálát Szent Pál apostol Krisztusba vetett hitünkért. Ennek a hitnek pedig a feltámadás az alapja. Húsvét napja fényesebb minden más napnál. Ez „minden napok anyja”. Emberi szóval nem lehet kifejezni azt az örömet, amit a tanítványok éreztek, mikor Krisztus feltámadásának hite belehasított a gyász és csüggedés homályába. Krisztus kereszthalálának leírásakor az evangélium megemlíti, hogy sötétség borította be a Földet (vö. Mt 27,45, Mk 15,33). Mintha az egész teremtett világ gyászolta volna a mindenség Urát, aki emberré lett, hogy teljes emberi sorsunkat magára vállalja: életünk legsötétebb pontját, a halált is. De a látszólagos kudarc, a sokak reményétől kísért Messiás szégyenletes kivégzése, a végső gyengeség pillanata után is rendületlenül tovább élt Krisztusban a halhatatlan Isten. A tanítványok és az asszonyok szívében pedig nem aludt ki a szeretet lángja, mert a szombat elmúltával elindultak, hogy illatszereket vásároljanak és bebalzsamozzák a sietve eltemetett Krisztus testét. Nemcsak a hajnali kelést, a fáradságot és a költségeket vállalták, hanem arra is volt bátorságuk, hogy ezzel kimutassák szeretetüket nyilvánosan kivégzett mesterük iránt.

Márk evangélista megjegyzi, hogy amikor az asszonyok vasárnap reggel a sírhoz indultak, már felmenőben volt a nap (Mk 16,2). A feltámadás örömhírét meghirdető angyalokról pedig fontosnak tartja elbeszélni, hogy ragyogó fehér ruhában voltak. Ezért énekeljük húsvét vasárnap liturgiájában a Zsoltár szavait: „Ez az a nap, amelyet az Úr adott, örvendezzünk és vigadozzunk rajta” (Zsolt 118,24). Krisztus feltámadása új korszakot nyit az emberiség és a világ történetében. Szombat után a hét első napja a feltámadás napja, vagyis a vasárnap. Ez az az esemény, amely átszakítja a történelem korlátait. Ez az a pont, ahol a tér és idő feletti örökkévaló és mindenható Isten különösen, személyesen és belső módon találkozik emberi világunkkal, hogy emberségünket is az örökkévaló élet magasságába emelje. „Békesség nektek” (Jn 20,19) – így köszönti a feltámadt Krisztus a tanítványokat. Ez a békesség már Isten harmóniája, amelyet sem erőszak, sem emberi bűn meg nem zavarhat. Ez a békesség a végtelen isteni irgalmasság rendje és derűje. Ennek a békességnek lesznek a terjesztői az apostolok, amikor a Szentlélek erejében, Krisztus megbízása alapján megbocsátják az emberek bűneit (vö. Jn 20,23). Ez az az örök béke, amelynek kapuját Krisztus feltámadása tárta fel. Húsvét napja arra szólít, hogy felemeljük tekintetünket ügyes-bajos dolgainkon túlra, mert amit a feltámadás fényében megpillantunk, az nem a saját halálunk végérvényes sötétsége, hanem az örök boldogság távlata az ember számára.

Mikor a tanítványok találkoznak a föltámadt Krisztussal, megértik a régi jövendöléseket, öröm tölti el a szívüket, egymással is találkozni akarnak, közösen imádkoznak napról napra. Amikor pedig megkapják a Szentlélek ajándékát, ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy az örömhírt, Krisztus feltámadásának örömhírét megosszák az egész világgal. Ezért lépünk ki húsvét előestéjén a szertartás után a templomból, ezért tartjuk a feltámadási körmenetet. De ezért kell mostantól minden nap úgy élnünk, úgy beszélnünk, hogy valóban tanúsítsuk ezt a reménységet. Mert Krisztus feltámadása derűssé tesz, nagyvonalúságot ajándékoz nekünk, képessé tesz minket arra, hogy áldozatot vállaljunk egymásért, családunkért, a nagyobb közösségért, a rászorulókért és a jövő nemzedékért. „Lángolj és világíts!” – mondja Szent Bernát. Felhívása minden keresztény embernek szól. Önvizsgálatra, belső megújulásra, tudatos életre, nyílt tanúságtételre hív. Újra és újra szembesít minket a kérdéssel, hogy mi az igazán jó az ember számára, hogy mit is jelent az örökkévalóságra hivatott emberi személy méltósága. Ebben a fényben világosan kirajzolódnak az újabb és újabb korszakok fejleményeinek értékei és veszélyei. Ebben a világosságban tudjuk meglátni közösségként is a Teremtő akaratát, aki megadja nekünk a képességet, hogy megtaláljuk a megmaradás, a józanság és a nagylelkű szeretet útját.

A húsvét a valóság teljességét tárja fel. Igazolja számunkra, hogy a kereszténység nem a múlt vallása, és nem is csak kulturális örökség, hanem egy új, közös, bizalommal és szeretettel teljes jövő kezdete. Ezt az örömhírt kell továbbadnunk minden népnek a Föld végső határáig. Továbbadni családon belül, de meghirdetni mindenki másnak is, mert a világnak szüksége van Krisztusra és szüksége van ránk is, mert Krisztushoz tartozunk.

Ámen.


Fotó: Walczer Patrik Zsolt
Forrás: Magyar Kurír