Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: A hitélet növekszik, akkor is ha zárva vannak a templomokVissza a listához

2020. május 21.

A PMM is megsínylette a lezárásokat, mivel kellett volna küldenie a 22 egyházmegyébe szöveges dokumentumokat a hivatások világnapjára. Mivel a közlekedési eszközök is blokkolva voltak, más utat választottak a szövegek elküldésére.  
„A hívek Istenben való hitüket nem tagadják meg a járvány ellenére sem. Sőt, azt látjuk, hogy újra ébred a hitük, akkor is, ha a templomok zárva vannak. Mind több hívő az otthonában imádkozik, most, Mária hónapjában a rózsafüzért imádkozzák a családjaikkal. Sokan keresik Isten jelenlétét és erejét”.
Végül p. Martial leírja, hogyan szervezte meg az egyház a hívek távoli segítségét. „Minden egyházmegye megszervezi, hogy az Eucharisztia ünneplését közvetítse a katolikus média. Az embereket arra buzdítják különböző szórakoztató programok, hogy segítsék egymást, pl. készítsenek maszkokat, amiket aztán szétoszthatnak minél több embernek. Élelmiszer- és egyéb adományokat adjanak a szegényeknek, időseknek és gyengéknek. Ingyenes ellátást biztosítanak azoknak, akiket megfertőzött a koronavírus”.
„Az államfő konzultál az egyház vezetőivel a döntésekről, amiket meg kell hozni az emberek életével és hitével kapcsolatban. Akkor is, ha a járvány következményei kihatással vannak az ország társadalmi és gazdasági helyzetére, mint sok más országban, az egyház az élet forrása és a remény helye marad a madagaszkári nép számára” – zárja mondandóját a PMM nemzeti igazgatója.

(Fides hírügynökség)