Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Erdő Péter bíboros nyilatkozata az Istentiszteleti Kongregáció plenáris ülésérőlVissza a listához

2019. február 19.

A központi téma „Isten Népének a képzése a liturgiára”

A központi téma, amit már előre kiadtak tanulmányozásra, a liturgikus képzés volt, egészen pontosan: „Isten Népének a képzése a liturgiára”. Ebben a tekintetben az első és legfontosabb tény, amit mi már elszögeztünk, hogy a II. Vatikáni Zsinat Sacrosantum Concilium kezdetű dokumentumát is jobban meg kellene ismerni. Fontos az, hogy ebben a szellemben és a liturgikus reform során kialakult a liturgikus könyveknek egy teljes sorozata, amelyeket már lefordítottak nemzeti nyelvekre is, sőt azoknak már a második és harmadik kiadása is közkézen forog, és ezzel tökéletesítették is őket. Ilyen módon egy teljesség alakult ki, tehát egy kicsit hasonlóan, mint az elmúlt zsinat után, mint amikor megjelent a misekönyv, majd a szentségek szertartásainak a hivatalos szövege. Ezentúl kiadásra került a Neovulgata, tehát a Bibliának egy olyan latin szövege, mely a mai bibliatudományos kutatások alapján is megállja a helyét, megfelel a héber és görög eredeti szövegeknek, ugyanakkor pedig a liturgikus bibliai szövegek fordításához ez a kötelező alapszöveg. Biztos lelkiismerettel hagyatkozhatunk rá a liturgiában megjelenő szövegek tekintetében.

További teendőink vannak a liturgikus ünneplés tekintetében

A liturgikus ünneplés tekintetében további teendők is vannak, az ünnepnek az Isten iránti tiszteletet és hódolatot kell sugároznia, ugyanakkor olyannak kell lenni, hogy az a mai embert megragadja. Ennélfogva nem lehet unalmas, nem lehet érthetetlen, és a kulturális távolság miatt nem mutatkozhat meg úgy, mint egy rejtvény a résztvevők előtt, aminek valóságába ők eleve nem tudnak belekapcsolódni.

El kell sajátítani a liturgia méltó ünneplésének a művészetét   

Miközben a liturgikus szövegkönyvek alapvetően gazdagok és erőteljesek, ezeknek a használatával azért sok a tennivalónk. Ezért is beszélnek ma olyan sokat a liturgikus ünneplés művészetéről, az ars celebrandi-ról. Ezt tanítani, ezt elsajátítani, ennek a lelkiségét és valódi mélységét fölfedezni nagyon is aktuális feladat. Ebben persze földrészenként más és más nehézségek jelentkeznek,. Például Afrikában, ahol a helyi hagyományok gazdagságát legitim módon a Szentszék engedélyezi külön instrukció alapján, ott ahol erre szükség lenne. Afrikában az a nagy kísértés, hogy profi táncosok, énekesek és zenészek szereplési lehetőségnek tekintik a liturgiát és úgy gondolják, hogy a saját produkciójuk körül forog az ünneplés. Ehhez képest nyilván meg kell teremteni az összhangot, hogy minden a lényegre és Krisztusra irányuljon. Ekkor nyilván ott a helye az ilyen művészetnek is, de nem a művész van a középpontban, hanem az, akit a liturgiában tisztelünk.

A prédikáció Isten Igéjéből indul ki és a közösségre tekintettel értelmezi azt   

Hasonlóképpen áll a dolog a személyességgel, a prédikációval. Két alappillére van minden liturgikus igehirdetésnek. Az egyik az Isten Igéje, a valódi Üzenet, és ne legyen ennek ürügyén valami más. Másrészt ott van az Ige hallgatója, az a Közösség, amihez szólunk. Nekik megvannak a maguk problémái, melyek általában alapvető emberi problémák, mint például az örömhír, a szenvedés, család, házasság, haláleset vagy betegség. De lehetnek ezek a problémák összefüggésben a nagyobb közösséggel, amiket szintén az evangélium jóhírével lehet megvilágítani. Kétségtelen azonban, hogy a két igénynek egyszerre kell megfelelni és ekkor jó az igehirdetés. Tehát ha csak a közösség problémáira szorítkozik, akkor nem adja tovább Isten üzenetét. Ha pedig csak az Igét mondja el, de függetlenül a jelenlévőktől, a személyes kontextustól, akkor nem talál célba, nem jut el a hallgatóság szívéhez. Tehát nagyon fontos ez a két pillér.

Liturgikus alapképzés szerves formában a szemináriumban  

A mostani vatikáni közgyűlés többféle formát ajánl a liturgikus képzésre. Először is nagyszemináriumi képzés során, elméleti és gyakorlati síkon is. Ebben nálunk is megvannak az alapok, hiszen a székesegyházi liturgiában általában a szeminaristák adják az asszisztenciát és a szent időkkel és a teljes liturgiával is gyakorlatilag megismerkednek. Ugyanakkor az is fontos, hogy a liturgiából kiindulva és a liturgia fényében magyarázzák a többi teológiai tárgyat. Mert valóban a hitnek és annak, amit a liturgiában ünneplünk, szerves és megbonthatatlan összefüggése van. A szemináriumi neveléssel kapcsolatban a Szentszék hangsúlyt fektetett arra, hogy a különböző tárgyak oktatói egymással is tartsák a kapcsolatot, vagyis a képzés ne egymás mellett fusson párhuzamosan, hanem legyen egy integráló szerepkör. A liturgiának a személyes lelki élettel is szoros kapcsolatban kell lennie, tehát az nemcsak egy szabályos és esztétikus szereplés, hanem egyúttal imádság is, annak a szívbeli imádsága is, aki a liturgiát vezeti.

A templom küszöbén túlmutató liturgia: szeretet-szolgálat  

Van a liturgiának egy olyan szempontja is, mely a templom küszöbén túlmutat. Amit a liturgiában megélünk, az a kegyelmi erő, amit a liturgiában kapunk, az az életünkön is meg kell, hogy mutatkozzon. A liturgia tükröt kell, hogy tartson az életünk elé és így adódik, hogy a közös ünneplésből közös feladatok vállalása is fakad. Ennek a jele, hogy egy igazán jól működő plébániai közösség a segítő szeretetben erről konkrét tanúságot tesz. A budapesti eucharisztikus kongresszusra készülve mi is hangsúlyt szeretnénk fektetni a templomon túláradó forrásunknak éltető vizéről, melynek a távolabbi világ felé is vannak következményei. Ezért a kongresszus kezdőnapja előtt szombaton, a székesegyházakban, lehetőleg egyidejűleg, ebédre meghívjuk a rászorulókat és nemcsak ebédosztás lesz, hanem arra gondoltunk, hogy asztalhoz ületjük őket, és ülve kínáljuk őket meleg ebéddel, ami révén az asztal közösségében leszünk együtt velük – nyilatkozta Erdő Péter bíboros az Istentiszteleti és Szentségfegyelmi Kongregáció plenáris üléséről. 

Forrás: P. Vértesaljai László SJ – Vatikáni Rádió