Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Diakónussá szentelték a kerekesszékes Matthiast – Régi vágya volt, hogy pap legyenVissza a listához

2021. május 06.

Az ünnepi szentmisében Felix Genn püspök az emmauszi tanítványok történetére építette szentbeszédét, amelyben Jézus két tanítványa a Feltámadottal találkozott az úton. Bátortalanná lett szívük újra lángra lobbant” – utalt a Lukács evangéliumából vett szakaszra a szerpapi szolgálatra kész jelöltekhez fordulva a főpásztor. Örömét fejezte ki, hogy döntésükkel Isten igéjének és üzenetének hirdetése mellett kötelezték el magukat. A münsteri megyéspüspök az egész egyházi szolgálat »vízjelének« nevezte a diakónusi szolgálatot, hangsúlyozva: hivatásuk különös erőssége, hogy kapcsolatba léphetnek a társadalom perifériáján élő emberekkel, hogy jelen legyenek számukra. „Különösen most, annyi szenvedéssel és nehézséggel találkozva, nem szabad elfelejtenünk odafigyelni a sebzettek és elnyomottak szavára.” 

A szentelendők – Tobias Eilert, Matthias Fraune és Lars Rother – a közösség előtt kifejezték, hogy készen állnak a diakónusi szolgálatra, majd Felix Genn püspök csendes kézföltétellel beemelte őket Jézus szolgáló társai közé. Beöltöztek a szerpapi módon viselt stólába és dalmatikába. Az új diakónusok a főpásztor elé járulva átvették az evangéliumoskönyvet annak jeleként, hogy elsődleges feladatuk Isten igéjének hirdetése lesz.

Hát nem lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton?” – a münsteri megyéspüspök az emmauszi tanítványok Lukács-evangéliumban olvasható szavaival küldte diakónusi szolgálatukra a felszentelteket.

Matthias Fraune hálás, hogy küldött – arra hivatott, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, a betegeknek és a szomorkodóknak. Megrendülten beszél a diakónussá szenteléséről.

Az észak-rajna–vesztfáliai Laerből származó férfi tizenhárom éves kora óta kerekesszékben ül. Az általános iskolák épülete az 1960-as években még nem lévén akadálymentesítve, Matthiast az osztálytársai vitték fel nap mint nap a lépcsőn az emeleti tantermekbe. Tanulmányai befejeztével 32 éven keresztül dolgozott közalkalmazottként a laeri városházán – s vélhetőleg ezt a tevékenységet folytatta volna ezután is, ha nem lángolt volna benne valami már régóta. „Nem nyílt tűz volt. Ki nem alvó parázs” – fogalmazott a Katholisch.de-nek nyilatkozva. Vágy éledt benne, hogy pap legyen. 35 évvel ezelőtt jelentkezett először a szemináriumba, de visszautasították. Még nem fért bele az Egyház arculatába. Ő azonban nem távolodott el, sőt számos szolgálattal kapcsolódott be az egyházi vérkeringésbe: az egyházközségben, ahova tartozott, segített a szentmisék előkészítésében, a liturgikus szolgálatot végzők körében – ő foglalkozott a ministránsokkal és a felolvasókkal. Vezette a közösség irattárát, sekrestyésként szolgált, és kántorként. Orgonán is játszik. Hogyan tud orgonán játszani, ha nem tudja lábbal működésbe hozni a hangszer pedálsorát? A megoldás egyszerű: a pedálokat feltették az első billentyűsorra. „Így bal kézzel a pedálokat működtettem, jobb kézzel a második billentyűsoron pedig a dallamot játszottam. Észre sem vették” – mondja büszkén. Belemerülve önkéntes feladataiba is mindvégig érezte, hogy valamely erő „többet akar tőle, valami más terve van vele”; és barátai, ismerősei egyre biztatták, hogy ne adja fel, próbálja meg újra. A parázs tovább izzott, nem akart kialudni. Másodszor is próbálkozott a münsteri szemináriumban. Megint elutasították.

„Isten sosem az élet mélységei mellett vezetett, hanem azokon keresztül” – vallja Matthias Fraune. De e mélységekben mindig megadatott, hogy újra lélegezni tudjon. Embereken keresztül, akik gyerekkorában felcipelték az iskola lépcsőjén, akik felismerték a benne izzó lángot, akik támogatták a papság iránti vágyát. 2012-ben Rómában találkozott Klaus Winterkamppal, aki akkor a münsteri püspökség székesegyházi helynöke volt – ma püspöki helynök. Biztatására harmadszor is jelentkezett a münsteri szemiáriumba. Biztos volt benne, hogy ezúttal is elutasítják. Nem így történt. 2016-ban költözött be a papi szemináriumba.

Az Egyházi Törvénykönyv 1029. kánonja alapján a helyi püspöknek meg kell vizsgálnia, hogy a szentelendők rendelkeznek-e a felveendő rendnek megfelelő fizikai és pszichikai tulajdonságokkal. A pszichés betegségekkel ellentétben a testi fogyatékosság nem alapvető akadálya a szentelésnek (1041. kánon). Fizikai korlátozottságában a lehetőséget látja a szolgálat területén Matthias Fraune. „Kerekesszékesként, a betegség és fájdalmak tapasztalatával különösen segítségére lehetek a szenvedőknek.” És minthogy az emberekért való konkrét szolgálatban látja fő feladatát, kórházlelkészi végzettséget is szerzett.

Természetesen erre sokan azt mondják, hogy nagy paphiány idején az Egyház testi fogyatékossággal élő férfiakat is szentel. Matthias Fraune szerint ez túl felszínes megközelítés. A keresztútját járó Jézus sem erős hős, hanem megkínzott, elgyötört férfi. Tanítványai sem voltak hiba nélkül valók, mégis szentként tiszteljük őket.

Talán a papi hivatásnál sem csak a fizikai tökéletesség számít” – mondja.

2022 januárjáig a borkeni Szent Remigius-egyházközségben végzi szerpapi szolgálatát, ahol már felkészültek fogadására. A templomba és a sekrestyébe is be lehet menni kerekesszékkel, ám a szentélybe csak néhány lépcsőfokon fellépdelve – így, hogy az új diakónus is be tudjon jutni, ideiglenesen rámpát helyeztek el. A Szent Remigius-templom olyan kialakítású, hogy nem lehet süllyeszteni, sem emelni az oltárt. Szerencse – szögezi le az új diakónus –, hogy felsőteste még elég mozgékony, és kerekesszékét is magasabbra tudja állítani – annyira, hogy megfelelően tudja hirdetni Isten igéjét. Az egyéves szerpapi szolgálat után, 2022 pünkösdjén szentelik pappá, diakónustársaival együtt.

Kerekesszékben lesz pap – értelmezése szerint a betegek és szegények szolgálatának látható jeleként. Matthias Fraune szerint „nincsenek másodosztályú emberek. Isten áldása mindenkinek szól”. Ezt az üzenetet akarja továbbadni.

forrás: Magyar Kurír