Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: Boldog Brenner János vértanúVissza a listához

2018. május 02.

Hívek tízezrei gyűltek össze a magyar Egyház örömteli ünnepére, Brenner János vértanú pap boldoggá avatására május elsején Szombathelyen, az Emlékmű-dombon. A szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt.

A szombathelyi Emlékmű-dombon összegyűlt közel húszezer ember énekkel, imával várta a szentmisét. Az öthektárnyi füves tér fölé magasodik a szocializmus 1970-ben felavatott alkotása; Heckenast János műve ma a város legmegosztóbb pontja. Egykor a „felszabadulás” emlékeként állította az az államhatalom, amelynek uszító ereje a gyilkolásig juttatott el embereket; ma a szeretet fegyverével aratott győzelem ünnepének helyszínévé vált.

A lankán felállított széksorokban ültek a papok, szerzetesek, mellettük a ministránsok, fehér ruhába öltözött kétezer ünneplő, mögöttük a hívek sokasága töltötte meg a dombot. Megmozdult az egész magyar Egyház. Plébániai közösségek indultak útnak az egész országból és határon túlról, zarándokcsoportok gyalogosan és kerékpárral, hogy együtt ünnepeljék a hitéért vértanúságot szenvedett papot.

A hívek a reggeli óráktól kezdve készültek a szentmisére. A domonkos nővérek rózsafüzért vezettek, a szombathelyi Brenner János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai a vértanú pap lelki naplójából és tanúk vallomásaiból olvastak fel.

Székely János szombathelyi megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelten a Brenner család tagjait, köztük Brenner János öccsét, Brenner József nagyprépost atyát, valamint a közélet képviselőit. Németül, horvátul, szlovénül és lovári nyelven is elhangzottak üdvözlő szavai. „A helyen, ahol egykor egy istentagadó diktatúra ünnepei zajlottak, ma felragyog az evangélium fénye. Az emlékhelyet birtokba veszi Krisztus, üzenve, hogy ő a történelem ura, a bárány, akit megöltek, mégis él. Ő az, akiért Brenner János is életét áldozta, nagyobb minden földi hatalomnál.”

A szentmise kezdetén hosszan kígyózott a középen felállított színpad felé a püspökök menete: a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaihoz számos vendég főpásztor csatlakozott a határon túlról.

A latin nyelvű szentmise főcelebránsa Angelo Amato bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa, szónoka Erdő Péter bíboros, prímás volt. Brenner János életútját Ruppert József SchP, a boldoggáavatási eljárás posztulátora ismertette. A jól ismert eseményeket az óriáskivetítőn képekkel illusztrálták. 

Székely János szombathelyi megyéspüspök Angelo Amato bíboroshoz fordulva kérte Isten szolgája Brenner János boldoggá avatását.

A Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa ezután felolvasta Ferenc pápa apostoli levelét. Pem László Exsultatio – Boldog Brenner János című kórusművének elhangzása közben leplezték le az új boldog képét. Brenner József nagyprépost, a vértanú öccse vitte testvére ereklyéit az oltárra. „Brenner János mostantól közbenjárónk, példaképünk, vezetőnk” – fejezte ki köszönetét Székely János. 

Az apostolok cselekedeteiből választott olvasmány István vértanú története volt, a rómaiakhoz írt levélből vett szentlecke Brenner János papi jelmondatával kezdődött, az evangélium a boldogmondásokat tartalmazta. „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa” – énekelték a hívek. 

Ezt követte Erdő Péter szentbeszéde, amelyet teljes terjedelemben közlünk.

„Add, hogy életem méltó legyen hivatásomhoz, hogy szent lehessek!” – ezt írta Brenner János lelki naplójába 19 éves korában. Ekkor jelentkezett novíciusnak a ciszterci rendbe. Ha feltétel nélkül szeretünk, ha személyiségünk teljes erejével Istenhez fordulunk (vö. MTörv 6,5), ha Istenhez kiáltunk (Kiv 22,26; Zsolt 91,15), mindig meghallgatásra találunk: „Tudjátok meg, a hűségessel csodát tesz az Úr. Az Úr meghallgat, ha hozzá kiáltok” (Zsolt 4,4). A zsoltárnak ez az ígérete teljesedett be Brenner János életében.

1931-ben született itt, Szombathelyen, gondos, szerető, katolikus családban. Nyugat-Magyarország szenteket termő vidék. Már 303-ban, a Diocletianus-féle keresztényüldözés során itt halt vértanúhalált Szent Quirinus. Itt született 316-ban Szent Márton, az európai szent, aki később az egész Frank Birodalom egyházának védőszentje lett. De a kereszténység kitartott még a Római Birodalom bukása után is. 515 körül Pannóniában látta meg a napvilágot Bragai Szent Márton, aki a mai Portugália megtérítője volt. Az ő idejében fogadták el az országalapító germánok a katolikus hitet. Itt élt Boldog Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa. És ennek a földnek a szülötte Isten Szolgája Mindszenty József is.

Brenner János szülei nem csak hagyományból voltak katolikusok. Szívükben a fő helyet Isten foglalta el. Naponta vettek részt a szentmisén, naponta járultak szentáldozáshoz. János édesanyja a nagylelkű, ajándékozó szeretet példaképe volt. „Ha valakit megajándékoztam, másnap háromszor annyit kaptam” – vallotta. A hit, az imádság és a bizalom légköre vette körül a felnövekvő gyermekeket is. A nagymama sokat imádkozott azért, hogy fia pap legyen. Ez a könyörgés akkor nem talált meghallgatásra, de az unokái, László, János és József mindhárman megkapták a papi hivatás kegyelmét. János kiválasztottsága már kisiskolás korában megmutatkozott. A Püspöki Elemi Iskolában 1938-ban, az Eucharisztikus Kongresszus évében színi előadást szerveztek Szent Tarzíciusznak, az Oltáriszentség vértanújának életéről. Megkérdezték, ki vállalkozna Tarzíciusz szerepére. Brenner János két kézzel jelentkezett, hogy ő alakíthassa a vértanú szentet. Megérzés? Üzenet? A Gondviselés előjele? Isten titokzatos válasza a tiszta gyermeki szív szeretetére?

János 1942-től Pécsett, a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában tanult. Még diák volt, amikor államosították az iskolákat, amikor megváltozott körülötte a világ. Őt azonban a hit és a szeretet egyenes úton vitte előre a papi hivatás felé: jelentkezett a ciszterci rendbe. Ezzel is követte bátyja példáját, aki két évvel korábban ugyanezt a hivatást választotta. Látta, hogy nem társadalmi elismerés, nem földi karrier lesz a papok sorsa a kialakuló új világban. Azonnal a legalapvetőbb kérdéseket tette fel magának. Nem azt kérdezte, hogy hol érezné magát a legjobban, hogy hol a legkellemesebb az élet. Tudta, hogy csak és kizárólag az Egyházban akar szolgálatot teljesíteni, Istennek akar szolgálni. Ez a személyes odaadottság ihlette azt a felejthetetlen mondatot, amit ebben az időben írt naplójába: „Szívem legnagyobb hálájával és szeretetével köszönöm Neked (Istenem) azt az igen-igen nagy kegyelmet, hogy szolgálatodra rendeltél.” 1950 augusztusában, lelkigyakorlat után költözött be a zirci rendházba. A nyugodt készület azonban csak néhány hétig tartott. 1950. szeptember 7-én ugyanis az Elnöki Tanács akkori szóval „megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét”. Magyarán mondva: betiltották a szerzetesrendeket. Ezután budapesti családoknál laktak a novíciusok, a teológiát pedig a Hittudományi Akadémián tanulták mint világi hallgatók. Közben ugyanis az egyetemet is elérte a kommunista átszervezés: a Hittudományi Kart kizárták az egyetemről és átadták a Püspöki Konferenciának. A kar székházát persze elfelejtették átadni, így az oktatás a Központi Szeminárium épületébe szorult vissza és „ideiglenesen” ott is maradt 1998 tavaszáig.

Hányatott maradt Brenner János sorsa kispap korában is. Az első tanévben még titokban végezte a noviciátust tanulmányai mellett. Azután már nem tehetett szerzetesi fogadalmat. Elöljárói egyházmegyei szemináriumba küldték, így lett a Szombathelyi Egyházmegye növendéke. Ezért tanulmányait az itteni szemináriumban folytatta. De 1952 nyarán már ezt a szemináriumot is feloszlatták, úgyhogy a következő tanévet már Győrben kellett kezdenie. Baljóslatú és viharos időkben készült a papságra, de közben mindig derűs maradt. Társai mindig a mosolyára, figyelmére, odaadására emlékeztek. Mintha derűjével, reménységével az egész közösséget fölfelé emelte volna, Isten felé. Így érkezett el a papszentelés 1955 nyarán. Szentelési jelmondatának Szent Pál szavait választotta: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Újmiséjét Szombathelyen, a Szent Norbert Lelkészség templomában mutatta be, ahol két testvére, László és József segédkezett, a szentbeszédet pedig az akkori teológiai tanár, Winkler József mondta. Az a Winkler József, akit később, 1959-ben a pápa püspökké nevezett ki, de a hatóságok megakadályozták, hogy hivatalosan is elfogadja beosztását. Szentelésére is csak öt évvel a kinevezése után került sor. Ebben az összefüggésben az újmisés Brenner János jelmondata ismét csak titokzatos jelentést hordoz.

János atya püspökétől csak egyetlen beosztást kapott. Rábakethelyre szólt a küldetése. Alázattal és szeretettel közeledett mindenkihez, a legegyszerűbb emberekhez is. Egy hívő így emlékezik rá: „Volt egy bizonyos kisugárzása, amit nem is lehet szóban elmondani. Szerették az emberek és igyekeztek oda menni, ahol ő volt… Valami volt benne, ami vonzotta az embereket. Ez volt a fő bűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az Egyháznak.” Két és fél évig szolgált a hívek körében. Mindenki érezte, hogy hatalmas szeretet van benne. Ebben az időben persze papnak lenni súlyos feladat volt. A politikai nyomás egyre fokozódott. Először a szerzetesrendek, az iskolák, aztán a szemináriumok ellen folyt a támadás, mostanra pedig már a plébániai papság került sorra. De János atya Istennel folytatta a személyes párbeszédet. Így imádkozott: „Uram, tudom, hogy tieidet nem kíméled a szenvedéstől, mert mérhetetlen hasznuk van belőle.” Talán már ekkor érezte, hogy vértanúság lesz a sorsa. Ekkor tört ki az 1956-os forradalom. Rövid ideig tartott. Sokan mentek át Ausztriába a megnyíló határon. De néhány hét után a megtorlás következett. Sok volt a per, sok a halálos ítélet. Sortüzek gyilkolták a tiltakozó tömegeket országszerte. 1957-ben napirendre került az egyházak megfélemlítése is. Az állami megbízott szemében szálka volt a népszerű fiatal káplán. Fel is szólította püspökét, hogy helyezze máshová. János atya azonban vállalta a veszélyt: „Nem félek, szívesen maradok” – mondta püspökének. Pedig emberileg volt mitől félnie és ezt tudta ő is. Nemcsak zaklatással, hanem életveszéllyel kellett szembenéznie. Késő ősszel már megpróbálták országúti balesetnek álcázva megölni őt. Ekkor még megmenekült. De megértette a hatóságok szándékát. És mégis kitartott. Vidáman végezte lelkipásztori munkáját.

„Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” Ez a jelmondat teljesedett be 1957. december 14-én. Mert nem akármilyen gyilkosság, nem valami látszólagos baleset vetett véget az életének. Hanem megadatott neki, hogy az Oltáriszentség vértanúja legyen. Méltán nevezzük őt a magyar Tarzíciusznak. Éjfél körül egy fiatalember zörgetett a plébánián, egy korábbi ministráns. Elmondta, hogy nagybátyja súlyos beteg, sürgősen papot kért. A káplán atya felöltözött, felment a templomba, magához vette a betegek olaját és az Oltáriszentséget. És elindult a közeli falu felé, ahová hívták. De már alig száz méterrel a templomtól megtámadták. Ekkor még elmenekült. Nem visszafordult a plébániára, hanem vitte az Oltáriszentséget a betegnek, pedig a gyilkosok csoportja épp az állítólagos beteg házánál várta. Harminckét késszúrással, brutálisan oltották ki az életét. Magát nem tudta megvédeni, de az Oltáriszentséget megóvta a meggyalázástól. Úgy találtak rá, hogy kihűlt balkeze még szorította az Oltáriszentséget tartalmazó táskát a szíve fölött. A későbbi vizsgálat megmutatta a rendkívüli brutalitást. Ráléptek a nyakára, megtaposták. Nemcsak az útból akarták eltenni, de meg akarták gyalázni benne a papot, a hitet és Azt, Akit egész életében képviselt.

Bár a gyilkos személyét az akkori nyomozás nem derítette fel, az egész hívő közösség megértette, hogy mi történt. A temetés után maga a megyéspüspök, Kovács Sándor körlevélben is le merte írni a szinte prófétai mondatot: „Élete példakép volt. Halála pedig ábeli áldozat, amelyet a Jóisten híveink üdvösségéért fogadjon el.” Hosszú évtizedek óta imádkoznak János atya sírjánál a hívek. Kápolnát emeltek vértanúsága helyén. Boldoggá avatásáért sokan imádkoztunk. Az ő példája egyetlen hatalmas tanúságtétel az Oltáriszentség és a krisztusi papság mellett. Keresztény hitünk és életünk középpontja maga Jézus Krisztus. Ha őt teljes szívünkből viszontszeretjük, végtelenbe tágul, és vele együtt öleli át az egész világot (vö. Kol 1,17) a mi életünk is. Az ő jelenlétét élhetjük át különlegesen is a szentmisében és az Oltáriszentség tiszteletében. Ő maga akarta az utolsó vacsorán, hogy táplálékunk és erőforrásunk legyen. Ő maga bízta meg az apostolokat, hogy ugyanezt cselekedjék az ő emlékezetére. Ez az a közös emlékezés, ami minket, keresztényeket fenntart és egyesít. Ennek szolgálattevői, Krisztus szeretetének személyükben is hivatott képviselői a felszentelt papok, ha nagylelkűen teljesítik hivatásukat.

Kérjük hát Brenner Jánosnak, a jó pásztornak, az Oltáriszentség vértanújának közbenjárását. Különösen a ministránsokhoz fordulok most: Készüljetek gondosan és szeretettel minden szertartásra, minden szentmisére. Alakítsatok Brenner János-köröket, ahol tanulással, gyakorlással is pontosan megismeritek a szentmise és az Oltáriszentség titokzatos méltóságát és ellenállhatatlan, felszabadító erejét. Készüljünk mindannyian a 2020-ban sorra kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra! Kérjük vértanú papunk, Brenner János közbenjárását az előkészület idejének minden imájához és munkájához.

Hatvan évvel ezelőtt egy sötét téli éjszakán úgy tűnt, hogy meghalt egy eszmény. És most, évtizedek múltán Ferenc pápa döntése nyomán itt áll előttünk az új, nagy, fényes pártfogó, Boldog Brenner János. Sokszor azt hisszük, hogy keresztény hitünk és Egyházunk elfáradt. Vagy támadások és üldözések áldozta lett. De aztán egyszerre csak fölragyog a fény és átsugárzik rajtunk, beborít minket világosságával Isten ereje és bölcsessége (vö. 1Kor 1,24). Köszönjük a Szentatyának a boldoggá avatást és kérjük Istent a költő szavaival:

„Ahány csepp véred hull a hóra,
megannyi ifjú szív legyen
szent hivatásod folytatója –
a mártír-vér bőven terem…

Urunk, töröld le könnyeinket,
bár sírunk, boldogok vagyunk,
a mártír-vérnek fénye minket
szent hitre gyújt: Feltámadunk!

A zárókönyörgések után Angelo Amato bíboros gondolatait Ruppert József olvasta fel magyar fordításban. A bíboros megidézte a kort, melyben a keresztény hit elleni gyűlölet újabb és újabb áldozatokat követelt: támadták és megalázták az Egyházat mind pásztoraiban, mind híveiben, elítélték Mindszenty József hercegprímást, szerzetesek százait hurcolták el, megszüntették a budapesti hittudományi kart, békapapi mozgalmat indítottak a papság megosztásának szándékával, vérbe fojtották a nép szabadságvágya által kiváltott forradalmat, tízezreket – ezerötszáz papot, ötszáz szerzetest – ért megtorlás.

Hogyan történhetett meg mindez egy dicső múlttal rendelkező nemzetben, mint a magyar? Hogyan követhettek el brutális gyilkosságot egy ártatlan, jóságos fiatal pap ellen? – tette fel a kérdéseket Angelo Amato. – Egy fiatal pap ellen, aki – mint Brenner János a tanúvallomások szerint – a segítő szolgálatnak szentelte életét, aki evangéliumi életre nevelte a rábízottakat, aki maga körül bizalmat keltett és örömet ébresztett. Aki – ahogy fényképei mutatják – tiszta tekintettel, derűvel élt. Akit mindenki szeretett, és aki kitartott a küldetésben az érzékelhető veszély ellenére is.

„A gonoszság misztériuma mutatkozik meg itt; a gonoszságé, ami beszennyezi a történelmet, megrontja az emberi szívet, ami megfeszíti Jézust.  A konkoly elburjánzik a jó mag ültetvényén, de tűzben pusztul el” – mutatott rá a bíboros, hangsúlyozva, hogy a rossz misztériuma már ezen a földön vereséget szenved a jó misztériumától.

„A rosszak gőgjét legyőzi a jók alázata. De hullahegyek, megvetés és szégyen marad a nyomában” – fogalmazott a prefektus, nyomatékosítva, hogy mennyire nagy szükség van a szeretet civilizációjára, a hiteles emberség, az Isten belénk ültette képességek és érzelmek – a szabadság, az igazságosság, a béke, a testvériesség és a tisztelet – felmutatására. Ezt adja számunkra Brenner János öröksége, ebben erősít meg minket.

A rossz misztériumát látva azzal a kérdéssel is szembe kell néznünk, mi a hiteles keresztény magatartás. A keresztény embernek imádkoznia kell az üldözőkért, súlyos eltévelyedéseik bocsánatáért. A keresztény válasz a feltétlen szeretet. „Szeressétek ellenségeiteket, imádkozzatok üldözőitekért!” – biztatott Angelo Amato.

A boldoggáavatási szentmisét Rátkai Ferenc Lámpával kezében – Ének Brenner Jánoshoz című zeneműve, a pápai és a magyar himnusz zárta.

A szertartáson közreműködött a szombathelyi Vox Savariae Vegyeskar, a szombathelyi székesegyház kórusa és a Savaria Rézfúvós Zenekar. Orgonán kísért Lakner-Bognár András orgonaművész, vezényelt Pem László egyházzenész, karnagy.

Fotó: Merényi Zita, Lambert Attila
Forrás: Trauttwein Éva / Magyar Kurír

 

 

 

 


 

 

 

 

 

Amato bíboros Brenner János boldoggá avatásáról: a szeretet civilizációja végül győzedelmeskedik

Május elsején 11 órakor Szombathelyen Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Kongregáció prefektusa ünnepélyes szentmise keretében a boldogok sorába emelte Brenner János vértanú papot. A kommunizmus vértanújának életszentségéről és életáldozatáról kérdezte a Vatican News olasz adása a vatikáni főpásztort.

  • Bíboros úr, május elsején kerül sor Szombathelyen Brenner János vértanú, egyházmegyés pap boldoggá avatására. Mit tudunk az életéről?

Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, és 1957. december 15-én szenvedett vértanúságot. Még nem töltötte be 26. életévét, és csupán két éve szolgált papként. 1948-ban öltötte föl Zircen a ciszterciek novícius öltözékét. Miután a kommunista rezsim feloszlatta a szerzetesrendeket, a szombathelyi szemináriumban fejezte be tanulmányait. 1955-ben szentelték pappá, káplánként hittant oktatott gyermekeknek. Ez azonnal kivívta a rendszer ellenszenvét, amely nem nézte jó szemmel a gyerekek keresztény nevelését.

  • Hogyan következett be a vértanúsága?

Életrajzában van egy prófétai jel. Amikor gyerek volt, a kis János egy iskolai előadáson Szent Tarzíciusz vértanút személyesítette meg, akit a III. században öltek meg a római keresztényüldözés idején, miközben az oltáriszentséget vitte a betegeknek. János atya vértanúsága éppen így történt. 1957. december 14-e éjjelén egy fiatalember hívta, aki korábban nála ministrált, hogy elvigye a betegek szentségét haldokló nagybátyjának. A fiatal káplán nyakába akasztotta tarsolyát az oltáriszentséggel és azonnal útnak indult. De kelepcébe csalták. Azon a hideg éjjelen a keresztény hit elleni gyűlölet újabb áldozatot szedett. János atya erőszakos és halálos kimenetelű agressziót szenvedett el. Több, mint harminc késszúrással végeztek vele. 1957. december 15-én hajnalban találtak rá Zsida határában. Bal kezét a mellére szorítva védte az eucharisztiát, mint a vértanú Tarzíciusz. Gyilkosait soha nem azonosították és ítélték el.

  • Hogyan lehetséges ilyen barbárságot elkövetni egy védtelen pappal szemben egy olyan dicsőséges múltú nemzet esetében, mint Magyarország?

Sajnos azokban a tragikus években – nem is olyan régen – Magyarországon kegyetlen kommunista katolikusüldözés folyt. Az egyházat támadták és megalázták papjain és a hívein keresztül. 1948. december 26-án például letartóztatták Mindszenty József bíborost és életfogytiglani börtönre ítélték. 1950 nyarán mintegy 2500 egyházi személyt deportáltak, augusztusban bezárták Budapesten a teológiai fakultást. A rezsim létrehozta a békepapi mozgalmat, azzal a szándékkal, hogy széthúzást és megosztást szítson a papság körében.

  • 1956-ban volt a híres magyar forradalom. Milyen következményekkel járt?

1956. október 23-án kitört a magyar forradalom Budapesten, de azonnal vérbe fojtották közel 10 ezer áldozat, főként diákok és munkások élete árán. A rendelkezésünkre álló – még nem teljes – adatok szerint 1500 egyházmegyés papot és szeminaristát és közel 500 szerzetest bebörtönöztek és igazságtalanul halálra ítéltek. Ezek közül az áldozatok közül néhányat már boldoggá avatott az egyház, például Meszlényi Zoltán (1892-1956) esztergomi segédpüspököt, aki koncentrációs táborban halt meg, vagy Sándor István szalézit (1914-1953), akit kirakatperben ítéltek halálra.

  • Mi volt az indíték János atya vértanúsága esetében?

A rezsim tiltása ellenére János atya az evangélium szerinti jóságra nevelte a fiatalokat, arra, hogy tiszteljék felebarátjukat, támogassák a rászorulókat, segítsék elő az társadalmi egyetértést, és a családi összhangot. Ez irritálta a hatalmon lévő pártot, amelyik magának tartotta fenn az ateista és keresztényellenes nevelés monopóliumát.

  • Azt kérdezzük akkor magunktól, hogyhogy ezt a jó és ártatlan papot megölték…

Ez a rossz misztériuma, amelyik beszennyezi a történelmet, megrontja az ember szívét, amelyik Ábelre emeli gyilkos kezét, amelyik keresztre feszíti Jézust. Ez a konkoly, amelyik megfertőzi a jó búzatermést, amit azonban majd elpusztít a tűz. A történelem és a hit azt tanítja nekünk, hogy az ateista és véres rezsimek embertelensége elmúlik, megtöltve halottakkal a folyókat, szégyent és megvetést hagyva maga után. A szeretet civilizációja marad és győzedelmeskedik, hogy megerősítse szívünkben a hiteles emberi érzéseket, amelyeket Isten a teremtéskor ültetett el benne: a szabadság, az igazság, a testvériség, a tisztelet és a béke érzéseit.

Forrás: Vatikáni Rádió

Boldog, aki hittel, nagy szívvel él! – Székely János gondolatai Brenner Jánosról

II. János Pál pápa Szombathelyen járva kijelentette, hogy a város a szentek földje. Utalt ezzel a mondattal elsősorban a számtalan itt megölt ókeresztény vértanúra, köztük kiemelten Szent Kvirinre. Gondolt azután Európa egyik legismertebb szentjére, Szent Mártonra, aki itt született, gondolt Szent Leonianusra és Batthyány-Strattmann Lászlóra, a szegények orvosára. De gondolt a kommunizmus számtalan üldözött, börtönbe zárt, megalázott papjára, hitoktatójára, az elmúlt évtizedek nagy tanúira, a mártírsorsú Mindszenty bíborosra és Brenner János vértanúra is. Öröm és hála van a szívünkben, hogy Egyházunk Brenner János atyát a boldogok sorába iktatja.

Egészen különleges az a családi háttér, amelyből Brenner János élete kisarjadt. Az édesapa, Brenner József minden nap részt vett a Szentmisén, minden nap elimádkozta a rózsafüzért. A hitét soha nem szégyellte, mindig büszkén megvallotta, abban a korban is, amikor ez komoly veszélyt jelenthetett. Sok nagyon kedves vallásos könyve volt, amelyekből gyakran felolvasott a három fiának. A fiúk pedig szívesen hallgatták, mert az édesapa hiteles, szeretettel teli alakja vonzó tekintély volt a számukra. Az édesanya, Wranovich Julianna kedves, szeretetet és jóságot sugárzó szíve volt a családnak. A gyerekek egyetlen esetre sem emlékeztek, amikor a szüleik veszekedtek volna. Béke, derű, jóság uralkodott a családban. Békességben éltek, mert a szívük tele volt Istennel, az Ő szeretetével. Az édesanya – főként a II. világháború után – időről időre segített egy-egy szegényebb sokgyermekes családot, noha ekkoriban ők maguk sem álltak jól anyagilag. A család havonta együtt ment el gyónni, együtt élték át a megtisztulás örömét, csodáját. Nem véletlen, hogy mind a három fiú meghallotta Krisztus hívó hangját, és papnak ment.

Ha szeretnénk, hogy legyenek olyan nyílt tekintetű, egyenes, tiszta lelkű, mosolygós, hívő fiataljaink, mint amilyen Brenner János volt, akkor kellene hogy legyenek ilyen családjaink. Olyan családok, ahol együtt imádkoznak, együtt mennek gyónni, ahol az édesapa a család papja, ahol segítik a szegényt, ahol soha nincs veszekedés. Ez Brenner János életének első nagy üzenete mindannyiunk számára.

Brenner János kisdiákként egy színdarabban nagyon nagy átéléssel játszotta el Tarzíciusz szerepét. Talán sejtette már, hogy egykor ő lesz a magyar Tarzíciusz?  Mély hatással volt rá a pécsi ciszterci gimnázium, ahol sok időt tölthetett szakkörökben, délutáni foglalkozásokon a szerzetes atyákkal. Megragadta a ciszterci jelmondat: „Ardere et lucere!” (Lángolj és világíts!) Mennyire fontos, hogy egy fiatal találkozzon az iskolában is az élő Istennel. Egy fiatal legfőbb nevelője az Isten. Nagyon sok mindent, amit a szülei és a tanárai soha nem fognak tudni elérni egy fiatal szívében, azt az Isten meg tudja tenni.

Huszonéves fiatal papnövendékként már a lelki élet nagy mélységei nyílnak meg számára, erről tanúskodik a lelki naplója.  Azt írja: „A te útaid annyira az enyémek, hogy nem tudok magamtól élni.” Másutt ezt olvassuk: „Nélküled nem tudok élni… Csak tenálad érzem jól magam… Szívemben a csend ritmusa kalapál… Uram, szeretnék elégni szívem oltárán! Fogadj el. Azt akarom, hogy életem folytonos imádság legyen!” Jól tudta, és átélte, hogy az emberi szívet csak Isten tudja egészen betölteni, csak odafentről lehet betölteni.

Egy látomásszerű álomban egy alkalommal egy magas hegyet látott, az életszentség hegyét. Látta, hogy egyesek a lenti mocsarakból kiszabadulva elindulnak felfelé. De azt is látta, hogy igazán magasra csak azok jutnak, akik az Istentől lebocsátott kegyelemszálakat megragadják. Beöltözése előtt ezt írta: „Szívem legnagyobb hálájával és szeretetével köszönöm meg Neked azt az igen-igen nagy kegyelmet, hogy szolgálatodra rendeltél. Add, hogy életem méltó legyen hivatásomhoz, hogy szent lehessek, mert én egyszerre mindent és egészen, fenntartás nélkül akarok adni és kapni.” Egész lényével vágyik Istenre. Keresi Őt, bele akar kapaszkodni az Ő kegyelmébe.

Sokat ír arról is, hogy Isten szeretet, és minket is szeretetre teremtett. „Isten tűz” – írja, és azt kéri: „Add a Te tüzedet!” Majd így folytatja: „ezen az életúton vezess végig a szenvedés tüzes kohóján… vezess a szeretet izzó folyosóján keresztül, ahol én is áttüzesedem, és így érkezem e folyosón át a Te lángoló, isteni trónusodhoz.” Szeretne „repülni örök Atyánk felé”. Egy alkalommal arról prédikált, hogy az élet iskolájának legfontosabb tantárgya a szeretet. Arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni, odaadni az életünket.

Bár egészen fiatal, rengeteget ír a szenvedésről: „Akár jó sorsot adsz, akár rosszat, az mindenképpen ajándék tetőled, melyet hálás szívvel fogadok és ajánlok fel Neked a bűnösökért, és megcsókolom gondviselő kezed mialatt reám sújtasz az ostorral… Sebezz meg és égess, égess ki, mint az agyagedényt, hogy tiszta legyek, alkalmas táplálék tartására.… A szenvedés taktusa égeti a szívbe a szeretet ritmusát.” Vajon mi tudunk-e így szenvedni? Vagy állandóan tele vagyunk panaszokkal, állandóan le akarjuk dobni vállunkról a keresztjeinket?

Brenner János nemcsak beszélt ezekről a lelki mélységekről, hanem élte is őket. Az imádság embere volt. A szentmisét mindig nagyon szépen mutatta be. Mindig beült a rózsafüzérekre és litániákra, akkor is, ha nem ő, hanem a plébános atya vezette ezeket. Általában hetente gyónt, hűségesen végezte a papi imádságait. Mindenkinek előre köszönt, az iskolaigazgatónak éppúgy, mint az egyszerű cigány embernek. Plébánosával szeretettel teli, harmonikus viszonyban volt. Egyszerű, gyakran foltozott ruhákban járt. Soha nem cigarettázott, nem ivott alkoholt. A gyerekekkel legtöbbször focizott egy kicsit a hittanóra előtt, hogy könnyebb legyen odafigyelniük. Időnként anyagilag is segítette a szegényeket. Mindenekelőtt pedig sugározta a derűt, békét, Isten kegyelmét. Jó érzés volt a közelében lenni.

Soha nem politizált, elzárkózott a kommunista diktatúra embereivel való bármiféle együttműködéstől és cinkosságtól. Az egyetlen „bűne” – amiért a diktatúra emberei végül is kegyetlenül meggyilkolták – az volt, hogy sokakat, főként fiatalokat vonzott a templomba.

Az utolsó reggelen ezt mondta a reggelit elkészítő néninek: „Málcsi néni! Olyan gyönyörű a reggel! Átölelném az egész világot!” Azon a rettenetes éjszakán, amikor egy állítólagos haldoklóhoz kihívták, az utolsó pillanatig az Oltáriszentséget védte. Ezért is a legtöbb késszúrás a kezén és a karján érte.

Brenner János boldoggá avatása azt hirdeti, hogy a történelem igazi ura az Isten. Diktatúrák jönnek és mennek. Isten azonban az Alfa és az Ómega, a Teremtő és a Beteljesítő. Brenner János gyilkosainak, a diktatúra gépezetét működtetőknek az alakja lassanként eltűnik az emberek emlékezetéből, az ő arca azonban ragyog. A történelem igazi ura a teremtő Isten.

A kommunista diktatúra gyűlölte az Istent, a vallást, a nemzetet, a családot. Minden olyan gyökeret, ami tartást ad egy embernek. Ezeket az éltető gyökereket el akarta fűrészelni. Ugyanezt próbálja tenni a Gonosz ma is. Elszakítani az embert az éltető, megtartó gyökereitől.  Brenner János vértanú hűsége és életáldozata minket is bátorít, hogy őrizzük, védjük éltető gyökereinket: a szálakat, amelyek a Teremtőhöz, az Élet Forrásához, a családhoz, a nemzethez kötnek minket!

Brenner János mosolya, ragyogó élete azt hirdeti, hogy aki az Élet Forrásainak közelében él, az boldog. Boldog, aki tud szeretni, akinek tele van a szíve Istennel! Boldog, aki tudja lángolva élni az életét, aki mer nagy szívvel élni!

Brenner János vértanú! Segíts minket, segítsd a fiataljainkat, családjainkat, papjainkat, segítsd nemzetünket ennek a boldogságnak a megtalálásában!

Székely János
szombathelyi megyéspüspök