„Engem az életmódjuk fogott meg, az, ahogyan elmondják Isten Igéjét az embereknek, a karizmájuk, ami az evangelizáció, és a jelmondatuk, ami VERITAS, azaz Igazság. A domonkos nővérek Isten Igéjét az iskolákban tanítva továbbítják, feltétlen elsőbbséget adva a gyermeknek, siket gyermekeket tanítva, a kórházban fekvő betegeket táplálva és reményt adva nekik, és a hajléktalan gyermekeket gondozva. Az apostoli tevékenység, amit folytatnak, valóban megérintette a szívemet és arra ösztönzött, hogy tanító legyek. Ezenkívül tetszett az is, hogy nemzetközi kongregáció, így oda küldhetnek misszióba, ahol szükség van rám” – meséli a nővér.
Majd így folytatja: „Tanítónőként nemcsak a tantárgyam lényegét adom át tanítványaimnak, hanem a keresztény értékeket is. Mire befejezik az iskolát, jó keresztények lesznek, jó férfiak és nők, jó apák és anyák, jó férjek és feleségek, jó szerzetesek és jó polgárai a társadalomnak. Krisztus a TANÍTÓ, és én izgatott vagyok és tele vagyok buzgósággal, mindennap erőt merítek belőle és tanulok tőle, és előre mozdítom az ő tanító misszióját.”
„A siket gyermekek iskolájában tanítottam, és nagy öröm volt számomra azt látni, hogy ezek a gyermekek felnővén gondoskodni tudnak magukról. Ezek a gyermekek szegény családokból származnak, így anyagilag is támogatni kell őket. A PMM az egyik fő támogatónk. Nagyon hálás vagyok ennek a szervezetnek, mert ők segítettek felépíteni egy vizesblokkot.”
Cloudina nővér jelenleg a nemzetközi noviciátus igazgatója Lusakában. 15 novíciájuk van, akik három országból jönnek: Kenyából, Zambiából és Zimbabwéből. „Boldog vagyok, hogy együtt járhatom velük hivatásuk útját. Megköszönöm Krisztusnak a kegyelmeket, amiket nekem adott, hogy taníthatom ezeket a novíciákat és együtt járhatom velük útjukat. Ez nem könnyű felelősség; megvannak a maga örömei és kihívásai. De Jézussal az oldalamon örömömet lelem ebben a munkálkodásban” – mondja a nővér.
https://www.ppoomm.va