Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: A pápa kitüntette a 85 éves olasz misszionáriusnőt, aki 60 éve Afrikában szülésznőVissza a listához

2019. március 28.

Életükkel tesznek tanúságot az evangéliumról

Rendhagyó módon katekézise felolvasása után a Szentatya bemutatott egy személyt a Szent Péter-téren jelenlévő híveknek: egy 85 éves apácát, Maria Concetta Esu nővért, a szardíniai Szent József Leányai Kongregáció tagját. A szerzetesnő lassan hatvan esztendeje szolgál Afrikában, szülésznőként. A pápa elmondta, hogy négy éve, Banguiban ismerte meg a misszionáriusnőt, amikor megnyitotta az irgalmasság szentévét. Az apáca elmesélte neki az életét, amelynek során gyermekek ezreit segítette a világra. Akkor is kenun jött át Kongóból – 85 esztendős létére -, hogy Banguiban bevásároljon. Ezekben a napokban szerzetesi találkozón vesz részt Rómában, és elöljárójával eljöttek az audienciára.

A kitüntetéssel a pápa háláját és elismerését akarja kifejezni annak a sok férfi és női misszionáriusnak, papnak, szerzetesnek és világiaknak, akik Isten Országának magvait hintik el szerte a világon. Az ő csendes tanúságtételük nem kerül az újságok címlapjára, pedig életükkel Isten szavát terjesztik, ezért köszönet jár nekik. Maria Concetta Esu nővér példája segítsen mindenkit abban, hogy megélje az evangéliumot saját közegében – mondta még a pápa.

24 óra az Úrért

Az olasz zarándokokhoz intézett köszöntésében a Szentatya emlékeztetett rá, hogy közeledik a „24 óra az Úrért” – kezdeményezés programja, melyet most pénteken és szombaton tartunk. Pénteken délután öt órakor a pápa bűnbánati liturgiát vezet a Szent Péter-bazilikában. Jó lenne, ha a templomaink erre az alkalomra hosszan nyitva tartanának, hogy kérhessük, és a bűnbocsánat szentségében befogadjuk Isten irgalmasságát – buzdított a Szentatya.

 

forrás: vaticannews.va