Pápai Missziós Művek Pontifical Mission Societies

Hírek: A föltámadt Pásztor legyen a támasza a válsággal küzdő emberiségnekVissza a listához

2017. április 24.

A mi Pásztorunk, eljött, hogy megkeressen minket és hogy megmentsen minket   

Kedves Testvéreim, boldog Húsvétot! Ma az Egyház az egész világon megújítja az első tanítványok csodálkozással telt igehirdetését: „Jézus feltámadt!” – „Valóban feltámadt, ahogyan előre megmondta!”. Húsvét ősi ünnepe, a zsidó nép szolgaságból való szabadulásának az emlékezete, itt éri el a maga beteljesedését: Jézus Krisztus a feltámadásával megszabadított minket a bűn és a halál szolgaságából, és megnyitotta előttünk az örök életre vezető utat. Mi mindannyian, amikor engedjük, hogy a bűn uralkodjon rajtunk, elvétjük a helyes utat, és tévelyegve járunk, mint az elveszett bárányok. Azonban maga Isten, a mi Pásztorunk, eljött, hogy megkeressen minket, s hogy megmentsen minket, aláereszkedett egészen a kereszt megaláztatásáig. Ma így kiálthatunk: „Feltámadt a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért és meghalt az ő nyájáért, alleluja” (Római Misekönyv, Húsvét IV. vasárnapja, áldozási ének).

Azon testvérek révén találkozik velünk, akik tudnak tisztelettel és gyöngédséggel közeledni hozzájuk

A feltámadt Pásztor az idők során soha nem fárad bele, hogy keressen minket, a világ pusztaságában elveszett testvéreit. A szenvedés jeleivel – irgalmas szeretetének a sebeivel – az ő útjára vonz minket, ami az élet útja. Ő ma is a vállaira veszi oly sok testvérünket, akiket elnyom a rossz megannyi formája. A feltámadott Pásztor keresi azt, aki eltévedt a magány és a kirekesztődés labirintusaiban; azon testvérek révén találkozik velük, akik tudnak tisztelettel és gyöngédséggel közeledni hozzájuk, s meghallatják ezekkel az emberekkel az ő hangját. Olyan hang ez, amely soha nem lesz a feledésé, amely az Istennel való barátságot hordozza. Vállára veszi mindazokat, akik az ősi és az újfajta szolgaságok áldozatai: az embertelen munkáké, a tiltott emberkereskedelemé, a kizsákmányolásé és a hátrányos megkülönböztetésé, a súlyos függőségeké. Vállára veszi mindazokat a gyermekeket és fiatalokat, akiket megfosztanak gondtalanságuktól, hogy azután kizsákmányolják őket; és mindazokat, akiknek szívét megsebesítette a saját otthon falai közötti erőszak.

A feltámadott Pásztor útitársa azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják saját földjüket

A feltámadott Pásztor útitársul szegődik mindazok mellé, akiket arra kényszerítenek, hogy elhagyják a saját földjüket a fegyveres konfliktusok, a terroristatámadások, az éhínségek, az elnyomó rezsimek miatt. Ezek az erőszakkal elvándorlásra kényszerítettek őáltala mindenhol a nap alatt találnak testvérekre, akik megosztják velük a kenyerüket és a reményüket a közös vándorlás során. A népek összetett és olykor drámai viszonyai közepette a feltámadott Úr vezesse mindazok lépteit, akik az igazságosságot és a békét keresik; és adjon a nemzetek vezetőinek bátorságok, hogy elkerüljék a konfliktusok kiterjesztését és megálljt parancsoljanak a fegyverkereskedelemnek.

A Föltámadott legyen közel a világ válság sújtotta térségeihez

A mi korunkban különösen is támogassa azokat az erőfeszítéseket, amelyek aktívan fáradoznak azon, hogy enyhülést és támaszt nyújtsanak a szíriai civil lakosságnak, mely egy olyan háború áldozata, amely nem szűnik rettegést és halált ontani magából. Adjon békét az egész Közel-Keletnek, kedve a Szentföldtől, Irakon át Jemenig. A jó Pásztor legyen közel Dél-Szudán, Szudán, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság lakosságához, mely a konfliktusok állandósulásától szenved. A harcokat súlyosbítja a rettenetes éhínség, amely Afrika egyes térségeit sújtja. A feltámadt Jézus támogassa mindazok erőfeszítéseit, akik különösen is Latin-Amerikában elköteleződnek a társadalmi közjó garantálása mellett. Ezeket a társadalmakat olykor politikai és szociális feszültségek jellemzik, melyek egyes esetekben erőszakba torkollnak. Tudják felépíteni a párbeszéd hídjait, kitartva a korrupció csapása elleni harcban és a vitákra adható békés és hatékony megoldások keresésében. Így érhető el a fejlődés és a demokratikus intézmények megerősítése, a jogállamiság teljes tiszteletben tartása mellett. A jó Pásztor segítse a szeretett ukrán földet, amelyet még mindig véres konfliktus sújt, hogy újra megtalálja az egyetértést, és kísérje támogatásával a következményeket elszenvedők drámáink az enyhítésére irányuló kezdeményezéseket.

A keresztények idei közös Húsvétja legyen közös tanúságtétel   

A feltámadott Úr, aki szüntelenül elárasztja az európai kontinenst az áldásával, adjon reményt mindazoknak, akik a válság és a nehézség óráit élik meg, különösen a munkanélküliség okán, mindenekelőtt a fiatalok körében. Kedves Testvéreim, idén keresztényként, tartozzunk bármely felekezethez is, egy időpontban ünnepeljük a Húsvétot. Ily módon egy hangon zúgjon fel a föld minden részéről a legszebb hír: “Az Üdvözítő valóban feltámadt, ahogyan előre megmondta!”. Ő, aki legyőzte a bűn és a halál sötétségét, adjon békét napjainknak! Boldog Húsvétot!

(Az Urbi et Orbi áldás szövegét fordította Török Csaba atya)