Egy helyi lakos kalauzolásával eljutott Koutammakou vidékére, amely az Unesco világörökség része.
„Az út, amin eljutottunk oda, nem volt a legkényelmesebb – meséli a misszionárius -. Végig vízzel és sárral teli kátyúkkal találkoztunk.  Megpihentünk Piminiben, megálltunk Tamberma házainál, amiket takyiènta-nak hívnak, és igazi erődítményekhez hasonlítanak, magasságuk 3 és 5 m között van.”
„Ezek olyan lakóhelyek, amiket különböző formájú nagy fák vesznek körül, amik a tulajdonos helye, korszaka és szociális helyzete szerint különböző alakúak és nagyságúak. Általában kétemeletesek, amelyeket egy fal és egy felső terasz köt össze, a földszinten pedig az ősöknek fenntartott lakhely található.”
Ezeknek a lakóházaknak a szerkezete tanúskodik a környezet iránti tiszteletről.
„Az akasztófa formájú fatörzseken keresztül, amelyekbe lépcsők vannak vágva, jutunk fel a felső emeletekre és a teraszra. Egyetlen nyíláson lehet belépni egyesével, egy fény nélküli helyiségbe. Az ősök szobája fölött van a tulajdonos szobája, a gyerekeké pedig a bejárat és a magtár fölött. A teraszon vannak még helyiségek, ahol a gabonát szárítják.”
Az Afrikai Missziós Társaság tagjának a tanúságtétele így végződik:
„A Batammariba nép tagjai közösségben élnek a természettel, az állatokkal, a családi istenekkel, az ősök védelme és Kouyé vigyázó szemei alatt. Ez utóbbi a legnagyobb isten, akinek az emberek az aratás gyümölcseit és más áldozatokat ajánlanak fel. Az ember, az állatok és a természet elemei elválaszthatatlanul össze vannak kötve, harmóniában élnek együtt és egymástól függnek.”

(Fides)